Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Az írásszakértõ szerepe a polgári peres eljárásokban

Napjainkban a kézírás vizsgálatával számos tudomány, közöttük a jog, az igazságszolgáltatás is foglalkozik. A vélemények túlnyomó többségénél a bíróságok munkáját megfelelõen segítõ szakvélemények elõterjesztéséhez a szakmai ismereteken túl elengedhetetlen a megfelelõ jogi tájékozottság.

Igazságügyi alkalmazottként közel egy évtizede kísérem figyelemmel, hogy a szakértõk (többek között az írásszakértõk is) hogyan, milyen módon segítik a bíróságok munkáját, az objektív igazság megállapításának szakmai elõmozdítását az elõttük folyó polgári peres eljárásokban. Ezáltal jelentõs mértékben fokozható a bizonyítékok hiteltérdemlõsége és így a bizonyítás megalapozottsága is.
A 6/2002(III.30.)IM. rendelet módosította a 3/1986(II.21.)IM. rendelet I. számú mellékletében foglalt szakértõi munkadíjak összegszerûségét, melynek értelmében 2003. január 1. napjától a jelenleg érvényben lévõ szakértõi munkadíj kétszerese számolható el a Jegyzékben. Ez is aktualizálja jelen témaválasztásomat.
Dolgozatomban - jogszabályok és tapasztalataim alapján - a szakértés és a jog olyan gyakorlati és elméleti területeit mutatom be, amellyel a munkám során nap mint nap találkozom.

AZ IGAZSÁGÜGYI KÉZÍRÁSSZAKÉRTÕI VIZSGÁLAT FOGALMA

Történelmi elõzmények

Az igazságügyi kézírásszakértõi intézmény nem újkeletû. A jogszolgáltatásban akkor jelenhetett meg, amikor az írásbeliség területén szükségessé vált az egyes hamisítások megállapítása.
Írásszakértõ jellegû eljárásokról elõször Konstantin császár Ubi törvényének (idõszámításunk szerint 300) „De falso” fejezetébõl tudunk. Justinianus idõszámításunk szerint 534-ben rögzített Kódexének több cikkelye is érint írásszakértõi jellegû kérdéseket.
Az elsõ írásszakértõi jellegû vizsgálatokkal foglalkozó irodalmi mûvek megjelenéséig - amely az 1600-as évek elejére vezethetõ vissza - az írásvizsgálatok körülményeire nincsenek hiteles történelmi adataink.
Hazánkban már az Árpád-házi királyok, azt követõen Zsigmond, Mátyás és más uralkodók törvényei is büntetni rendelték az okirathamisítást, vizsgálatokat rendeltek el gyanús körülmények esetére, de hogy kik és miként folytatták le ezeket az írásvizsgálatokat, nincsenek hitelt érdemlõ forrásaink.
A szakértõ megjelenése és szerepének gyors ütemû fokozódása az igazságszolgáltatás fejlõdésének világszerte észlelhetõ jelensége. A XVIII. századtól kezdve a bíróságok elõtt gyakorivá és rendszeressé vált különbözõ más szakértõk igénybevétele is.

A szakértõi közremûködés szükségessége

A tudományos ismeretek felhasználása a jogalkalmazásban is segít megállapítani az objektív igazságot.
Ha a perben jelentõs tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, illetve arra való tekintet nélkül, hogy ismereteik elegendõek-e vagy sem, a jogszabály kötelezõvé teszi szakértõ igénybevételét.
A szakértõi tevékenység sajátos eljárási cselekmény, mert különleges szakismeret alapján, kompetens személy vagy intézet által, szakértõi véleményadás végett, releváns tények feltárására és értékelésére, jogszabályok által megállapított feltételek mellett és keretekben történik.
Ha megállapítható, hogy bizonyos kérdés különleges szakértelmet igényel, esetleg sor kerülhet arra a személyi vonatkozású kérdésre is: köteles-e a hatóság szakértõt alkalmazni olyan esetben, amikor valamely kérdés eldöntése különös szakismeretet igényel ugyan, de az eljáró bíró történetesen rendelkezik a megfelelõ különleges szaktudással?
Arról, hogy a bíróság valamelyik tagja mennyiben járatos a szakkérdésben, maga a bíróság dönt és ilyenkor a legnagyobb óvatossággal kell eljárni, mert helyesebb szakértõt kirendelni akkor is, ha esetleg feleslegesnek tûnnék -, mint esetleg képzelt szaktudás alapján téves ítéletet hozni.
Polgári perben, egyes esetekben a bíróság – saját ismereteire támaszkodva – mellõzheti szakértõ meghallgatását.
Nincs az eljárást folytató hatóságnak rendszerint szakértõre szüksége olyan szakismeretek vonatkozásában, amelyek szerepelnek abban az oktatási anyagban, melyet minden bíró ismerni tartozik.

