Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Írásszakértõ a büntetõeljárásban

A társadalmi, technikai változások folytán minden eddiginél jobban felértékelõdött a szakértõk szerepe az igazságszolgáltatásban. Egyre több az olyan büntetõeljárás, amelyben szakértõt kell igénybe venni, mert a bíróság az ügy eldöntése szempontjából releváns tényeket kellõ szakértelem hiányában nem tudja értékelni.

A kézírás vizsgálatán alapuló igazságügyi szakértõi tevékenységek: az írásszakértõi és a grafológusi vizsgálati tevékenység. Számos bírósági eljárás kimenetelét a szakértõi vélemények döntik el. Ezek közül kiemelkedõen jelentõsek az írásszakértõi vélemények, melyek elsõdleges feladata a kézírások azonosítása. A kézírásnak – automatizált világunkban – még sikerült megõriznie helyét, s az aláírás hitelesítõ személyazonosító szerepe is változatlan.

A kézírás egyedi és viszonylag állandó jellemzõ. Ezt a jelleget elsõsorban a személyazonosító célú írásazonosítás használja ki. Az írásszakértõ a kézeredetet vizsgálja, azonosságot vagy különbözõséget állapít meg. A kézírás-azonosítás alapja, hogy minden ember kézírása egyéni, ami egyrészt az írás megtanulásának, gyakorlásának külsõ feltételeire, másrészt az egyén idegmûködésének sajátosságaira vezethetõ vissza.

A jogrendszer minden területén keletkezhetnek olyan okmányok, iratok, melyek szükségessé tehetik a szakszerû írásszakértõi tevékenységet. A gazdasági mûveleteket, gazdasági tevékenységeket, jogok, kötelezettségek létrejöttét, módosulását, megszûnését okmányok, okiratok rögzítik. Az irat tartalmának bizonyítására ezen okmányok, okiratok szolgálnak. Az okirat joghatások elõidézésére alkalmas, rendeltetése a bizonyítás, melynek biztonságát jelentõsen befolyásolják a különféle visszaélések. Ha a beléjük vetett bizalom elvész, megrendül a társadalmi és gazdasági élet nyugodt menete.
Az okirat – mint a tárgyi bizonyítási eszköz speciális és külön nevesített csoportja – valamely tény, adat valóságának, esemény megtörténtének, vagy nyilatkozat megtételének igazolására szolgál. Bizonyításra alkalmasság szempontjából megkülönböztetünk (meg) köz-, és magánokiratokat. A bizonyítási eljárás során jelentõs feladat ezen okiratok (tárgyi bizonyítási eszközök) felkutatása, vizsgálata. Ehhez elengedhetetlen, hogy az írásszakértõ megfelelõ jogi ismeretekkel rendelkezzen, és a saját kompetenciahatárain belül ezek között el tudjon igazodni.

A XIX. század második feléig a bíróság feladata volt az okiratok vizsgálata. A bemutatott okmányok más iratokkal való összehasonlítását a bíróság tagjai, vagy a jegyzõ, esetleg a tanító végezte. A XX. század elején már megjelentek azok az írásszakértõk, akik bûnesetekben kerültek kirendelésre, valamint megjelent a magán-írásszakértõ is.
Az igazságügyi szakértõ feladata, hogy a hatóságok kirendelése vagy megbízás alapján a tudomány és mûszaki fejlõdés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleményével elõsegítse a tényállás megállapítását és a felmerülõ szakkérdés eldöntését.

A korábbi szabályozástól eltérõen a szakértõként igénybe vehetõk köre lényegesen bõvült és gyakorlatilag a névjegyzékben szereplõ igazságügyi szakértõkön túlmenõen szakvélemény adására feljogosított gazdasági társaságot, szakértõi intézményt vagy külön jogszabályban meghatározott szervet, intézményt vagy szervezetet is ki lehet rendelni szekértõként. A gyakorlatban többnyire egy szakértõ kirendelése is elegendõ. Amennyiben a hatóság már a kirendelés elõtt észleli, hogy a bizonyítandó tények jellege több szakértõ igénybevételét teszi, vagy teheti szükségessé, kivételesen már eleve több szakértõt rendel ki a szakértõi vélemény elkészítésére.
Alapvetõ követelmény, hogy a büntetõeljárás során a különleges szakértelmet igénylõ kérdések eldöntésében elfogulatlan szakértõk járjanak el. A szakértõ pártatlan és elfogulatlan mûködésének egyik biztosítékát a szakértõ kizárására vonatkozó rendelkezések adják.
A szakértõ kirendelésével a szakértõ a büntetõeljárás alanyává válik, és mint ilyen köteles az ügyben a kirendelõ hatóság határozatának megfelelõen eljárni. A szakértõ kötelessége kiterjed a megjelenésre, a szakvélemény adására és az egyes perbeli cselekményeknél való részvételre. A közremûködés magában foglalja a szakvélemény elkészítéséhez szükséges feladatok elvégzését, személyek, tárgyak, jelenségek megfigyelését, vizsgálatát és véleményezését.

