Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
A feledésbe merült írás: az egyiptomi nyelv és írás alapjai

A legkésõbbi egyiptomi hieroglifákat i.sz. 394-ben vésték be a philae-i templom falába. Ekkoriban már csak viszonylag kevés szobrász lehetett, aki olvasni tudta, és még kevesebb, aki meg is értette a jeleket, amelyek falba vésésére utasítást kapott. Nagy Sándor i.e. 323-ban bekövetkezett halála és az i.e. 30-ban történt római hódítás közötti idõszakban Egyiptomot egy macedón család, a Ptolemaioszok uralták, és ez idõ alatt a görög volt a hivatalos nyelv. A rendeleteket két nyelven hozták, és az egyiptomi démotikus írás, amelyet az írnokok a "dokumentumok írásmódjá"-nak neveztek, kiszorította a sokkal régebbi hieratikus írást, és ettõl kezdve a feliratok kõbe vésésére is ezt használták.

Az emlékmûvek feliratainál továbbra is az "Isten szavá"-nak nevezett hieroglif írást alkalmazták, különösen az isteneik jóindulatát megnyerni próbáló Ptolemaioszok által emelt pazar templomok esetében. Mindazonáltal a jeleket gyakran dekoratív jellegük miatt, nem pedig az egyiptomi írnoki hagyományokhoz fûzõdõ kapcsolatuk alapján választották ki. Egyes jelek jelentése és hangzása megváltozott, és az eredeti szövegek gyakran hibásan kerültek átírásra a festett vagy faragott felületekre.

Philae temploma (David Roberts litográfiája)
Miután a latin lett a nyugati világ diplomáciai nyelve, és Egyiptomot végleg elnyelte a Római Birodalom, jelentõs görög és római bevándorló közösségek alakultak ki az országban, különösen az északi, dúsan termõ mezõgazdasági területeken. Az egyszerû egyiptomiak, akiket a görög "aigüptos" (jelentése: egyiptomi) elnevezés után koptoknak kezdtek nevezni, természetesen továbbra is beszélték õseik nyelvét, de mert nagyrészt írástudatlanok voltak, az írott nyelv gyorsan feledésbe merült. A betelepülõk, akik képtelenek voltak megbirkózni az egyiptomi írások bonyolultságával, bevezették a manapság koptnak nevezett nyelv írott változatát. Ez az ókori egyiptomi nyelv legkésõbbi, legdekadensebb formája, amelyet hét új betû hozzáadásával átírtak a görög ábécére. Ezek a betûk szintén a hieroglifákból származtak, és azoknak a hangoknak a kifejezésére kellettek, amelyek a görögben nem szerepelnek.
Használatának utolsó századaiban a hieroglifikus írást egyre kevesebb írnok alkalmazta, akiknek tudása emiatt folyamatosan gyengült. A fontosabb skolasztikus mûvek, például Egyiptom történelme, amelyet egy Manethón nevû egyiptomi pap állított össze az i.e. 3. század körül, szintén görög nyelven íródtak. Az i.sz. 3. században egy másik egyiptomi pap, a görög-egyiptomi nevû Hor-Apolló írt egy másik könyvet kopt nyelven, amely századokon keresztül jelentõs hatással volt a hieroglifák tanulmányozására. Hor-Apolló mûve a hieroglifák hosszú listáját tartalmazta, azoknak jelentésével együtt, azonban annak bizonygatása, miszerint a jelek csupán egyetlen képi vagy szimbolikus jelentéssel bírnak, egyértelmûen rávilágít, hogy az író teljesen félreértette õsei írásrendszerét. Sajnos azonban, mivel úgy tartották, hogy a mûvet hozzáértõ személy írta, Hor-Apolló munkáját a hieroglifákat tanulmányozók hosszú ideig tankönyvként használták.
A kopt nyelv túlélte Egyiptom i.sz. 639-42 között bekövetkezett arab leigázását, fõleg azért, mert az egyiptomi keresztény egyháznak idõközben ez lett a hivatalos liturgiai nyelve. 1643-ban Athanasius Kircher atya volt az elsõ európai tudós, aki a koptot az ókori egyiptomi nyelv utolsó maradványaként azonosította. Elméletét nem mindenki fogadta el, és kísérletei a hieroglifikus szövegek lefordítására szinte teljesen feltételezéseken alapultak, sõt majdhogynem abszurdak voltak. Mindezek ellenére Kircher felismerte a kopt nyelv fontosságát a hieroglifák megfejtésében. Összeállított egy kopt szótárt és nyelvkönyvet, amelyek fontos eszközökké lettek az egyiptológiát tanulmányozók körében. Az egyik ilyen személy Jean-Francois Champollion volt, akinek végül sikerült megfejtenie a hieroglifikus írást. Kutatásai eredményeit 1823-ban, a Précis du Systéme hieyogliphique-ben tette közzé.

