Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
A középkori kéziratok kormeghatározása

A kódexek kormeghatározására kétféle módszer kínálkozik. A paleográfiai és a történeti (históriai) módszer. - tudjuk meg a "Magyar Könyvszemle" 1938. évi folyam IV. füzetének Különlenyomatából. Ajánlom minden kedves olvasónak a történelmi emlékek olvasgatását, melyek mindig érdekes élményt nyújtanak és kortalanul aktuális témákat mutatnak be számunkra. A most bemutaott cikk Budapest : [s. n.], 1939. [Királyi Magyar Egyetemi Nyomda] kiadványából való részlet.



A kódexek kormeghatározására kétféle módszer kínálkozik. A paleográfiai és a történeti (históriai) módszer. Az elsõ az írás alapján igyekszik eldönteni a kort, mindamellett nem elégszik meg a minuszkulák, kapitálok történeti fejlõdésének vizsgálatával, hanem a kézirat külsejét is bevonja a datáció szolgálatába.

Így a
paleográfiai módszernek ki kell terjedni I. a betûk, zenei jegyek, 2. pergament, papír, vízjegyek, 3. reclamantes, õrszavak, 4. iniciálék, miniatûrök, 5. bekötés, 6. ultraviolettsugarakkal való eljárás kérdésére. Nagy általánosságban a paleográfiai módszer semmi más, mint ismertrõl ismeretlenre való haladás. A kezemben levõ és még meghatározatlan korú kéziratot összehasonlítom a fac-similés kiadásokkal, vagy más kétségen felül álló korú kézirattal, és ehhez szabom véleményem. Elsõ látszatra bármiképen tetszetõs is ezen eljárás, mégis kiszámíthatatlanul kétes és csalékony. A liturgikus kéziratok kalligrafikus nyugodtsága például ugyanaz a IX-XI. századig. A XV-XVI. század elején is meglepõ e szélcsendnyi mozdulatlanság a betûk alakját a littera formata, a lettre de forme-ot illetõleg. Az alaposan gondos kiállítású kéziratoknál még a gyakorlott szem is félszázadot téved, ha kizárólagosan a külsõ alak, a paleográfiai sajátságok erejében bízik.

A paleográfiai módszernél biztosabb a történeti eljárás, amely a szövegben elõforduló adatokra támaszkodik. Itt az írók, másolók nevei, az explicitek, különféle bejegyzések, a liturgikus kéziratok esetében egyes jellegzetes ünnepek, esküszövegek kínálkoznak az elsõ tájékozódás irányt adó pontjaiul. Ez a módszer, amint mondottuk, kizárólag külsõ nyom után indul, s megbízhatóságában erõsen kételkedni lehet. De a históriai módszer sem nyujt teljes biztonságot, és nem egy csapdát feszít ki a járatlanok elõtt. Különösen az egyetemi eredetû kódexek intenek óvatosságra. A másolók munkájuk terhében számtalanszor saját kényük-kedvük szerint jártak el, s nem egyszer magát az exemplar-t, a másolás alapjául szolgáló kéziratot datálták. Természetes, hogy a késõbbi másolás folyamán ez a dátum szolgailag és ellenvetés nélkül belekerült a sokszor száz évvel késõbb készült kópiába is. Azért, ha több, de azonos pecia-beosztású kéziratban ugyanazon dátum kerül elõ, bukkan fel, úgy ez nem a kezünkben lévõ kézirat másolási évét jelenti, hanem az alapul szolgáló eredeti, hiteles kézirat exemplar-forgalomba hozatalának idejét. Így Paris, Bibl. Mazarine: Mss. 824, Reims, Mss. 482.