Az igazságügyi írásszakértõi vizsgálatok feladata túlnyomórészt az író személy azonosítása. Az inkriminált írás – névleírás vagy kézírás – magában hordozza az író személy kézmozgás-rendszerére jellemzõ azon általános és különös sajátosságokat, amelyek alapján az azonosítás elvégezhetõ. Az azonosítás elengedhetetlen kelléke – az inkriminált kézíráson túl – az azonosító tárgy, melyet a szakértõ számára az írásminta jelenti, és ami nélkül a szakértõ nem végezheti el a feladatát. A vélemény elkészítéséhez szükséges minta több úton kerülhet a szakértõ birtokába:
- a kirendelõ hatóság, illetve a megbízó biztosíthatja azt;
- a bíróságok által elrendelt szakértõi vizsgálatok esetén gyakori, hogy a bíróság a szakértõt bízza meg a minta felvételével;
- elõfordul, hogy a szakértõ szemle során jut hozzá a mintához.
Meghatározott esetekben a szakértõi tevékenység csak akkor lehet eredményes, ha bizonyos személyek közremûködnek a szakértõi eljárás során. A vonatkozó jogszabály ezt a kört a terhelt és a sértett személyében határozza meg.

A szakvélemény elõterjesztése az az eljárási cselekmény, amikor a szakértõ a szakvéleményét a kirendelõ hatóság tudomására hozza. Ez történhet akár írásban, akár szóban a kirendelõ hatóság döntésének függvényében. Az írásszakértõi vélemény kriminológiai jellege miatt körülhatárolt és kötött bizonyítási eszközt szolgáltat, ezáltal több elõre – a jog által – meghatározott tényezõje van. Sablonosabb, tömörebb, rövidebb, mint a grafológiai szakvélemény. Mindig a megbízó, illetve a kirendelõ hatóság határozza meg, hogy mire kell kiterjedni a szakértõi vizsgálatoknak, s ezáltal milyen kérdésre kell választ adnia. A szakvélemény legfontosabb része a véleményi rész, ugyanis ennek keretében adja meg a szakértõ a hatóság által feltett kérdésekre a válaszait. A szakvélemény nem foglalhat állást arról, hogy bûncselekmény megvalósult-e, illetve, hogy büntetõjogi felelõsség terheli-e a vádlottat, vagy sem.

Garanciális rendelkezés a vallomás felhasználásának tilalma, mely arra vezethetõ vissza, hogy a szakértõi vizsgálat során a szakértõ értelemszerûen nem figyelmezteti a terheltet a vallomás megtagadásának a lehetõségére és a vallomás, nyilatkozat megtételének esetleges következményeire. A szakértõ a szakvéleményt a saját nevében adja. Ennek jelentõsége abban áll, hogy a szakértõ a szakvéleményéért büntetõjogi és fegyelmi felelõsséggel tartozik.

A szakértõi véleménnyel kapcsolatosan a legfontosabb feltételek, szakmai követelmények közé tartozik, hogy természettudományosan megalapozott legyen, a hivatkozott tapasztalati tételei a valóságnak megfeleljenek, illetve elfogadhatóak legyenek, a felhasznált vizsgálati módszer alkalmas legyen a feltett kérdés eldöntésére, meggyõzõen indokolt, dokumentált, és világos legyen.

A gyakorlatban elõfordulhat, hogy az elõterjesztett szakvélemény hiányos, homályos, ellentmondásokat tartalmaz, ezért lehetõség van arra, hogy a kirendelõ, illetve a szakvéleményt felhasználó hatóság felhívja a szakértõt a kért felvilágosítás megadására, illetve a szakvélemény kiegészítésére. Az írásban elõterjesztett szakértõi vélemény mellett rendszerint szükségessé válik a szakértõ meghallgatása, amelynek keretében a szakértõ szóban is elõadja és megindokolja szakvéleményét, illetve az eljárásban részt vevõ személyek vagy felek által elõterjesztett kérdésekre válaszol. A szakértõ meghallgatására rendszerint a bírósági tárgyaláson kerül sor.

A szakértõ köteles az ügyben közremûködni, és szakvéleményt adni, amennyiben vele szemben kizáró ok nem állapítható meg, illetve összeférhetetlenséget nem jelentett be. Ennek megfelelõen, ha a szakértõ a szakvélemény-nyilvánítást, vagy közremûködést a megtagadás következményeire történt figyelmeztetés után is jogosulatlanul megtagadja, vele szemben kényszerintézkedések is alkalmazhatók, melyek anyagi jellegû hátrányok lehetnek.

A tudomány és a technika fejlõdésének felgyorsulása növeli a szakértõk szerepét. Az igazságügyi szakértõk tevékenységének jelentõsége az igazságszolgáltatásban, a büntetõeljárásban a tudomány fejlõdésével párhuzamosan fokozódik. A szaktudományok kialakulása, újabb ágazatokra történõ osztódása a gyakorlatban kizárja, hogy a bõvülõ ismeretanyagot, a szakterülettel kapcsolatos tudományos-technikai eredményeket egy-egy ember képes legyen elsajátítani, áttekinteni, így még inkább megnövekszik egy-egy szakághoz tartozó több szakértõ egyidejû alkalmazása egyetlen eljárás keretében is. Olykor az egyes területek közötti határok a gyakorlatban elmosódhatnak. Az írásszakértõi, valamint grafológusképzés átalakítása lehetõvé teszi a jövõben a még eredményesebb szakértõi tevékenység folytatását a szakterületek együttes ismerete folytán. A szakmai felkészültség mellett azonban rendkívül fontos az állandóan változó jogszabályi háttér ismerete a szakértõ számára, hiszen ezek a szakmai tevékenység korlátait éppúgy kijelölik, mint lehetõségeit.
A szakma mûködési feltételeit rögzítõ jogszabályi háttér ismerete, a szakértõ eljárási jogainak és kötelezettségeinek tudása, a büntetõeljárásban betöltött szerepének és felelõsségének felismerése nélkül a szakértõ nyilvánvalóan nem teljesítheti küldetését.


Szõllõsi Andrea
grafológus


Szõllõsi Andrea