A szakértõként igénybe vehetõ személyek és szervek

A bíróság szakvéleményadásra igazságügyi szakértõt vagy intézményt alkalmazhat, mert igazságügyi szakértõi tevékenységet kizárólag az erre feljogosított természetes személy, vagy e célra létesített igazságügyi szakértõi intézmény végezhet. Az igazságügyi szakértõ a szakértõi névjegyzékben meghatározott szakterületen fejti ki tevékenységét.
Az írásszakértõi vizsgálatok lefolytatását elsõsorban a jogszabályban szakértõi tevékenységre felhatalmazott állami szervre, kijelölt igazságügyi szakértõre illetve kivételes esetben eseti szakértõkre bízza. Eseti szakértõ, azaz más, szakértelemmel rendelkezõ természetes személy, vagy jogszabályban meghatározott intézmény igénybevételére csak akkor kerülhet sor, amennyiben a felmerült szakkérdésben nincs igénybe vehetõ igazságügyi szakértõ vagy intézmény.
A szakértõi tevékenységre kijelölt állami szerv igénybevétele során az eljáró szakértõt az intézmény vezetõje jelöli ki. A vezetõ által kiválasztott szakértõ ezzel a vezetõi kiválasztással nyeri el az ügyben az eljáró szakértõi minõséget. A hatóság nem határozhatja meg, hogy az állami szerv vezetõje melyik szakértõt jelölje ki. Az eljáró szakértõ nevét is az intézmény vezetõje közli az eljárásban résztvevõ érdekelt személyekkel. Az értesítési kötelezettség elmulasztása az érdekelt személyek jogainak (szakértõ személyével kapcsolatos észrevételezés) érvényesítési lehetõségét veszélyezteti.
A bíróság szükség esetén külföldrõl is beszerezhet – rendszerint külföldi bíróság megkeresése útján – szakértõi véleményt, ha ezt nemzetközi szerzõdés vagy viszonosság lehetõvé teszi.

A kézírásszakértõi vizsgálat feladatai

Az írásszakértõi vizsgálat az igazságügyi szakértõi tevékenység egyik legelterjedtebb fajtája. Feladata, hogy a bíróság, az ügyészség, a rendõrség, illetve a jogszabályban meghatározott más hatóság kirendelése, továbbá megbízás alapján a különbözõ úton létrejött írások (kézírás, nyomtatvány, sokszorosítás…) tudományos technikai módszerekkel történõ vizsgálata releváns tények feltárása és megismerése végett.
A kézírásszakértõi vizsgálat feladata a szöveg, aláírás, szám- és egyéb kézírásos feljegyzések készítõjének megállapítása, a kézírásos dokumentációk (betûvel és számmal írt szövegek, aláírások) vizsgálata a szövegen és aláírások készítõjével kapcsolatos kérdések megállapítása. Az írásszakértõnek leggyakrabban a kézírás eredetére és az író személy azonosságára vonatkozó kérdéseket tesznek fel (a kézírás, aláírás eredeti-e vagy hamisított).
Azonban egyes esetekben az írásszakértõ válaszolni tud az egyes szövegrészek azonos vagy eltérõ keletkezése, a kézeredet, értelmi szerzõ, a szövegkészítés ideje, az író keze (jobb vagy bal) vonatkozásában, a kézírás készítõjének személyével kapcsolatos szubjektív és objektív körülmények megállapítására, a készítés módszerének (elõvonalazás, sorvezetõ alkalmazása), külsõ hatások megállapítására (mind az eredeti, mind az utólagos megváltoztatások esetében), az eredeti tartalom megváltoztatásának tényére, az új tartalom megállapítására.
A szakértõ nemcsak észlel, hanem véleményt nyilvánít, következtetést von le az észlelt tényekrõl, vagyis még nem (vagy nem bizonyosan) ismert összefüggésekre mutat rá. Ha a szakértõi vélemény nem vinne új tényeket az eljárásba, hanem csak megismertetné a már ismert tényeket, semmi szükség sem volna rá.
A szakértõi véleménynek nincs is más funkciója, mint az ügyben már meglevõ, de még nem ismert összefüggések, tények, tudományos tételek interpretálása, megismertetése.
A szakértõ feladata, hogy a tudomány és a mûszaki fejlõdés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleményével segítse a tényállás megállapítását és a szakkérdés eldöntését. Ebbõl következik, hogy a kirendeléssel a szakértõre nem hárítható át a per eldöntéséhez szükséges tények és körülmények felderítésének feladata, és nem engedhetõ át a szakértõnek a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó jogköre és a jogi kérdések megítélése.