Így történt, hogy a hieroglifikus írás több mint 1500 évig olvashatatlan volt. Szépsége, valamint a nagy templomokhoz hasonló vallási építmények esetében való alkalmazása miatt, amelyek évszázadokon keresztül mágnesként vonzották az európai turistákat, egyáltalán nem meglepõ, hogy az emberek azt hitték, csodálatos és változatos jelek mögött számtalan ezoterikus titok rejlik. Egyiptomra a rejtély és mágia forrásaként tekintettek, olyannyira, hogy az angolok által a középkorban mélységes gyanakvással szemlélt európai romákat is egyiptomiaknak nevezték. A minden egyiptomi dolog rejtélyessel való asszociálása az alkímiában is jelentkezett, egész pontosan a Bölcsek Köve utáni áltudományos kutatásban, amely az egyszerû fémek arannyá változtatásának képességével ruházza fel birtoklóját. Ez az elnevezés az arab "Kem"-bõl származó kifejezésbõl ered, mivel Kem Egyiptom egyik régi neve volt. Így aztán az alkímia törvényes leszármazottja, bár eredetét nem, nevét mindenképpen az ókori Egyiptomnak köszönheti.

A hieroglifikus írás megfejtésének kulcsát számtalan okból kutatták. Egyes filozófusok ókori bölcsességet és rég elfeledett igazságokat reméltek felfedezni általa. A valláskutatók bibliai történetek megerõsítését és olyan személyek, mint Ábrahám, József és Mózes létezésének bizonyítékait remélték tõle. Sokan meg voltak gyõzõdve, hogy a hieroglifák megfejtése révén mesés gazdagsághoz juthatnak, például megtudják a fáraók kincsének rejtekhelyét. Csupán az igazi tudósok ismerték fel a hieroglifák valódi jelentõségét, így egyedül õk nem csalódtak. Lehet ugyanis, hogy a hieroglifák nagyon dekoratívak, de ezek is csupán a szavak leírásának módjai. E szavak lehetnek filozófiai, történelmi vagy vallási jellegûek, de a legtöbbször egyértelmûek, világiak, és sokszor ismétlõdnek.
A világ nagy múzeumaiban számos csodálatos egyiptomi mûtárgy látható, beleértve szobrokat, dombormûveket és festményeket, amelyeket hieroglifák borítanak. Mihelyst sikerült a jeleket megfejteni, rájöttek, hogy a leggyakrabban elõforduló szavak és kifejezések nem mások, mint istenek és királyok nevei és címei, valamint egyszerû formulák és imádságok. Még a legnagyobb építmények feliratain - amilyen a karnaki templom és a Királyok Völgyének sírjai - is az unalomig ismétlõdnek a királyok és istenek címei és díszítõ jelzõi. A neveket, címeket és számokat magukban foglaló kifejezések - például dátumok - a legkönnyebben felismerhetõ hieroglifák. Nagyon sok feliratot ezek alkotnak, és a lelkes amatõrök gyakorolhatják rajtuk az olvasást. Ha némi háttér-információval rendelkezünk a jelek kulturális és társadalmi jelentõségérõl, az egyszerû olvasási gyakorlat egy az õket megalkotó társadalmat elismerõ leckévé válhat.
Az írás megfejtése:
Az egyiptomi nyelv pontozás nélküli nyelv volt, ahogyan a nyomtatott arab és héber is, ami azt jelenti, hogy nem szerepelnek benne magánhangzók. Az ábrán azokat a hieroglifikus jeleket láthatjuk, amelyeket jelenleg az alap ábécé betûinek tartunk.

