Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
A Kis hableány - meseelemzés

Ismerve néhány tipikus Andersen-mesét feltételezzük, hogy beleszõtte személyes lelki irányultságát is a történeteibe, vagyis a népmesei alapon meglátszik tudattalanjának lenyomata. Emiatt a történet szimbolikája nem tisztán közvetíti az individuáció folyamatát, de egy olyan fontos motívummal indít, ami gyakori a tündérmeséknél is: a csonka-család helyzetbõl adódó krízis, mely a fõhõst egyéni útkeresésre indítja. Ez azt a pszichológiai tanulságot mindenképpen közvetíti, hogy a már érzelmileg megalapozott polgári házasság intézményén belül mennyire fontos mindkét szülõ részvétele a szocializációban, hogy az gördülékenyen haladjon, és megmaradjon a hagyomány keréknyomában.

A Kis Hableány anya-nélküliségének egyéni vonása, hogy õt az anyai nagyanya istápolja, elültetve benne egy vágyakozást az emberek világa felé. Ez a filogenezis képe, ahogyan az Élet, a lények kikerültek a szárazföldre, de ez a Kis Hableánynak az életébe került. Az apai tiltás – ami a történet elején a vihar képében jelenik meg – már késõn jön, nem tudja megakadályozni a királyfi megpillantását. A szerelmi imprinting szükségszerûen megvalósul, a szerelem elsõ látásra, maga után vonva a Kis Hableány életmentõ akcióját. A hét sellõlány mindegyikének serdülõkori joga – minthogy része beavatásuknak – hogy szétnézhetnek a földi világban, de ez nem mindegyiküket érinti meg, és csak egyiküket, a hetediket ragadja magával, akit vonz az ismeretlen, aki kész elhagyni biztonságos közegét, ahová pedig testi alakjával tartozik. Ebben az értelemben rokona a magyar népmesék legkisebb fiújának, aki szerencsét próbálni indul a nagyvilágba, de a Kis Hableányt egy speciálisan nõi motívum indítja el, a szerelme utáni vágyakozás és készsége az áldozathozatalra, amit meg is tesz, azért, hogy emberi lábakra tegyen szert. Alkuja a boszorkánnyal egy archetipikus motívum variánsa, a lélek áruba bocsátása az ördögnek. Õ szépséges hangját adja cserébe, amire pedig a késõbbiekben nagy szüksége lenne vonzerejének megmutatásához. Láthatóan hiányzik belõle az elõrelátás, de hisz hiányolta a megfelelõ anyai lelki vezetést – és mindig ez történik: boszorkányos erõk törnek a felszínre, ha az apa maga próbálja meg felnevelni leányait.
Az az áldozathozatal, amit szerelméért hoz meg a Kis Hableány, irreálisan nagy, mert önmaga lényegi vonását adja fel vele – ezért kell elbuknia. A Víz leánya az idegen terepen elgyengül, nincs hangja (néma, mint a hal) személyisége elvész az idegenségben, az emberek világában nem boldogul kommunikáció nélkül, pusztán az érzelmeivel nem tud hatni királyfijára, elveszíti azt.
A víz-elem, ahonnan jött, a tudattalan világa – és valóban az onnan jövõ impulzusoknak nehéz formát adni – de egy másik jelentésben a víz az introverzió világa is. A Kis hableány az elmélyült introverziót szimbolizálja, ezen belül a még formátlan érzéseket. Tragikuma, hogy feláldozza az emóciók kommunikációjának lehetõségét, ugyanakkor elveszíti azt a nõi erõt, amit, mint sellõ birtokol, amíg van hangja, amivel a férfit, a hajóst rabul ejtheti.
A Kis Hableánynak a vízbõl való kijövetele persze jelenti a gyermekkorból való kijövetelét is, mondhatjuk szükségszerûen le kell dobnia magáról a korábbi létformához tartozó sellõ-farkot, és viselnie kell fájdalom árán is a felnõttség nõi nyûgét. Az a félelem, ami minden civilizált serdülõ lányban felébred, a szüzesség elvesztésének anticipálása során, hogy alá kell vesse magát egy testies szenvedéssel járó transzformációnak – ez a félelem is kifejezõdik a sellõlány történetében. A fájdalmas emberi lábak és a cserébe adott némaság úgy is összefügg, hogy ezt a terhet neki zokszó nélkül kell viselnie – bár ez inkább tudatos pedagógia –, mindenesetre illik hozzá a némaság, a víz-elem lánya simulékony, passzív, formálható, egy szelíd archetipikus alak, aminek selbst-reprezentáns vonása is van.
A történet végén megvalósuló transzformációjában visszatér õseleméhez, a vízhez, nem keresve a menekülés útját – hiszen hõsnõ – habbá lényegül át. A természeti elemek erejének, az õselemek különbözõségének és összekeverhetetlenségének antropomorf példázata is benne van a mesében.

Tornyossy Mária

Forrás: www.transzperszonális.hu




Tornyossy Mária