A kézírásszakértõi vizsgálat tárgyai

A kézírásszakértõi vizsgálat tárgyai részben vagy egészében a kézírással készített iratok (közokirat, magánokirat), melyek a bizonyítandó tények és a bizonyító tényadatok anyagi hordozói. A bizonyító tényadatok egy része az eljárásban közvetlenül, más része szûkebb szakmai síkon, a szakértõi vizsgálatban jelentõs.
A minták a szakértõi vizsgálat elvégzését teszik lehetõvé, de jelentõségük túlmutat a szakértõi vizsgálat keretein.
Azok a kézírásminták, amelyek a szakértõi vizsgálattól függetlenül is bizonyítékul szolgálnak az ügyben, a szakértõi vizsgálattal nem veszítik el jelentõségüket.
A kézírásminták másik része kizárólag a szakértõi vizsgálat lefolytatására kerülnek az üggyel kapcsolatba. A csak szakértõi vizsgálat lefolytatásához szükséges írásminták a szakvélemény alapjául szolgáló szakmai információk tárháza, amely információk különbözõ sajátosságok formájában tárgyiasulnak. Ezek az információk az ügyben közvetlenül nem bizonyítanak, közvetve azonban jelentõsek az ügyben is.
A kézírásminta a szakértõ által feltárt és közölt tényadatokon keresztül szerzi meg az eljárásbani jelentõségét, amikor a szakértõi vizsgálat révén feltárulnak azok az információk, amelyek az ügyben bizonyítandó tények igazolására alkalmasak. A kézírásminták szakmai tényadatait a szakértõi vizsgálat teszi megismerhetõvé.
Következésképpen a kézírásminta az ügyben olyan bizonyíték, amely más bizonyítékkal (szakvéleménnyel) együtt tölti be szerepét és így ismerhetõk meg az általa tartalmazott információk.

Az írásszakértõnek feltehetõ kérdések

A szakértõhöz intézett kérdések tartalma mindig a konkrét körülményektõl függ.
A szakértõ köteles a hatóságnak bejelenteni, ha a feltett kérdések megválaszolása – egészben vagy részben – nem tartozik szakismereteinek körébe, és amennyiben errõl tudomása van, tájékoztatni a hatóságot arról, hogy milyen szakértõ hivatott véleménynyilvánításra.
Helyes és szükséges lehet a kirendelõ szakértõvel történõ részletes konzultálás a kérdések megfogalmazásában és meghatározásában is; így a szakértõ gyorsabban megismerkedhet az ügy releváns körülményeivel, ami jelentõsen lecsökkenti a szakértõi vizsgálat idejét.
A hatóság a szakértõi vizsgálatot elrendelõ határozatban rendszerint meghatározott kérdések tekintetében kér véleményt. Ez azonban nem jelenti azt, ha a szakértõ – vizsgálata során – az ügy szempontjából jelentõs, olyan körülményeket észlel, amelyekre vonatkozólag nem intéztek hozzá kérdést, ne lenne joga ezekre is kiterjeszteni (sõt ez kötelessége is).
A szakértõ, ha megállapítása szerint a vizsgálatot a kirendelõ határozatban feltett kérdésekkel megjelölt körön túl kell terjeszkedni, vagy ha más szakághoz tartozó szakkérdések elbírálásához további szakértõt is igénybe kell venni, megfelelõ javaslattal a kirendelõ hatósághoz fordul.
A szakértõ munkájának hasznossága nagymértékben függ attól, hogy a hatóság helyesen jelölte-e ki a vizsgálat területét és megfelelõ kérdéseket tett-e fel.