A hieroglif ábécé alap hangzói.
(A nagyobb méretû verzióért kattints a képre.)
A jelek megközelítõ hangértékeket kaptak, amelyek között fél magánhangzók és gyenge mássalhangzók is vannak. Ilyen az alif és az ayin az arab nyelvben, amelyeket "ah"-nak is lehet ejteni. Olyan esetekben, amikor a kiejtéshez feltétlenül szükséges a magánhangzó, a modern felfogás szerint "e"-t illesztünk be, tehát a név szót, amely "rn"-ként íródik, "ren"-nek ejtjük. Ez nem azt jelenti, hogy a szót valóban így ejtették, csupán segítséget nyújt a az ókori egyiptomi nyelvet tanulmányozók számára. Az sem biztos, hogy az "e" hang volt a leggyakoribb magánhangzó a nyelvben, csupán ez a bevett módszer az ókori egyiptomi nyelv megszólaltatására. (Viszont az is igaz, hogy a titkosítás tudományában már a középkor óta bizonyított tény, hogy a beszélt nyelvekben elõforduló azonos hangzók százalékos elõfordulási aránya úgy tûnik minden nyelvben igen hasonló.) Igen kevés adat áll rendelkezésünkre a szavak kiejtését illetõen, ezért lehet ugyanazon például személynév kiejtése a magánhangzót illetõen más és más a különbözõ forrásokban.
A hieroglifikus ábécét megállapodás szerint a sémi nyelvek módszere szerint rendszerezték. Az ábécétáblázat utolsó sorának középsõ négy jelét alternatívaként használták olyan jelekre, amelyek már szerepeltek egyszer a táblázatban.
Amikor 1799-ben (Napóleon egyiptomi hadjárata során) rábukkantak a Rosetta kõre, francia tudósok hamar rájöttek, milyen nagy jelentõségû a felfedezés, mivel ugyanaz a szöveg három különbözõ írásmódban - hieroglifikus, démotikus és görög - szerepel rajta. Mivel az utóbbi ismert nyelv volt, ennek alapján meg lehetett fejteni az egyiptomi szöveget.

A Rosetta kõ. A hieroglifikus írás megfejtésének kulcsa.
Thomas Young, brit fizikus, jelentõs eredményeket ért el a démotikus szöveg egyes szavainak azonosításában, és azt a fontos felfedezést tette, miszerint mintha fonetikus elemek lennének a szövegben. Egyiptomi kutatásait csupán szabadidejében, pihenésképpen végezte, sokkal fontosabb munkája szüneteiben, megfigyelései azonban helytállóak voltak, és felkeltették Champollion figyelmét is, aki ugyanezeken a szövegeken dolgozott Franciaországban.
Champollion a hieroglifikus szövegre összpontosított, és õ volt az elsõ, aki rájött, hogy túl kevés különálló hieroglifa van a szövegben ahhoz, hogy az tisztán képi, és túl sok ahhoz, hogy az teljesen fonetikus lehessen. Azt is észrevette, hogy a nevek helye a görög szövegben megegyezik azoknak az ovális kártusoknak a helyével, amelyek fontos szavakat vagy kifejezéseket jelölnek a hieroglifikus részben. Ebbõl következõen tehát a nevek voltak azok a Rozettai Kõ feliratában, amelyek végül segítettek a hieroglifikus szöveg teljes megfejtésében.
A Champollion által a Ptolemaiosz és Kleopátra nevekhez rendelt értékek azon a helyes feltételezésen alapultak, hogy mivel a nevek idegen eredetûek (macedón, görög), nem rendelkeztek jelentéssel az egyiptomiban, vagyis minden bizonnyal fonetikusan ejtették õket. Ily módon egyes jeleket magánhangzóként azonosított. Ezekrõl késõbbi kutatásai során kiderült, hogy gyenge mássalhangzók vagy bilaterális jelek.

Ptolemaiosz (bal) és Kleopátra (jobb) kártusain láthatjuk, hogy a két név közös hangjai hogyan vezettek egyes alfabetikus hangok azonosításához.