A kéziratok korának a meghatározásakor tehát e két módszernek: a paleográfiai és a históriai eljárásnak karöltött alkalmazása kecsegtet eredménnyel, különösen, ha a kódexeket a kodikográfia szempontjából vesszük vizsgálat alá. Ez egy olyan áttekintés, amelyet az írás, díszítés, onciál, minuszkula, filigrán, miniatûrök, tehát a kéziratban szerepet játszó valamennyi alkotó elemnek a fejlõdés diakronisztikus vonalába való szimultán illesztése eredményez. Nem lehet tehát egyik tényezõnek sem, mondjuk akár az írásnak, akár a miniatúrának a kézirat kora meghatározásánál döntõ szerepet tulajdonítani. Különösen óvakodni kell a miniatúráktól, ahol a legkönnyebben vagyunk tévedésnek kitéve. Az egyetemi eredetû kéziratoknál nem egyszer fordul elõ, hogy a rubrikák, iniciálék, de fõkép a miniatúrák helyét üresen hagyja a másoló. Néha a tulajdonosnak tanulmányai miatt sürgõsen szüksége volt erre meg erre a kéziratra, és nem volt ideje a teljes befejezést megvárni, máskor pedig a cujus bursa nichil tanulmányi segélyét elvesztett diáknak már nem volt elegendõ pénze a díszítést megfizetni, így azután fehéren maradtak a tarka szinek befogadására szánt lapok. Idõk folyamán a kézirat kézrõl-kézre vándorolt, tulajdonosról-tulajdonosra szállt. Így történhetett, hogy egy XIII. században másolt kódexet csak a XIV. században illumináltak. Világos, hogy az írás és a miniatúra között egy évszázadnyi különbség jelentkezik.

A középkori könyv történetében két korszakot lehet megkülönböztetni. A monasztikus és a laikus kort. Amaz a XIII. századig terjed és virágzása a monostorokon belül levõ scriptoriumokban zajlott le. A scriptoriákra vonatkozó bibliográfia most készül CH. SAMARANnak, a párizsi 'E\'cole des Chartes tanárának tollából. Nagy áttekintés található a H. DEGERING-emlékkönyvben Mittelalterliche Handschriften: paläographische, kunsthistorische, literarische und bibliotheksgeschichtliche Untersuchungen. Festgabe zum 60. Geburtstage von H. Degering, Leipzig 1926.

A kézirat meghatározásánál az elsõ megindító mozzanat a paleográfiai ismeretek alapján meginduló írásvizsgálat. Az idevágó régibb irodalmat felsorolja M. PROU - A. DE BOÜARD: Manuel de paléographie latine et française. Paris, 1924. p. 289-302. Az alábbiakban egy-két újabban megjelent közleményre történik hivatkozás. H. DEGERING: Die Schrift. Atlas der Schriftformen des Abendlandes vom Altertum bis zum Ausgang des 18. Jahrhunderts. Berlin, 1929. Svájc területére való kéziratok tekintetében bõ felvilágosítást ad A. BRUCKNER: Scriptoria Medii Aevi Helvetica. Monuments de la paléographie suisse du Moyen Age. Gen'e\'ve, 1934. Megemlítendõ G. BATTELI: Pont. scuola Vaticana di paleografia e diplomatica. Citt'a\' del Vaticano, 1936.
Spanyol vonatkozásban: GARCÍA VILLADA: Paleografía española praecedida de una introducción sobre la paleografia latina. Madrid, 1923. Német kéziratokra pedig CHROUST ANTON: Monumenta paleographica. Denkmäler der Schreibkunst des Mittelalters. Schrifttafeln in lateinischer und deutscher Sprache. III. Reihe. L. XVIII. Leipzig, 1937. Kevéssé ismert ST. KRZYZANOWSKI munkája: Monumenta Poloniae paleographica. Cracoviae, 1907-1910. Az írástörténetre vonatkozólag DELITSCH H.: Geschichte der Abendländischen Schreibschriftformen. Leipzig, 1928.; P. LEHMANN: Einteilung und Datierung (von Hss) nach Jahrhunderten. (In Beitr. z. Gesch. d. Philos. u. Theol. d. Mittelalters. Suppl. 3. 1935.) A vizigót, lombard, meroving, insuláris irás sajátosságaira nálunk nehezen akad példa. Általános tájékozásul álljon itt pár sor. Minden század írásának megvannak a maga áruló jegyei, amelyek kis gyakorlat útján készségesen igazítanak útba a hozzávetõleges tájékozás elsõ kapaszkodásában.
