Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
A szeretet és az empátia szerepe az oktatásban, nevelésben

A szeretet sokarcú jelenség: „olykor derûs, kritikus, erotikus. Olykor világot megváltó, izgalmas, játékos, alkotó, harcot vívó. Örömteli, megerõsítõ és megrendítõ – és végül is a végesben a végtelent mégiscsak megvalósító.” (Kamarás István)2 A szeretet cselekvõ törõdés annak az életével és fejlõdésével, akit vagy amit szeretünk.

„Az ember azt szereti, amiért fárad, és azért fárad, amit szeret.”

Ahol ez a cselekvõ törõdés hiányzik, ott nincs szeretet. A gondoskodás és a törõdés maga után vonja a szeretet egy másik aspektusát: a felelõsséget, amely teljességgel önkéntes cselekvés; annyit tesz, hogy megfelelek egy másik emberi lény kimondott vagy kimondatlan igényeinek. A felelõsség könnyen uralkodássá és birtoklássá fajulhat, ha oka nem a szeretet harmadik összetevõje, a tisztelet. A tisztelet nem félelem és bámulat; a respektus szó gyökerének megfelelõen azt a képességet jelenti, hogy valakit olyannak lássunk, amilyen, hogy tudatában legyünk egyszeri egyediségének.
„Az empátia a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével, a másik emberrel való közvetlen kapcsolat során, bele tudja élni magát a másik lelkiállapotába. Ennek a beleélésnek a nyomán meg tud érezni és érteni a másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyeket az szavakban direkt módon nem fejez ki, és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek törvényszerûen. A megértés és megérzés fõ eszköze az, hogy az empátia révén a saját személyiségben felidézõdnek a másik érzelmei és különféle feszültségei. Ezt úgy is ki lehet fejezni, hogy a személyiség beleéli, mintegy a másikba vetíti önmagát.”3
A gyermeknevelés és a pedagógia az empátia természetes megnyilvánulásának és alkalmazásának különösen fontos területe. Az empátia szerepe a nevelésügyben elsõsorban azért nagy, mert a különbözõ korú gyermekeknek kialakulatlan, fejletlen még a szociális viselkedése és a szavakban megfogalmazott közlési képessége. A gyermekek megértésében tehát a logikai sémák, az összefüggésekbõl történõ következtetések nem mindig elegendõk. A gyermeki viselkedésben még szabályozatlanok az érzelmek, nagy a befolyása olyan indulatoknak és indítékoknak, amelyek a felnõttben nem jelentkeznek ilyen mértékben, és meghatározott ingerekhez, alkalmakhoz kötõdnek. A gyermeki fejlõdés egyik fontos arculata az érzelmek egyre finomabb szabályozásának kialakulása és az indulatok, motivációk átalakulása olyan viselkedésformák mozgatójává, amelyek a társadalmi szabályok terében elfogadottak, megengedettek.
A jó tanár a tanulókkal való hosszan tartó interakciós folyamatban azonosulási mintát nyújthat, és részben ennek alapján, részben a tanulók legalább egy részével való egyedi bánásmóddal erõs érzelmi kapcsolatokat alakíthat ki, amelyekben õ a szabályozó fél, és ezek segítségével viszonylag kis energiával komoly nevelési eredményeket érhet el. Ahhoz azonban, hogy azonosulási minta legyen, mernie kell önmagát adni, spontán, szabad módon kell viselkednie. A szervezeti szerep gyakran visszafejleszti ezt a képességet és készséget a pedagógusokban, faladatukat csak a tantárgyakra beszûkítve. Ezzel nagyon fontos nevelõi hatásról mondanak le.
4

Kérdõíves vizsgálat
Dolgozatom elméleti hátterének gyakorlati alátámasztására kérdõíves felmérést végeztem. A 80 fõs minta tagjai a balassagyarmati Szentgyörgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola diákjai voltak. Bár a minta összetételét csupán 10., illetve 12. osztályos tanulók képezték, mégis 15 évestõl a 21 évesig minden korosztállyal találkoztam. A 46 tizedikes közül 15 éves 20 fõ, 16 éves 24 fõ, illetve 17 éves 2 fõ; a 34 tizenkettedikes közül pedig 17 éves 11 fõ, 18 éves 20 fõ, 19 éves 2 fõ és 21 éves 1 fõ.
A kérdõíves vizsgálat keretében azt próbáltam kideríteni, hogy mit jelent a diákok számára a szeretet, ismerik-e egyáltalán az empátia fogalmát, hogyan látják pedagógusaikat, milyen a kapcsolatuk tanáraikkal, valamint, hogy véleményük szerint milyen szerepet kap az oktatás, illetve a nevelés iskolájukban (ld. a kérdõívet).