Az "o"-t mind a Kleopátra, mind a Ptolemaiosz nevekben egy kötélhurok vagy lasszó jelzi, melynek fonetikus értéke "wa", és két különbözõ jel található ott, ahol "t"-nek kellene lennie. Ebbõl arra következtethetünk, hogy az egyiket, amelyet azóta "d"-ként azonosítottunk, lágyabban ejtették, mint a másikat. Az oroszlán jel, amelyhez Champollion az "L" hangot rendelte, tulajdonképpen egy kompromisszum volt az egyiptomiak részérõl. Ahogyan a japán nyelvben, úgy az ókori egyiptomiban sem volt "L" hang, és az egyiptomiaknak nehézségeik voltak ennek a mássalhangzónak a kiejtésével. Az idegen szavakban és nevekben az "L" hangot "r"-rel vagy "rw"vel helyettesítették. Az utóbbi volt az oroszlán jel fonetikus értéke. Mindez arra enged következtetni, hogy az egyiptomiak Ptwarwmysnak (Ptolemaiosz) és Krwiwapadrának (Kleopátra) ejtették a neveket.
Ez az egyik biztos pont a nyelv ókori kiejtését illetõen. További következtetéseket lehet levonni a klasszikus írók mûveibõl, akik hellenizálták és latinosították az egyiptomi neveket, hogy megkönnyítsék kiejtésüket olvasóik számára. Ez a hellenizáció valószínûleg Hérodotosszal kezdõdött, aki i.e. 400 körül ellátogatott Egyiptomba. Õ az a fajta turista volt, akit a mai idegenvezetõk is kedvelnek. Mindent megjegyzett, amit hallott, és beszámolt róla Történelem címû sorozatában, rábízva olvasóira annak eldöntését, mi igaz és mi csupán a fantázia szüleménye. (Azért azt tudnunk kell, hogy sok mindent csak õ talált ki, és még több mindent össze is kevert.) Az egyiptomi pap, Manethón, szintén görög nyelven írt, és olyan neveket használt, amelyek könnyebben kiejthetõk voltak a görög anyanyelvûek számára.
Ezek a hellenizált nevek még mindig használatban vannak, így Ast vagy Iset istennõ Izisz lett, a férje, Wsir pedig Ozirisz. Az Amenhotep nevû fáraókat gyakran Amenophisnek nevezték, Men-nefer városát pedig mindig is Memphiszként emlegették. Annak ellenére, hogy ezek a nevek megváltoztak, az eredeti kiejtés nem veszett el teljesen. Amen isten nevét az egyiptomiak Imn-nek írták, a rómaiak azonban, azonosítva Jupiterrel, Ámenként imádták. Ez segít annak kiderítésében, hogyan hallották a nevet, és hogyan lehet azt ma kiejteni. Annak ellenére, hogy ugyanannak az istennek a nevét Ámennek, Amonnak vagy Amunnak írták, az utóbbit mostanában Amoonként ejtik. Egyik változat sem hitelesebb, mint a másik, mivel az "m" és "n" közötti magánhangzó nem szerepel a hieroglifikus formában.

A hieroglifák olvasása:
Az egyiptomi hieroglifákat sorokba vagy oszlopokba írták, amelyeket ugyanúgy lehetett jobbról balra, mint balról jobbra olvasni. Ahhoz, hogy megállapíthassuk egy bizonyos szöveg olvasási irányát, nem kell mást tennünk, mint megvizsgálni az emberi vagy állati alakokat, amelyek mindig a sor, vagy az oszlopok eleje felé néznek. Miután megállapítottuk a felirat kezdetének a helyét, a második szabály az, hogy a felsõt mindig az alsó elõtt kell olvasni. Ez azt jelenti, hogy az oszlopokat mindig fentrõl lefelé olvassuk, ahogyan az olyan hieroglifacsoportokat is, amelyeket úgy csoportosítottak, hogy teljesen kitöltsenek egy bizonyos teret, figyelembe véve az irányt, amerre az alakok néznek.








Gulyás Jenõ István
grafológus


A hieroglifák olvasásának irányai.
(A nagyobb méretû verzióért kattints a képre.)
Forrás: http://crowland.uw.hu/images/egyiptom/nyelv



Gulyás Jenõ István