A kilencedik század írásának képe tiszta, gondozott. A betûk alacsonyak, balról jobbra hajlók, az a onciális és kurzív alakja gyakori. A vertikális d is erõsen tartja magát. A g alsó horga nyitva van. Az a, b, d, h, l minuszkulák között a kapitális N üti fel fejét. A kapcsolás a c és t között igen gyakori. A vonalozás puszta árral történik. (Pointe s'e\'che.)
A tizedik században az írás mindinkább egyenes lesz. A betûk erõsen vékonyodnak. A két tollvonással leirt kurzív a kezd eltûnni. Az onciális d is megjelenik. A g felsõ íve kezd bezáródni. Az et rövidítése az át nem húzott 7-es alakját veszi fel. A tizenegyedik század már kevésbbé gondozott. A szép kézirat elég ritka. A század vége felé megjelenik a gótika elõszele, a törés, meg a betûk egymáshoz tapadása. Az onciális a és d hatalmas méretben terjed el a d rovására. A g felsõ hurokja egészen bezárul. A betûk szárát nem vékonyítják többé. Még mindig a száraz vonalazás dívik, de már megkezdõdik az ólomheggyel való sorbeosztás is. Az ae jel eltûnik, helyette cédille-el ellátott 'e,' lép fel. Az i-t már kezdik ékezettel ellátni. E kor kódexeinek a meghatározásánál segíthet H. DELITSCH idézett munkája. Áttekinthetõ táblázatokban nemcsak átírásokat és paleográfiai mintákat ad, hanem az alfabetum fejlõdését, a kapitál, onciál változásait, az iniciálé kialakulását is gondosan feltünteti. Használható ALOIS SCHARDT: Das Initial. Phantasie und Buchstabenmalerei des frühen Mittelalters. Berlin, 1938.
A gótikus irás elsõ tünete a betûk szárának megtörésében jelentkezik. Egyes betûk, mint a d és e szívesen tapadnak egymáshoz. Az r-nek p-, b-, d-hez tört formában való símulása, a betûk függõleges irányban történõ rövidülése zárja be a gótika elõidézte változás legszembeötlõbb jelenségeit. E. CROUS - J. KIRCHNER: Die gothischen Schriftarten. Leipzig, 1928.
A zenei jegyek, a neumák paleográfiai sajátságai nemcsak az eredet kérdését világítják meg (szentgalleni, olasz, angolszász, lombard stb.), hanem a kor kérdését is nagy mértékben tisztázzák DOM A. - MOCQUEREAU - J. GAJARD: Paléographie musicale. Facsimilés photographiques des principaux manuscrits de chant grégorien, ambrosien, mozarabe, gallican, publiés par les Bénédictins de l'abbaye de Solesmes. Tome I-XIV. Solesmes, 1881; The musical notation of the middle ages, exemplified by facsimiles of manuscripts written between the tenth and sixteenth centuries inclusive. London, 1880.

Hozzávetõleges tájékozást nyujtanak a datálásban a kéziratokat alkotó füzetek (ternio, quaternio, quinternio) és az ezek jelzésére szolgáló õrszavak is. Az egyetemek alapítása elõtti, tehát az apátságok scriptorumaiban készült kéziratok pergamentje vastag, ennek következtében egy-egy füzet többnyire 8 fólio. Az egyetemek virágzása idején és azután már 12 fóliót találunk, így Párizs, Oxford és Nápolyban, míg Bolognában 10 fóliót. A füzetekben a XII. századig csak signaturát, azaz az íveknek számokkal való jelölését találjuk. A XIII. században a signatura a füzetvégi õrszavakkal (reclamantes, custos) vegyesen fordul elõ. 1260 után csak nagy elvétve találjuk a füzeteknek számokkal való jelzését. 1306-ból ismerjük az utolsó signaturát. Mindezek kis részletek ugyan, de hozzávetõleges tájékozódást nyújtanak az elsõ megindulás nehézségekkel teljes perceiben.
