Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Karácsonyi kaleidoszkóp

Meghitt családi ünnep vagy a fogyasztói társadalom szintézise? Valószínûleg mindkettõ, de az csak rajtunk múlik, hogy melyik összetevõt részesítjük elõnyben. Mondhatnánk közhelyeket, hogy „minden nap kell szeretnünk egymást”, de a hétköznapokban csak a túlélésre tudunk gondolni, élünk egyik óráról a másikra, mígnem eljön a december….,

Ahol pontos tervezésre és sok-sok empátiára van szükségünk ahhoz, hogy jó szívvel állhassunk a karácsonyfa alatt, remélhetõleg azokkal együtt, akiket tényleg szeretünk.

„Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,/ s ne csak így decemberben.” (Juhász Gyula: Karácsony felé)

Az ünnep mint kreatív teremtõ képzet

Az ember fizikailag a legvédtelenebb élõlény, nincsen bundánk (kivéve egy-két gazdag és nem állatvédõ hölgyet), nincsenek uszonyaink, hiszen – a mítosz szerint – Epimétheusz elfelejtett nekünk ilyen tulajdonságokat osztani, ezt Prométheusznek kellett kompenzálni, aki ellopta nekünk a tûz és a mesterségek titkát. Ahhoz, hogy életben tudjunk maradni, ki kellett alakítani magunknak egy saját világot szabályokkal és normákkal, melyet a szocializáció folyamán örökítünk át a felnövekvõ generációknak. Az embert leginkább az különbözteti meg az állatoktól, hogy környezettõl függetlenül tud alkotni, kreatívan teremteni, ideákat és ünnepeket létrehozni.

Az ember oknyomozó lény, megismételjük folyton a gyermeki „miért” kérdést, mindenre választ és magyarázatot szeretnénk kapni. Miért élünk, van-e célja a létezésünknek, magunkra vagyunk-e utalva, segítségül fordulhatunk-e valakihez, ha bajba kerülünk. „Ha nem lenne isten, ki kéne találni”- szól a jól ismert Voltaire idézet: szinte törvényszerû volt, hogy az emberi kultúrák és civilizációk életében megszülettek a különbözõ vallások, melyek közösségformáló erõvel, és identitástudattal bírtak és bírnak a mai napig. A mítoszok, bibliai történetek mind-mind világmagyarázó elvként mûködnek. Miért halunk meg? Mert az elsõ emberpár bûnbe esett. Miért villámlik? Mert Zeusz dühös, és dobálja a villámait. És miért pusztít éhínség, özönvíz a földön? Mert az emberek elfordulnak istentõl, bálványokat imádnak, rossz életet élnek.

A nagyobb – történelmileg is igazolható – természeti katasztrófák mindegyike megjelenik az adott nép mondáiban, és mivel választ keresnek (hogy legközelebb ne fordulhasson elõ ilyen tragédia), a bûn és bûnhõdés motívumába kapaszkodnak: biztos mi tehetünk arról, hogy ez történt velünk (a tavalyi Cunaminál is rengeteg vallásos motívum került elõtérbe). És miért kapaszkodunk az ünnepeinkbe? Hogy elhiggyük, van remény; jobbak leszünk (meg is fogadjuk természetesen). A családok meglátogatják egymást, megpróbálnak örülni a már tavaly is divatjamúlt sálnak, talán az év ezen napjain kevésbé rohanunk, lehajtjuk a laptop fedelét, és még az is elõfordul, hogy beszélgetünk, hogy aztán az ünnep másnapján minden kezdõdjön elölrõl.

Miért fontosak a rítusok?

Az állandóság érzete, az évek ritmusának állandó ismétlése biztonságot, kapaszkodót, mérföldköveket szolgáltat. A rítus, bizonyos folyamat megismétlése, kapcsolatot teremt generációk, emberek, az individuum és a kultúra között. A vallási rítusok mindig az istennek szóló feltétlen tiszteletet, szeretetet hivatottak szolgálni, áldozás vagy egyéb fizikai és lelki javak átadásával. Természetesen nagyon izgalmas, amikor egy-egy család alakít ki olyan szokásokat, melyek késõbb tradícióvá válnak: a barátnõmék például az adventi idõszakban lisztet gyûjtenek… Ha valaki aznap jót cselekszik, egy kanál lisztet tehet a leendõ karácsonyi sütemény dobozába, késõbb ebbõl sütik az ünnepi édességet: minél jobbak voltak, annál többet! Ha egy családban személytelenné válnak az ünnepek, és csupán a praktikum kerül elõtérbe, nagyon fontos lelki táplálékról mondanak le.

Az ünnep külsõségei legnagyobb hatással a gyerekekre vannak, ezért különbözõ országok karácsonyi hagyományaiban fontos szerepet játszik a mese és a misztikum (mindannyian emlékszünk arra a sokkszerû pillanatra, amikor legjobb barátnõnk/barátunk elárulta, hogy nem a Jézuska, Mikulás hozza…). A hétköznapok világában ritkán jelenik meg a szabályoktól és racionális gondolatoktól mentes fantáziavilág, ezek a „színjátékok” fontos hordozói egy-egy kultúra teremtõ kedvének: minden országot, népet jellemez, hogyan éli meg ünnepeit. A szerepjátékok visszatérõ tartozékai az ünnepvárásnak: ismétlõdésük fontos velejárója a rítusok életének, teljes azonosulást feltételez, változásuk lenyomata az adott társadalmi helyzetnek (gondoljunk csak az Igazából szerelem címû filmre, melyben a betlehemi jászolban homárok voltak a bárányok helyett…).