A vélemény elõterjesztésére vonatkozó jogalkalmazói utasítások

A kirendelõ hatóság szabja meg a szakvélemény elõterjesztésére vonatkozó határidõt. Ha túl kevés a vizsgálatra adott határidõ, a szakértõ esetleg nem vagy nem kellõ alapossággal képes elvégezni a szükséges vizsgálatokat. Ha túl nagy a határidõ, az eljárás gyorsasága kerül veszélybe.
A gyakorlatban inkább a megszorított határidõk a gyakoriak (általában 30 nap, bonyolultabb ügyekben 45 nap), indokolt esetben viszont a bíróság a szakértõ részére szakvéleménye elõterjesztésére további határidõt engedélyezhet (30 nap).
A határidõ megszabására vonatkozóan legjobb, ha a hatóság és a szakértõ elõzetesen konzultál, mert az eljáró hatósági személy nem mindig lehet képes a szakértõi vizsgálat minõségét és mennyiségét felmérni.

A SZAKÉRTÕI MÛKÖDÉSRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

A szakértõi vélemény tartalmai keretei és szerkezeti felépítése

A bírói gyakorlat az írásban elõterjesztett szakvéleményt részesíti elõnyben. Ennek az eljárások gyorsítása szempontjából is jelentõsége van, mert ha a bíróság úgy találja, hogy nincs szükség arra, hogy a szakvélemény elkészítése elõtt a szakértõ a tárgyaláson részt vegyen és esetleg az írásbeli vélemény elkészítését és benyújtását követõen sem lát indokot arra, hogy a szakértõt megidézze, ezzel az eljárás idõtartama kedvezõbben alakulhat, mint ellenkezõ esetekben.
A szakvélemény kiterjed a kirendelõ szerv – és a kirendelõ szerv útján a felek – által feltett kérdések megválaszolására, továbbá az egyéb szükséges megállapításokra.
A szakértõ a kirendelésnek megfelelõen véleményét az esetek nagy többségében írásban, az elõterjesztésre megszabott határidõ alatt köteles elõterjeszteni. Ha a szakértõ a véleményt nyomban nem terjesztheti elõ, a bíróság a vélemény elõterjesztésére új határnapot tûz ki vagy a szakértõt arra utasítja, hogy véleményét meghatározott idõ alatt írásban terjessze a bíróság elé.
A szakvéleménynek tartalmaznia kell a vizsgálat tárgyára, a vizsgálati eljárásra és az eszközökre vonatkozó részletes adatokat. Ki kell terjednie a vizsgálat módszerére, a szakmai ténymegállapításokra, az ezekbõl levont következtetésekre, utalva a bizonyosságra vagy a valószínûség fokára és a feltett kérdésekre adott válaszokra (vélemény). A véleménynél a szakértõnek értékelnie kell az esetleg korábban lefolytatott vizsgálat adatait és megállapításait. Közölnie kell a bírósággal azokat a részeredményeket is, melyek alapján a következtetéseket kialakította. Ha a vizsgálatban több szakértõ vett részt, a véleménynek tartalmaznia kell azt is, hogy melyik szakértõ milyen vizsgálatot végzett.
A szakértõ vizsgálatának a megbízás figyelembevételével az ügy minden lényeges körülményére ki kell terjednie. A szakértõnek a tudomány mindenkori állásának figyelembevételével a szóba jövõ vizsgálati eljárásokat és módszereket alkalmaznia kell, és azok alapján körültekintõen és részrehajlás nélkül kell megadnia szakvéleményét.
Az írásbeli szakvéleményt a bíróság megküldi a peres feleknek, azzal, hogy arra észrevételt tehetnek (általában 15 napon belül), illetve indítványozhatják a szakértõ tárgyalásra való megidézését.
Ha a bíróság akár hivatalból, akár a felek észrevételei alapján szükségesnek tartja az írásbeli vélemény részletesebb kifejtését vagy bizonyos kérdéseknek a szakértõvel való tisztázását, ezekre nézve is a szakértõt kell felhívnia véleménye kiegészítésére, vagy a szakértõt meg kell idéznie és tárgyaláson meg kell hallgatnia.
A szakértõ mûködésére és felelõsségére a polgári jog és a büntetõjog rendelkezései irányadók.
A szakértõ a tanúkkal együtt az ún. személyi bizonyítási eszközök sorába tartozik. A két bizonyítási eszköz között van egy "átmeneti kategória" is, éspedig a szakértõ-tanú. Így nevezik azt a tanút, aki nemcsak az általa észlelt múltbeli tényekrõl vall, hanem - szakismereténél fogva - a tényekkel kapcsolatos következtetéseit is elõadja.
A Polgári perrendtartás (Pp.) nem zárja ki, hogy ugyanaz a személy ugyanabban a perben tanú és szakértõ is lehessen. Ha tehát a szakértõ-tanú vagy általában a szakértõ valamely múlt tényre vonatkozóan tanúvallomást tesz, de ugyanakkor szakértõi véleményt is ad, mind tanúvallomását, mind szakértõi véleményét értékelni kell. Azt kell mindig irányadónak tekinteni, hogy mire vonatkozóan hallgatták ki, nem pedig azt, hogy milyen minõségben idézték meg a bíróságra.