A XII. század pergamentje kemény tapintású, vastag és erõsen sárgás színû. A XII. század vége felé már észrevehetõen vékonyodik, különösen az egyetemi városokban, hajlékonyabb és nem annyira sárga. Lapozva, az egymásra fekvõ két oldal hol világos, hol meg sötétebb árnyalatú, de mindig úgy, hogy két-két egymásra boruló lap színe általában ugyanaz. A papirosok vízjegye sem mellõzendõ a kormeghatározásnál. C. M. BRIQUET: Les Filigranes. Dictionnaire historique des Marques du papier d'e\'s leur apparition vers 1282 jusqu'en 1600. T. I-IV. Leipzig, 1923.

A kormeghatározásnak kétségkívül nagy segítségére vannak a paleográfiai és kodikográfiai adatok társaságában a miniatûrök. A régebb korra vonatkoztatva hasznosak a következõ munkák: E. LOWE: Codices Latini antiquiores. Oxford, 1935; W. KÖHLER: Die karolingischen Miniaturen. Berlin, 1930; A. BOECKLER: Abendländische Miniaturen bis zum Ausgang der Romanischen Zeit. Berlin u. Leipzig, 1930.; E. G. MILLAR: English illuminated manuscripts from the tenth to the thirtheenth century. Paris, 1926. Szép kiállítási anyagon alapuló alábbi rövid kis munka is hasznos útbaigazítást adhat: É. VAN MOÉ: Les plus beaux manuscrits français du VIIIe au XIVe si'e\'cle. Paris, 1937. Ha az iniciálé s a miniatûr egyszínû alapon bontakozik ki, zöldön, kéken, bíboron, VI-XII. századbeli kézirat van a kezünkben. A XIII. század az aranyozott alapnak, mondjuk háttérnek kedvez és elõszeretettel ábrázolja személyeit arkatura alatt. Szent Lajos uralkodásának a vége felé az aranyos alapszínezés uralkodik geometriai formákkal, harántcsíkos rombuszt alkotó vonalakkal, kacskaringós szárakkal. Igyekszenek az ablaküvegek varázslatos hangulatát és szépségét a kódexekbe átjátszani. Megannyi aranykockákkal hintik tele a miniatûr hátterét, hogy úgy tessék, mintha napsugár járta volna át: en la verri'e\'re entre et revient arri'e\'re, Soleil et ne l'entame. (RUTEBEUF: Téophile.) A XIV. században a négyszöges alap mind gyakoribb lesz. Késõbb ettõl az ablaküveg-elképezeléstõl kezdenek eltérni, a lapszéldíszítés nagy arányokat ölt, szõlõlevelek lepik el a pergamen fehéren hagyott részeit, 1426 körül megjelenik a paysage, a miniatûr keretein belül a táj. A margó lassankint mályva, eper virágoktól dús, benépesül csicsergõ madarakkal és ez már a XV. sz. vége, XVI. elejének szembeötlõ jele. Régi, de használható A. NIEDLING: Bücherornamentik in Miniaturen, Initialen, usw. in historischer Darstellung vom 9-18. Jahrhundert. 2. éd. Weimar 1897. GUILLOT E.: Ornamentation des manuscrits au moyen-âge. Paris s. d. (1897). PH. LAUER: La miniature romane. Paris, 1926; u. a. La miniature gothique. Paris, 1927; A. BLUM - PH. LAUER: Miniature française aux XVe et XVIe si'e\'cles. Paris Bruxelles, 1930. A. LABORDE: Principaux manuscrits 'a\' peintures conservés de l'ancienne Bibl. Imp.ie de St. Pétersbourg. Premi'e\'re partie. Paris, 1936. A. W. BYWANCK: La miniature dans les Pays-Bas septentrionaux. Paris, 1937. HERMANN H. JULIUS: Die Westeuropäischen Handschriften und Inkunabeln der Gotik und der Renaissance. Leipzig, 1936. SWARZENSKY H.: Die lateinischen illuminierten Handschriften des 13 Jahrhunderts in d. Ländern an Rhein, Main u. Donau. 2. B. Berlin, 1936. C. GASPAR: Bibilioth'e\'que Royale de Belgique. Le manuscrit 'a\' miniature. I. Du VIIIe siécle 'a\' 1350. Bruxelles, 1930. - Hazai kérdésekben HOFFMANN EDITH és BERKOVITS ILONA alapos tanulmányai és közismert publikációi igazítanak el. A régibb 1931 elõtti irodalmat felsorolja LOUIS JOHN PAETOW: A Guide to the Study of Medieval History. Revised edition. London, 193I. p. 527-529.