Az ünnepek fontos velejárója az étkezés, minden országnak megvannak a maga hagyományos konyharemekei, hiszen ez is része a rítusnak: a vendégül látás, a táplálás, az adás õsi ösztönének legfontosabb kifejezõje.

Miért pont december?

Az ünnepek hagyományosan valamely természeti jelenséghez kötõdnek, így általában a vallásos ünnepek is ezekhez igazodnak. A karácsony a téli napforduló idejére esik szinte valamennyi kultúrában, hiszen már az õsi népek is megfigyelték, hogy december 21-e után újra hosszabbak lesznek a nappalok, és a Nap erejének mindig pozitív erõket tulajdonítottak.

Karácsonyi körkép

Bálványimádás ide vagy oda, az ember azt birtokolja igazán, amit vizuálisan is el tud képzelni! Érdekes módon az ünnepek szimbolikus alakjai vagy fiatalok (Jézuska, manók, angyalok) vagy nagyon öregek (Télapó, Mikulás, Karácsonyapó): az ártatlanság és a bölcsesség jelképei. Mivel az istenek megjelenítése a keresztény vallásokban tiltott, ezért fia, Jézus(ka) és egy jószívû püspök, Szent Miklós vette át az ajándékhozó szerepet. Hozzájuk lehet levelet írni, megjelenhetnek a szerepjátékokban, közvetlen kapcsolatot alakíthatnak ki az emberekkel. Angolszász területeken és Amerikában általában a Télapó vagy a Mikulás hozza az ajándékokat a kéményen át (fontos megjegyezni, hogy a kémény mindig az égiekkel való kapcsolattartás jelképe), Közép-Európában Jézuska születéséhez kötõdik az ünnep, számos országban a Télapó által jó útra térített manók okoznak örömöt a gyerekeknek. Izlandon például egy legenda szerint 13 manócska rendszeresen megtréfálta és bosszantotta az embereket, leginkább a gyerekeket. De amióta a Télapó megszelídítette õket, ajándékokat készítenek és osztogatnak. Az ajándékozás rítusa gyakran összefügg egyfajta értékeléssel: „Lakik-e itt jó gyerek?”- kiált Finnországban Joulu Pukki, minden mikulások fõnöke, mikor megérkezik a rénszarvasok húzta szánnal; még a mai gyerekek is megijednek, ha szüleik azt helyezik kilátásba, hogy nem kapnak ajándékot a mindent látó Mikulástól.

Ünnepváró hagyományok


A készülõdés, ráhangolódás a legfontosabb és talán legõszintébb motívuma az ünnepeknek. Ha elõzõ nap, kutyafuttában szerezzük be az ajándékokat, valamitõl megfosztjuk magunkat: Az adventi idõszak várakozásteli, és nem érdemes siettetni az idõt, mert – bár nem mindig sejtjük – a készülõdés már maga az ünnep. „Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél elõrébb halad az idõ, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet”- mondta a róka a kis hercegnek, azt hiszem, errõl szólnak az ünnepek.

A várakozás, otthonunk ünnepi díszbe való öltöztetése segít a lelki ráhangolódásban is. A karácsonyfa ma már a legtöbb helyen elengedhetetlen kelléke a karácsonyi ünnepeknek (melegebb országokban mûfenyõvel helyettesítik), ám ez csak a 19- században alakult így. Berlinbõl érkezett Bécsbe a szokás, mely elõször csak az arisztokrata, majd a polgári család köreiben is elterjedt.

A mikulásváró zoknik, cipõk (valahol a karácsonyfa alá állítják) makulátlanságukkal tisztelik meg az ünnepet. Írországban a mise elõtt a Télapónak sört vagy whiskyt és rétest, a rénszarvasoknak pedig egy csokor sárgarépát készítenek ki az ajtó elé. Az ortodox karácsony szentestéjén folyamatosan ég a tûz, hiszen az ördögöcskéket csak ez tartja távol attól, hogy a világot tartó fatönköket eldöntsék.

Jelképek erdején át…

Az ünnepek elengedhetetlen kellékei a szimbólumok. A csillagok minden kultúrában meghatározó szerepet töltöttek be: az emberi vizsgálódás középpontjában állt, az Istennel való kapcsolatot jelképezte, és a néphit gyakran tartotta az elhunyt szerettek lelkének. A keresztény kultúrkörben Jézus születésének szimbóluma. A gyertya a világ fényének szimbóluma, a vallási szertartásokban minden jelentõs eseménynél szerepet kap, végigkíséri életünket. A harang ég és föld közötti kapcsolattartó, szférák zenéjének megelevenítõje, a harmónia szimbóluma.

Az ünnep életünk visszatérõ szereplõje. Mérföldkõ, melyre várhatunk. Teremtsünk hagyományokat vagy örököljünk nagyszüleinktõl, és ne hagyjuk, hogy elvegye a kedvünket az egymással küzdõ, hömpölygõ embertömeg!


Kívánok magam és kollégáim nevében békés, boldog ünnepeket!

http://www.szochalo.hu/



Botos Réka