A vizsgálat tapasztalatai
Mit jelent számodra a szeretet?

A kérdésre igen sokszínû válaszokat kaptam. Akadt néhány igen meglepõ és rideg, de rengeteg szívhez, igen mély érzésekre utaló szóló vélemény is. Egyesek definícióval próbálkoztak, míg mások inkább asszociációikat, véleményüket írták le. Az erre a kérdésre adott válaszokban az életkor szerinti különbségek talán csak a megfogalmazásban jelentkeztek, ami arra enged következtetni, hogy a fiatalabbak, a 15, 16 évesek érzelmi szempontból már meglehetõsen érettek. A megkérdezettek leggyakrabban a következõ kifejezéseket használták a szeretetre: segítségnyújtás, elfogadás, odafigyelés, gondoskodás, megértés, megbocsátás, kötõdés, bizalom, barátság, család, törõdés, a másik hibáinak elfogadása, a másik meghallgatása, ragaszkodás, tisztelet, megbecsülés, õszinteség, kedvesség, a legfontosabb a világon, összetartás, viszonzott kapcsolat stb.
A nyolcvanból összesen két esetben kaptam igen elszomorító választ, ahol is, az illetõk válaszadás helyett egyenesen kihúzták a rendelkezésre álló helyet, ami vagy nagyfokú érzelemhiányra, esetleg torzulásra utal vagy meglehetõsen rossz élményekre, tapasztalatokra. (Hozzáfûzném azt is, hogy a további kérdésekre viszont – ha csak szûkszavúan vagy felháborodottan is – válaszoltak.)