A miniatürök mellett az iniciálé alakja és diszítése is árulója lehet egy-egy makacs kézirat korának a leleplezésében. A IX. és X. századot a fonatos diszítés jellemzi, a virágékítményes a XI. a girlandos a XII. századot, a keleti hatásra mutató motif 'a\' palmette-vel. A XIII. században vékony filigránok jelennek meg az iniciálé árnyékában. A század második felében függõleges helyzetben egymás alatt piros és kék színben váltakozó nagy I betûk tünnek fel. 1310 körül érdekes három pontocskát találunk az iniciálé elõtt. Ezekbõl három kacskaringós bajuszszerû fonat indul ki. 1266 után a kapitálok geometriai környezetben jelennek meg. Ez a négyszög a század második felében már szárat ereszt. Félénken halad elõre, a XIV. században már a lap alsó és felsõ szélét is elfoglalja és ebben az idõben lombosodni kezd. Ágak, levelek, hajtanak ki a szár közepébõl, szarvas, pisztrángot halászó majom kapaszkodik a szárakra, és a XIV. század hangulatában megszületett groteszk és bohókás jelenetek széles rétegben elterjedve a XV. századra köszöntenek rá.
Nemcsak a miniatürök, hanem egyes témák, jelenetek történeti fejlõdése is hasznos eligazítást kínál egy-egy kézirat, legyen az missale, sacramentarium, pontificale szerzési idejének kutatásakor. A liturgikus kéziratokban a leggyakrabban megismétlõdõ jelenet a nagy sacrificium megindító ábrázolása, a keresztrefeszítés. A XI. századig Krisztust mintegy élve ábrázolják a kereszten. Tekintetének nyugodtságában, testének tartásában misem emlékeztet a fájdalom összeroppantó erejére, a szenvedés elenyészik, a halálon gyõzedelmeskedik Krisztus. Ez idõtõl kezdve, ahogyan V. LEROQUAIS megállapítja Les sacramentaires et les missels manuscrits des biblioth'e\'ques publiques de France. Paris, 1924. T. I. Intr. p. 25. Krisztust lezárt szemekkel, halottként ábrázolják a szégyen keresztjén. Feje keserves kín erejétõl lehanyatlik. A töviskoszorú feltûnése a XIII. század sajátja. A XIV. században a keresztrefeszítés egy hatalmasan kibontakozó jelenet fenségességét ölti magára. Krisztus két oldalán immár a latrok fái merevednek az égnek. A katona kíméletlen lándzsája sem hiányzik a tablóból, amelynek elõterébe a köntösre sorsotvetõ katonák lépnek. XV. század: háttérben egy keleti város, Jeruzsálem bontakozik ki. Mária Magdolna kétségbeesve karolja át az Üdvözítõ térdét. A kereszt elé a XV. század realizmusa az elsõ emberpár csontjait szórta szét, az elsõ emberpárét, akiknek sírján az Üdvösség fája virágzott ki.

