Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Jézus, mint az ajtó szimbóluma

„Jung szerint Jézus Krisztus a legtökéletesebb szimbóluma a Selbstnek, a személyiség mélyen tudattalan õsmagjának, központjának, az istenérzékelés szervének. A tudatos ego az emberi lélekben az istenképen keresztül kapcsolódik az õsmagunk irányából jövõ impulzusokhoz. Mélylélektani értelemben istene mindenkinek van, hasonlóan a Biblia szemléletéhez.” – olvashatjuk dr. Süle Ferenc pszichiáter, valláskutató elmélkedéseit, aki Jung szimbólumkutatásain keresztül vezet el bennünket Jézus személyiségének megértéséhez, s egyben a jézusi szimbolika önmegismerést is hozó útjára.

Egy Egyesült Államok-beli folyóirat olvasásakor találkoztam a kérdéssel: Hogy lehet, hogy még van vallás? A ma racionális, természettudományosan mûvelt embere számára a vallás léte – a cikk szerzõje szerint – érthetetlen anakronizmus. Mi lehet az oka annak, hogy az ember az utóbbi évtizedekben egyre erõsebben érdeklõdik a vallások, a spiritualitás iránt? A Világvallások Parlamentjének 1993-ban, Chicagóban tartott, a minden lehetséges vallást képviselõ 6500 résztvevõje megállapította, hogy világunk olyan alapvetõ életfelfogásbeli, morális válságban van, hogy az alapprobléma már nem az együttélés módjának keresése, hanem a túlélés. A globális krízis, ami felé tartunk, azt mutatja, hogy az emberiség nem tanult a történelembõl.

Jelen kultúránk alapja a kereszténység. A technikai civilizáció által létrehozott információ-robbanás az emberiséget ideológiák és értékrendek olyan áradatával öntötte el, amilyenre nem volt felkészülve. A helyi kultúrák öntelt magabiztossága és vaksága nem készítette elõ erre az emberek milliárdos tömegeit. Hazánkat is, Kelet-Európát különösen, felkészületlenül érte a sokféle világkép, értékrend beáradása. Az eredmény szellemi zûrzavar és felületesség, valamint a mindennapi életben a szûklátókörû, önzõ, gyakorlati materializmus, a médiák által szuggerált fogyasztói életforma, a pénzimádat.

Az eltévelyedésünkbõl a megoldáskeresés fõ útja, ha visszamegyünk az õsforrásokhoz. Mit felejtettünk el, mit értettünk meg rosszul? Ezekre a kérdésekre, úgy gondoljuk, az igazságkeresés, a valóság mélyebb, újabb oldalainak megismerése révén kaphatunk választ. Bár számos bölcsesség, isteni kijelentés áll az emberiség rendelkezésére, az ember nem törõdik velük. Vajon mi képes felhívni a figyelmét arra, hogy világkatasztrófa felé halad?

Érdekes jelensége korunknak, hogy Jézus személyisége még mindig erõsen foglalkoztatja az embereket. Újabb és újabb könyvek, tanulmányok jelennek meg róla. A Jézus személyiségével való foglalkozás egyúttal a kereszténység lényegével való foglalkozás. Ez az isteni, kijelentett titok a keresztény misztika szíve.

Amennyiben szeretnénk ebbõl a titokból, Jézus személyiségébõl többet megérteni, akkor érdemes saját önmeghatározásait tanulmányoznunk. E tanulmány célja az egyik ilyen kijelentés megértése a mélylélektani szimbolika elemzési módszerének segítségével.

Jung szerint Jézus Krisztus a legtökéletesebb szimbóluma a Selbstnek, a személyiség mélyen tudattalan õsmagjának, központjának, az istenérzékelés szervének. A tudatos ego az emberi lélekben az istenképen keresztül kapcsolódik az õsmagunk irányából jövõ impulzusokhoz. Mélylélektani értelemben istene mindenkinek van, hasonlóan a Biblia szemléletéhez. Így van ez, még akkor is, ha az istenünket a nadrágunkban hordjuk – szoktuk viccesen mondani – hasunk, pénztárcánk vagy a nemi szervünk formájában. A világképben kiemelt jelentõsége van az ember értékrendjének. ,,Ahol a ti kincsetek, ott lesz a ti szívetek is.”