Néhány példa a válaszokból:
„Számomra a szeretet nagyon fontos, hisz ez az élet alapja. Ha ez nem lenne, ez a világ nem mûködne, hisz a lét alapja a szeretet.” (15 éves);
„Sokat, ez a legfontosabb az életemben. A nélkül nem lehet élni.” (16 éves);
„A törõdést, az odaadást. Ha valakit el tudunk fogadni a hibáival együtt, feltétel nélkül.” (17 éves);
„Az életet, szeretet nélkül nem lehet élni.” (21 éves)
Mi jut eszedbe az empátia szó hallatán?
Feltételeztem, hogy az adott korosztály nagy része még egyáltalán nem ismeri, illetõleg téves, elképzelései vannak a fogalomról. Ez a feltevés részben, fõként a fiatalabb korosztály esetében beigazolódott. Itt ugyanis jelentõs különbségeket észleltem a tizedik illetve tizenkettedik osztályos tanulók válaszai között. A 15-16 évesek körében 8 esetben egyáltalán nem volt válasz, 20 diák válasza vagy „Semmi” vagy „Nem tudom”, és további 7 tanuló is hasonló tartalmú választ adott. Ez arra enged következtetni, hogy 46 fõbõl 35 diáknak fogalma sem volt arról, hogy az empátia, további 5 tanulónak pedig teljesen téves információja volt róla. Két 16 éves diák, viszont igen jól ráérzett arra, hogy mit takar az adott fogalom: „együttérzés, megértése és átélése embertársunk fájdalmának”, illetve „együttérzés más (esetleg rosszabb helyzetben levõ) emberrel”.
A tizenkettedik évfolyam diákjai jóval nagyobb arányban válaszoltak a kérdésre, és sokkal pontosabb magyarázatokat adtak.. Közülük csupán 3 fõ nem válaszolt, 2 fõ írta, hogy ismeri a szót, de nem tudja megmagyarázni, 1 diák pedig nem definiálni próbálta, csupán asszociált egyetlen mondatra: „Úgy viselkedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak!” (18 éves). Egy 17 éves diák a zárkózottsággal azonosította az empátia fogalmát, 4 fõ pedig a rokonszenvvel.
A többi (21) tanuló viszont helyes, sõt némelyik meglepõen pontos, kimerítõ választ adott:
„Beleérzõképesség, valakinek a helyzetébe bele tudom magam élni”;
„Át tudom érezni a másik fájdalmát, fõleg ha már velem is megtörtént.
Próbálok segíteni, hogy túljusson rajta.” stb.
Hogyan jellemeznéd tanáraiddal való kapcsolatodat?
Az említett kérdésre a 15-16 évesek közül csupán hárman nem válaszoltak, öten pedig megelégedtek egy lakonikus „jó"-val. A többiek véleménye a legtöbb esetben pozitív, illetve semleges volt, leszámítva néhány õszinte nemleges választ.
Példák a pozitív megítélésre:
„Elég jó a kapcsolatunk, barátságos, kicsit közvetlen a maga módján.” (15 éves),
„Egész jó, nagyon szeretem õket, mert meg lehet beszélni velük dolgokat és segítenek, ha gondom van.” (15 éves),
„Nagyon jó, sok mindenkivel nagyon jókat lehet beszélgetni. Nagyon jó fejek és jókat lehet nevetni velük.” (16 éves).
Példák a részben pozitív, részben negatív, illetve „semleges” válaszokból:
„Vannak tanárok, akik közel állnak hozzám, és vannak akikkel közömbös vagyok, mert nem annyira ismerem õket.” (15 éves),
„Vannak tanárok, akikkel nagyon jól kijövök és meg tudjuk érteni egymást, de vannak, akik semmibe se vesznek minket.” (16 éves)
„Van, amelyikkel jó viszonyban vagyok, de általában nem kedvelnek a nagy szám és a szabadszellemûségem, és stílusom miatt, de én se nagyon kedvelem ezeket a tanárokat.” (16 éves),
„Azt nem mondom, hogy jó gyerek vagyok, de ha úgy viszonyulok az adott tanárhoz, ahogy elvárja, akkor szerintem nincs probléma...” (16 éves).
Végül példák a negatív ítéletekbõl:
„Én hallgatok az órákon, õk beszélnek, nincs semmilyen kapcsolat.” (16 éves),
„Iskolai kapcsolat, felszínes” (15 éves).
A tizenkettedik évfolyam tanulói többnyire semleges vagy inkább pozitív válaszokat adtak:
„Mindegyikkel jóban vagyok”,
„1-2 kivétellel jóban vagyunk.”,
„Elég jó, bármit megbeszélhetek velük.”
Néhányan – sajnálkozva – megemlítették azt is, hogy az érettségire való készülés, hajtás miatt nemigen jut idõ már a kötetlen beszélgetésekre. Sokan a rövid „Jó” választ egészítették ki „tanárfüggõ”-re és többen feleltek „semleges” válasszal is. Az egyik diák érdekesen differenciálta a válaszát, mondhatni osztályokba sorolta a tanárait:
„Az összesre: tisztelet, egyesekre: barátságos, másokra: ellenszenv.” (18 éves).
„Vannak-e iskoládban pedagógusok, akik valóban szívvel-lélekkel hivatásuknak élnek? Miben nyilvánul ez meg?”
E kérdés segítségével valójában azt szerettem volna megtudni, hogy a diákok számára mit jelent a pedagógusi hivatás, illetve hogyan látják õk tanáraikat hivatásuk gyakorlása közben
A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a 15 éves tanulók elképzelései szerint az a jó pedagógus, aki alaposan, részletesen elmagyarázza az anyagot, korrepetálja a diákokat és nem túl szigorú velük:
„Vannak [mármint hivatásuknak élõ pedagógusok]. Elég keményen tanítják az anyagot, de mégsem szigorúak. Úgy tanítanak, hogy a tanulás szimpatikus legyen számunkra.”
„Igen. Szerintem, aki tanárnak készült, az eleve megfogadta, hogy mindent belead, hogy jól megtanítsa az adott részt.”
„Igen, odafigyelnek a gyerekekre, kíváncsiak, ha valakin észreveszik, hogy gondja van, és akkor próbálnak segíteni, türelmesek.”, „Igen, a gondoskodásban, segítõkészségükben, érdeklõdésükben.”
A 17 éves tanulók azon túl, hogy szinte kivétel nélkül igenlõ választ adtak, meglehetõsen szûk szavúaknak bizonyultak, és fiatalabb társaikhoz hasonlóan szinte kivétel nélkül a tanórához kapcsolódtak.
„Szerintem vannak, kellemesek az órák, jól le tudják adni az anyagot”
„Vannak, nagyon komolyan veszik a tantárgyukat, beleélik magukat.”
Akadtak azért kicsit árnyaltabb válaszok is:
„Igen, szabadidejébõl is áldoz a diákokra”,
„Vannak, foglalkoznak is velünk.”
Bár a 18 éves korosztályhoz tartozó tanulók nagy része számára is a tanár egyetlen feladata, hogy megfelelõen „leadja az anyagot”, itt már többen tágabban értelmezték az „eszményi pedagógus” fogalmát:
„Igen, odafigyelnek a diákokra és segítenek, ha gond van.”
„Igen, a diák szeretete és segítõkészség (jellemzi).”
„Kevés az ilyen tanár, de velük bármi gondunkat, bajunkat meg lehet osztani, és figyelmesen meghallgatnak, tanácsokkal látnak el.”
„Szerintem vannak ilyen pedagógusok, bármilyen problémával fordulunk hozzájuk, mindig segítõkészek.”
Az e kérdésre adott válaszok alapján elmondható, hogy bár a tanárok egy része igyekszik mindent megtenni diákjaiért, és minden körülmények között a segítségükre lenni, napjainkban, az egyre bõvülõ tananyag és a túlhajszolt életvitel következtében, a pedagógusok egyre kevesebb idõt, energiát fordítanak tanulóikra, neveltjeikre.
Mi a különbség számodra oktatás és nevelés között? Melyik milyen szerepet kap iskoládban?
Örömmel tapasztaltam, hogy már a vizsgált minta fiatalabb tagjainak többsége is pontosan tudja, hogy melyik fogalom mit takar, és mi az alapvetõ különbség a kettõ között. A kérdés második felére, sajnos, szinte mindenki azt felelte, hogy az oktatás szerepe kizárólagos, vagy legalábbis jóval nagyobb szerepet kap az iskolában, mint a nevelés.
Maguk a diákok is idõnként úgy gondolják, hogy a nevelés kizárólag a szülõk feladata, és nem tartozik a tanárra, ha pedig mégis, akkor az csakis a fegyelmezésben nyilvánul meg. Ilyen válaszok születtek:
„Oktatás: okosabbak leszünk; nevelés: fegyelmezés, fenyítés során van jelen. Azt nem tanítják meg, hogy mi a jó, csak fegyelmeznek a rosszért.” (16 éves),
„Oktatás: amit meg kell tanulnom, nevelés: ha beleszólnak néhány dologba, amihez semmi köze nincs a tanárnak.” (16 éves).
„Oktatás: megtanulni az anyagot, nevelés: a szülõkre és nem a tanárokra tartozik. Itt sokan azt hiszik, hogy õ nevelhet és õ az atyaúristen.” (16 éves).
A 17-18 éves diákok között szintén akadt olyan, aki szerint a nevelés a szülõre tartozik, de a többség nem ezen a véleményen volt. Általában komoly és pontos válaszokban igyekeztek megfogalmazni véleményüket:
Oktatás: a tanár feladata, valami új megtanítása, tantárgyakkal kapcsolatos, tárgyi tudást ad, ismeretanyag bõvítése, tananyag elsajátítása, a világban való tájékozódást is segíti, tanulnivaló, tanítás ismeretekre, stb.