Nemcsak az írás sajátossága, az iniciálék alakja, a miniatürök színes témái, hanem a kódex külsõ köntöse, bekötési táblája is megszilárdithatja a kormeghatározó vizsgálat eddigiek alapján esetleg ingadozó megállapításait. Természetes, a legnagyobb óvatossággal kell eljárnunk, mivel a kéziratok bekötése rendszerint nem egykorú magával a másolással. A XIII. századig az elefántcsont, a Limoges-i divat, a gyöngyös diszítések nem ritkák, ez az egyházi könyvek kora. A XIII. század már az egyének, a gazdag bibliofilek kezdõdõ renaissancea. A fa mellett megjelenik a selyem, a bársony. A kapuvári inventárium tanúsága szerint nálunk sem volt ritka „az kápolnában egy régi könyv, kinek az deszkájára ezüsttel buretott crucifixum vagyon rajta aranyos”. A bekötésnek megannyi remekei voltak a szederjes, fekete, veres bársonnyal „buretott”, ezüst bogláros és aranyozott római pontificálék és breviáriumok. IVÁNYI B. Könyvek, Könyvtárak, Könyvnyomdák Magyarországon MKszemle. 1932-34. 29. l. Nagyobbrészt magyar bibliográfiát sorol fel HUNYADY J. A magyar könyvkötés mûvészete a mohácsi vészig. Bp. 1937. 59-109. l. Bõ felvilágosítást kínáló újabb munkák HUSUNG MAX J. Bucheinbände aus der Preussischen Staatsbibliothek zu Berlin. 1925.; LOUBIER H. Der Bucheinband von seinen Anfängen bis zum Ende des 18 Jh. Leipzig, 1926. GOLDSCHMIDT E. PH. Gothic and Renaissance Bookbindings. 2. v. London, 1928. SCHREIBER H. Einführung in die Einbandkunde. Leipzig, 1932. FISCHER WOLFGANG, Die Blütezeit der Einbandkunst. Studien über d. Stil d. 15-18 Jhdt. Leipzig, 1935.
Láttuk, a paleográfiai módszer a szöveg tartalmától legtöbbször függetleníti magát, és kizárólag külsõ tényezõk alapján igyekszik feladatát megközelíteni és elérni. A históriai módszer behatol a textus rejtekébe, és a sorok között meghúzódó egy-egy áruló szóból teszi bizonyossá azt, amit a paleográfia csak gyanítani vagy sejtetni engedett. Egy liturgikus kódexben terminus a quo lehet egy szent ünnepének elõfordulása, de ez még nem jelenti a kanonizáció terminus a quo-ját, mert számolnunk kell avval, hogy a szenttéavatás nem jelentette azt, hogy a kérdéses szent tiszteletét azonnal be is vezették. Egy igen fontos tény az adaptáció, amikor valamely ünnepet egy szerzetesrend egyetemes káptalanja, vagy valamely püspökség a maga számára is megülendõnek ír elõ. Így, ha a paleográfiai sajátságok megengedik is, valamely szent ünnepének elõfordulásából nem lehet azt következtetni, hogy a kanonizációig vihetõ fel a kódex kora, hanem csak azt, hogy az ünnep bevezetése után készíthették.
Ha sikerül lerántani a leplet a másoló és a scriptor alakjáról, máris közel jutottunk a nehézség nyitjához. Legjobb tájékoztatók, legbeszédesebb sorok az explicitek, szövegzáró mondások, ahol a másoló egyénisége szinte akaratlanul is felszabadul, saját szája íze szerint szólal meg - a feladat gépies, szolgai elvégzése után. „Ennek jó áldomása volna jó helyen” mondja egyik másolónk, a másik meg hosszú elmélkedések után magyaros közvetlenséggel sóhajt fel „Jaj, hogy fáradék borítlan.”
Ha az explicitben megnevezi magát a scriptor, bõvebb felvilágosítással a közkézen forgó biográfiák szolgálnak. BRADLEY J. A Dictionary of Miniaturists, Illuminators, Calligraphcrs, and Copysts. 3. v. London, 1887-1889. Magyarországi másolókról, egy Magyar Gálról például, aki gyors pennáját 1460 körül nem a füle, hanem dús szemöldöke mellé tûzte, CSONTOSI JÁNOS: Adalékok a magyarországi XIV-XV. századi könyvmásolók és betûfestõk történetéhez. MKszemle, 1879, ad némi útbaigazítást. L. még A. LANGFORS: A propos des explicit des mss. de la Bibl. de Bruges. Neuphilologische Mitteilungen, 1936, I. A közismert szótárak, lexikonok mellett (H. HURTER: Nomenclator literarius theologiae catholicae. Oeniponte, 1895-1911; BALE J. POOLE, BATESON: Index Britanniae Scriptorum. Oxford, 1902, stb.) néha a jelmondatgyûjtemények is segítenek a kormeghatározásban. DIELITZ J.: Die Wahl und Denksprüche. Frankfurt a/M., 1888.