A KÉZÍRÁSSZAKÉRTÕI VÉLEMÉNY JOGALKALMAZÓI MÉRLEGELÉSE

A kézírásszakértõi vélemény jogalkalmazói mérlegelésének fogalma és jelentõsége


A szakértõi véleményt a jogalkalmazónak ellenõriznie illetve mérlegelnie kell.
A szakértõtõl meg kell követelni mindazoknak az adatoknak és körülményeknek az ismertetését, amelyek jelentõsek voltak a szakértõi vélemény kialakításánál, és amelyek alapján a szakértõi vélemény helytálló voltát ellenõrizni lehet.
Az írásszakértõi véleménynek úgy kell tartalmaznia a különleges tudományos szakmai tételeket, hogy azok logikailag ellenõrizhetõk, követhetõk és érthetõk legyenek. Ilyen feladatokat töltenek be a különbözõ illusztrációk, szemléltetõ eszközök is, vagyis a szakértõ úgy szerkeszti meg véleményét, hogy azt ellenõrizhetõvé, érthetõvé, illetve a szakmai következtetések logikailag követhetõvé teszik.
Nem látszik akadálya tehát annak, hogy az eljáró hatóság tagja a szakértõi véleményt szakmai szempontból is értékelje.
A kézírásszakértõi vélemények jogalkalmazói mérlegelése nem merül ki azzal, hogy a vélemény hitelérdemlõségét önmagábani és más bizonyítékokhoz, ügykörülményekhez viszonyított módon megállapítjuk.
A szakértõi véleményértékelésnek van egy másik aspektusa is, amely a vélemény által megállapított tények eljárásbani jelentõségét és egyben bizonyíték jellegét hivatott tisztázni. E tények jelentõségének a megállapítása gyakorlatilag egyidõben történik a vélemény megbízhatóságának vizsgálatával, mégis elválasztható a vélemény hipotetikus (feltételezett) értékelésétõl (ha a vélemény helyes!), amennyiben a kérdéses tények más bizonyítékokból is megismerhetõk.
A bíróság meglehetõsen gyakran nem rendelkezik részletes ismeretekkel a szakértõ által alkalmazott vizsgálati módszerekrõl, ugyanakkor azonban megvannak a jogalkalmazói értékelés más metodikai és eljárásjogi eszközei. Lényegében a jogalkalmazó a szakértõi vélemény értékelése során abban a kérdésben dönt, hogy az ügy megítélése szempontjából jelentõs tények igazolására alkalmas-e a szakvélemény. E kérdés eldöntése pedig jogi mûvelet, és itt nincs másról és többrõl szó, mint a szakvélemény bizonyító erejének megállapításáról. (A bizonyító erõ a bizonyítékoknak az a tulajdonsága, amely az ügyben eljáró hatóságot alkalmas meggyõzni valamely tény valóságáról.)
A szakvélemények határozottsága ugyanúgy hatósági értékelést kívánó tényezõ, mint például a tanú vallomásának a meghatározottsága.
Módjában áll a jogalkalmazónak a szakértõt személyesen meghallgatni, írásban felvilágosítást kérni a szakértõtõl, más alkalmas szakértõt felhívni véleményadásra, a szakértõi vélemény felülvizsgálatát elrendelni.
A szakvélemény értékelésének ki kell terjednie a szakvélemény teljes egészére. Bár az eldöntendõ jogi kérdés szempontjából igazában csak a szakvéleményben kifejezett ténymegállapítás a közvetlenül releváns, a hatóság a szakértõi ténymegállapítás helyességét önmagában aligha ítélhetné meg. Kétségtelen, hogy a hatóságnak bizonyos mértékig meg kell bíznia a szakértõ tudásában és lelkiismeretes munkájában.
Fel kell tételezni, hogy a szakértõk mindig a legjobb szakmai tudásuk szerint végzik el a vizsgálatot, választják ki a legalkalmasabb módszereket és hozzák meg közbensõ és végsõ következtetéseiket.
Ha a szakmailag ténylegesen kifogásolható szakvélemény logikusnak látszik és nem tartalmaz szembeötlõ durva tévedéseket, ha megfelel a jogszabályi elõírásoknak és nem tükröz a szakértõ kiválasztásában vagy a vizsgálati anyag biztosításában elkövetett hibákat, akkor az analitikus értékelés után a hatóság kénytelen azt elfogadni, ha csak az egyéb bizonyítékokkal való összevetés ezt ki nem zárja.
A hatóság és a felek bizonyos értelemben kiszolgáltatott helyzetben vannak. A szakértõvel szemben ellentétes bizonyítékok, és nem szakmai természetû hibák hiányában el kell hinniük a véleményben foglaltakat, s ha netalántán az egyéb bizonyítékokból más következik, mint a szakvéleménybõl, akkor a szakértõ iránti bizalom döntheti el, mit fogad el a hatóság: a szakvéleményt, avagy a vele ellentétes bizonyítékokat.