Nevelés: a szülõ feladata, szellemileg fejlõdik az ember, személyiségünket próbálja befolyásolni, viselkedésünkkel kapcsolatos, személyiséget formál, etikai, erkölcsi jellemet formál, az „életre” készít fel, a lelket fejleszti, életre nevelés, belsõ tulajdonságok, amit a szülõ tesz gyermekével, stb.
Úgy tûnik tehát, hogy a középiskolás tanulók már pontosan tudják, hogy mire lenne szükségük az iskolában, és elég reálisan értékelik az adott helyzetet, vagyis valamennyien úgy vélekedtek, hogy az oktatás napjainkban sokkal nagyobb szerepet játszik az iskolai életben, mint a nevelés, holott a gyermek szocializációjához, perszonalizációjához legalább akkora szükség lenne az odafigyelésre, törõdésre, jellemformálásra, példamutatásra, egyszóval képzett, lelkiismeretes nevelõkre, pedagógusokra.
Fordulhatsz-e problémáiddal tanáraidhoz a tanórákon kívül? Ha igen, személyes dolgaidat is megosztod velük? Ha nem, mit gondolsz, mi az oka ennek?
A tizenöt-tizenhat évesek közül csupán hárman elégedtek meg egy egyszerû igen válasszal, a többség hozzáfûzte véleményét, miszerint: „de még nem próbáltam”, „de nem mindent”, illetve „de nem mindenkivel". A 46 fõbõl igennel válaszolt 36 fõ, nemmel 5 fõ, nem tudom-mal szintén 5 fõ, amibõl az következik, hogy bátran fordulhatnak a diákok tanáraikhoz problémáikkal. Ugyanakkor 46 fõbõl csupán 9 felelt igennel arra, hogy valóban felkeresi problémáival a tanárát, 23 fõ nemmel válaszolt, 14 fõ pedig az adott probléma tartalmától tette függõvé döntését. Ezt a megoszlást ábrázolják a mellékelt diagramok (lásd 1. és 2. ábra):
1. ábra