A kéziratok egyes fajainál, így a liturgikus munkáknál a gyakorlott kutatónak nincs szüksége, hogy az elsõ tájékozódás céljából az egész munkát átolvassa elejétõl végig. Nagy könnyebbségül szolgál, ha valaki tudja, hogy a nagypénteki imádságokban néha névszerint megemlítik az akkor éppen uralkodó pápát, császárt, vagy királyt. A nagyszombati szertartás liturgikus szövege szinte kínálja az értékes adatokat. Az Exultet szárnyaló énekének a szövege a végén rendesen kiejti a pápa, püspök, vagy a király nevét. Mondani sem kell, hogy a pontificálék királykoronázási szövege, az eskü mintája milyen nagy mértékben lendíti elõ a történeti módszer sikeres alkalmazását.
A kézirat korának meghatározásánál nem feledkezhetünk meg a mindig nagyobb és nagyobb szerepet játszó eljárásról, az ultraviolett sugaraknak a paleográfia terén való alkalmazásáról, ha kikopott, elmosódott és eltörlõdött írással állunk szemben. A kielégítõ eredmény azonban sok mértékben függ az írást tartalmazó papiros, illetõleg pergament anyagától.
Szükséges, hogy az elmosódott írás tintája metallikus elemet tartalmazzon, tehát ne kínai, szépia vagy más a tipográfiában használt minõséget, továbbá, hogy a pergament vagy a tinta a papirost vagy pergamentet beitta lett légyen. Színes tintával írt rubrumok, iniciálék nem adnak nagy eredményt az ultraviolett-sugarak hatása alatt. A csak ledörzsölt írások általában készségesen engedelmeskednek az ultraviolett-sugarak hívásának. Ha a kézirat írásának elõhívására már valamilyen kémiai reagenst használtunk, akár acidum gallicumot, vagy ammóniák szulfidot, ez szinte gyökerében sikertelenít el minden ultraviolett-sugárral való kísérletezést. CH. SAMARAN: Application des rayons ultraviolets au déchiffrement des passagers grattés ou effacés dans les manuscrits. Comptes rendus des séances de l'Académie des Inscriptions et Belles-Lettres, 1925, p. 348. U. a.: Les rayons ultra-violets et la paléographie. Revue d'Actinologie, 1926 (II. année), 122-127. U. a.: Lectures sous les rayons ultra-violets. Romania, 1927, T. LIII. p. 289-300.
A kézirat fajának a meghatározása a pontos leírás alapja; az identifikálás, ez lesz a katalógusban a cím, a helymeghatározás (localisatio) a szülõföld termõ ritmusát rögzíti meg, a kódex datációja pedig az alkotó pillanatot eleveníti fel.
Mind e három meghatározásnak egy a célja: elevenné varázsolni a problémákba burkolt kódexet, s ilyenkor ugyanazt mondhatni, mint a viszontlátás örömében egymást üdvözlõ régi spanyolok. Dichosos los ojos, boldogok a szemek.

A szerzõ eddig megjelent munkái.
Breviárium-típusú kódexek. Függelékül a Lányi-kódex latin szövege. Budapest, 1934. Sárkány-Nyomda Rt.
Gosztonyi püspök és párizsi mestere. Budapest, 1936. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.
A római index és a francia romantika. Budapest, 1936. Sárkány-Nyomda Rt.
Index Romain et littérature française 'a\' l'époque romantique. Tongerloo-Anvers. Imprimerie Saint Norbert.
A középkori gondolat újabb tudományos irodalma Franciaországban. Budapest, 1937. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.
Szent Erzsébet magyarsága nyugati szemmel. Budapest, 1937. Grafika-Ny.
A középkori kéziratok identifikációja és lokalizációja. Budapest, 1937. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.
Descartes. Budapest, 1938. Tipográfiai Mûintézet.
A premontreiek Szent István-tisztelete a középkorban. Budapest, 1938. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.
Magyar diákok és tanárok a középkori Párizsban. Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.
Kéziratok Tára




Gábriel Asztrik