Jézus mond egy hasonlatot, példabeszédet magáról, és arról tanít, hogy õ a juhok pásztora, de a tanítványok nem értik. Folytatja ezért a példázatot, és többek közt ezt mondja: „Én vagyok az ajtó; ha valaki rajtam át megy be, megtarttatik, bejár és kijár, és legelõre talál.” Ez a szimbólum a keresztény misztika lényegére utal. Megértése nemcsak intellektuális folyamat. Más a racionális szintû megismerés, és más a szimbólumokon keresztüli lélektani élményi történés. Itt mindkettõre szükség van.

Az ajtó az a be- és kijárat, ami épületbe, udvarra, zárt területre vezet. A lélekgyógyászatban jól ismert, például álmaink elemzésekor láthatjuk, hogy a ház, az épület elhatárolt, zárt terület, és maga az emberi test is gyakran szerepel a személyiség szimbólumaként. „Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek, amit Istentõl kaptatok, a bennetek levõ Szentlélek temploma?” Erre utalt akkor is, amikor azt mondta, lerombolja és három nap alatt felépíti a templomot. A templom a szent hely legfontosabb formája, az Istennel való kapcsolat fõ közösségi helye minden kultúrában. Ezt, szent hely voltát, az építészeti struktúrával is igyekeztek kifejezni. Itt az élet ideális rendjének kiábrázolódását szerették volna megvalósítani: az ember rátalálását és beilleszkedését az isteni rend integrációs rendszerébe. Ez az Isten országa, aminek keresése – bûnös, kaotikus világunkban is az isteni rend megértése – Jézus szerint az ember legfontosabb feladata.

A Biblia hasonlata Izrael népének templomára utal. A zsidó templom, és elõdje, a Szent Sátor sajátos szerkezete, mint szimbólum, így az ember belsõ felépítettségéhez hasonlítható. A templomnak három fa része volt: A pitvar, az udvar, a legkülsõ rész, mely a világi és szakrális elemek találkozásának, keveredésének helye volt. Ide lényegében szabad volt a bejárás, itt folytak az árusítások is.

Ezen belül helyezkedett el a szentély, ahol a tulajdonképpeni szertartások, áldozatok, szakrális események zajlottak. Ide már csak ilyesfajta célból lehetett bejutni.

Legbelül volt a szentek szentje, a legszentebb rész, amelyet a kárpit választott el a szentélytõl. Itt volt a frigyláda is. Ez annyira szent hely volt már, hogy ide csak a fõpap, és õ is csak évente legfeljebb egyszer, léphetett be.

Ez a tagozódás szimbolikusan megfeleltethetõ a szellemileg integrált személyiség szerkezetének. A jungi mélylélektan, mely megítélésem szerint a lélek vallási dimenzióját mind a mai napig a legjobban képes feltárni, e szerkezeti struktúrákat a tudatos, a személyes tudattalan és a kollektív tudattalan rétegeivel, a Selbst által integrált személyiség szerkezeteként írja le. A Selbst, mint a személyiség mélyen tudattalan központi erõforrása, integrátora, az istenérzékelés szerve. E szerint tehát minden emberben megvan a lehetõség – szimbolikusan szólva – arra, hogy Isten templomát saját magában felépítse.

A templomok így az integrált emberkép csodálatos szimbólumai is, és jól mutatják, hogy a nagy parancsolat követésére, miszerint „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és minden erõdbõl”, elsõsorban az embernek van szüksége saját fejlõdéséhez, önmegvalósításához, boldogulásához.