2. ábra

A két ábra közötti szignifikáns különbség a diákoknak azt a véleményét tükrözi, hogy bár megbeszélhetik problémáikat tanáraikkal, mégis nagyon ritkán teszik ezt. Elõször is nagyon megválogatják, hogy ki az a személy, akihez fordulnak, másrészt sok esetben tartanak a tanár reakciójától, esetleg attól, hogy más szemmel fog rájuk nézni bizonyos – személyes – információk birtokában.
Ugyanezt az elemzést elvégeztem az idõsebb korosztály esetében, ahol az elsõ kérdésre a 34 válaszból 24 igen, 7 nem és 3 nem tudom; míg a második kérdésre a 34-bõl csupán 5 igen volt, viszont 14 nem, és 15 téma függvénye válasz született (lásd a 3. és 4. ábra).
3. ábra

4. ábra

A két korcsoport válaszai tehát hasonló eredményeket mutatnak. Az idõsebbek valamivel nagyobb arányban válaszoltak nemmel az elsõ kérdésre, mint fiatalabb társaik. A második kérdésemre viszont közülük lényegesen többen tették függõvé a kapcsolatfelvételt az adott témától.

Összegzés
A vizsgálat számos tanulsággal szolgált. Várakozásaimmal ellentétben szinte valamennyi tanuló õszintén válaszolt kérdéseimre, ami már önmagában is nagy dolog. Megfogalmazni, hogy mi is a szeretet, még a szakembereknek sem egyszerû, ezek a 15-18 éves gyerekek pedig nagyon szépen nyilvánították ki véleményüket, érzelmeiket.
Az empátia definiálásának gondja nem okozott meglepetést számomra, hiszen feltételeztem, hogy ilyen fiatalon – ha már találkoztak is vele – még nincsenek tisztában e fogalom pontos tartalmával. Bebizonyosodott, hogy minél idõsebbek, érettebbek lesznek, annál könnyebben kifejezik érzéseiket, gondolataikat. Szintén nem jelentettek újdonságot számomra a tanár-diák viszonyról alkotott vélemények, mindazonáltal nagyon érdekes volt összevetni az – ugyanazon tanárokról alkotott – meglehetõsen különbözõ meglátásokat.
Váratlanul ért viszont, hogy milyen pontosan megfogalmazták ezek a fiatalok az oktatás és nevelés közti különbséget, és milyen tisztán látják ezek szerepét, helyzetét az intézményes oktatásban / nevelésben.

Szakirodalom
Buda Béla: Az empátia – a beleélés lélektana. Gondolat Kiadó. Budapest, 1985
Csikós Csaba: A varázsszó. Veszprémi Egyetemi Kiadó. Veszprém, 2000
Fromm, Eric: A szeretet mûvészete. Háttér Kiadó. Budapest, 1993
Kozma Béla: Pedagógiai szöveggyûjtemény. Comenius Bt. Pécs, 1996
Kron, Friedrich W.: Pedagógia. Osiris Kiadó. Budapest, 2000
Lénárd Ferenc: Emberismeret a pedagógiai munkában. Tankönyvkiadó. Budapest, 1981



Kérdõív
Ezen kérdõív pedagógiai szakdolgozatomhoz (A szeretet és az empátia szerepe az oktatásban, nevelésben) készült tapasztalatgyûjtés céljából. Személyes élményeitekre, véleményetekre vagyok kíváncsi, természetesen név nélkül! Köszönöm a segítségeteket!
1. Mit jelent számodra a szeretet?
2. Mi jut eszedbe az empátia szó hallatán?
3. Hogyan jellemeznéd tanáraiddal való kapcsolatodat?
4. Vannak-e iskoládban pedagógusok, akik valóban szívvel-lélekkel hivatásuknak élnek? Miben nyilvánul ez meg?
5. Mi a különbség számodra oktatás és nevelés között? Melyik milyen szerepet kap iskoládban?
6. Fordulhatsz-e problémáiddal tanáraidhoz a tanórákon kívül?
Ha igen, személyes dolgaidat is megosztod velük?
Ha nem, mit gondolsz, mi az oka ennek?
--

Jegyzetek
1 Az írás a szerzõ tanári képesítõ dolgozatának szerkesztett változata. A dolgozat a Veszprémi Egyetemen készült, a témavezetõ dr. Csikós Csaba volt.
2 Csikós, 165. o.
3 Buda, 67. o.
4 Buda, 261-262. o.
http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=204




Schrenk Veronika