Az evangéliumok leírásában Krisztus keresztre feszítésének története mélylélektanilag csodálatos szimbolikus utalásokat is tartalmaz az egyedi ember megváltásának pszichológiai, spirituális történéseire vonatkozóan is. Az egyik ilyen különös történés az volt, hogy Krisztus halálakor a templom kárpitja, ami a legszentebb és legbelsõbb részt zárta el a szentélytõl, a tetejétõl az aljáig kettéhasadt. Tehát a szentély és a szentek szentje közti elválasztás, elzártság megnyílt, átláthatóvá és átjárhatóvá vált.

Már láttuk, az ember belsõ felépítettsége megfelel a templom szerkezetének. A megváltásnak, az isten gyermekeként való létezésnek, emberlétünknek ezt a belsõ átalakulását is kifejezi ez a kép. A belsõ szerkezet átalakult, a spirituális élet tartalma megváltozott. A továbbiakban a szellemi élet lényegét nem a szentélyben végzett áldozatok, szertartások jelentik, hanem a meghasadt kárpiton, a megnyílt kapun át Isten kegyelmének beáradó erõi. A Selbst-hez való tudatos viszonyunk a világképünkön belül, elsõsorban az Istenképünkön keresztül realizálódik. Mi a világ realitásának különbözõ szintû törvényei alatt élünk. A spiritualitásba, a szellemvilágba a természeti embernek nincs belátása, ennek erõitõl el van zárva. A teremtés a Biblia szerint Krisztusra nézve történt. Ebben benne értendõ az ember szabadsága, a bûnözés lehetõsége is. Ezért is mondja Jézus, hogy õ az út az Atyához. Õ nyitotta meg az utat kereszthalálával, ezért lehetséges általa az üdvözülés. Aki hisz Krisztusban, aki hiszi, hogy õ Isten kiábrázolódása, megtestesülése, tehát Istent ilyennek ismeri meg, és ebben kitart, az üdvözül. Újra helyreáll az ember Istennel való kapcsolata, kialakul az én és a Selbst élõ viszonya.

Ha hiszek benne, hogy értem is meghalt, én is részese, okozója voltam megölésének bûneimmel, bennem való munkájának, impulzusainak elfojtásával, õ azonban megbocsátott, sõt feltámadott, tehát újra él, éltet és szeret, akkor így megoldódik a személyes és az eredendõ bûn problémája is. Az „Elvégeztetett!” belsõ jelentõsége a jungi terminológia szerint az, hogy az ego, mindennek ellenére mehet a Selbst-hez, mert õ már elõzetesen megfizette ennek az árát. Mi, az egónk, szeretjük õt, mert õ szeretett minket. Ilyen az õsvalónk lényegi funkciója. Az ilyen istenkép, hit, Selbst-élmény igaz vezetõ a legmélyebb problémákban is.

Akiben ez egyszer világossá válik, aki ezt egyszer átéli, az újjászületett, megszületett benne az új ember. Ennek lényege, hogy személyisége a Selbst-tõl termékenyült meg, új identitás született meg benne, Isten gyermekévé lett. Ez tehát azt jelenti, hogy személyes, élõ kapcsolat alakult ki benne az én és õsforrása, a Selbst között. A régi identitás, a bibliai óember, a benne nevelés révén kialakult szokások, automatizmusok, melyek még egóra koncentrált identitás által álltak össze, még él benne, de legyõzendõ. Azaz az új identitás alapján építendõ át az élete, melynek központja már nem az én, hanem a Selbst, a személyiség igazi centruma.

Másutt a kapuról ezt mondja Jézus: ,,Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalalják azt.” Tudjuk azt is, tovább folytatva a hasonlatok sorát, hogy vannak szabálytalan utak, és vannak olyanok, akik nem az ajtón át mennek be, a rablók.

De azt is mondja Jézus: ,,Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebbõl az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.”

Irodalom:
Máté-Tóth András: Világetosz. A világvallások parlamentjének nyilatkozata. Egyházfórum. Budapest 1997
Dr. Süle Ferenc: Valláspatológia. GyuRó Art-Press, Szokolya 1997

Az elõadás a C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület 2002-es konferenciáján hangzott el

Dr. Süle Ferenc



Dr. Süle Ferenc