Az eljárást folytató hatóság irányító és ellenõrzõ tevékenysége

A szakértõi vélemény ellenõrzésének szükségességét a bírói gyakorlat vetette fel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ellenõrzõ szakértõ útján történjen meg a vélemény helyességének kontrollálása.
Ellenõrzõ tevékenysége során a hatóság ügyel azoknak a határoknak a betartására, melyeket a szakértõ számára egyik oldalról a szakmai kompetencia, másik oldalról a hatóságtól kapott feladat szab meg. A szakértõ csak e határokon belül végezheti munkáját. Ezen a területen nem köti õt egyéb, mint az adott vizsgálat lefolytatásának és a vélemény kialakításának a saját tudományában (szakmájában) érvényes szabályai.
A hatóság gondoskodik arról, hogy a vizsgálat útjába ne álljon akadály: biztosítja a szakértõ tudományos (szakmai) szabadságát.
A feladat meghatározása a hatóság joga, de annak végrehajtása a szakértõ dolga; hiszen épp ezért vonják õt be az eljárásba.
A szakértõi feladat megoldási módozatainak kiválasztásában a szakértõ általában szabad kezet kell, hogy kapjon.

A kézírásszakértõi vélemény összevetése az ügy körülményeivel és más bizonyítékokkal

A szakértõi véleményt a jogalkalmazónak önmagában, más bizonyítékokkal és ismert ügykörülményekkel összevetve kell vizsgálnia az alaki és tartalmi alkalmassági kellékek megállapítása végett.
Maga az a tény, hogy a szakértõi vélemény megegyezik vagy eltér más bizonyítékoktól illetve ismert ügykörülményektõl, nem feltétlen jelenti a vélemény helyes vagy téves voltát. Elõfordulhat, hogy a szakértõi vélemény más "bizonyítékok" ellenére teljesen új megvilágításba helyezi az ügyet. A jogalkalmazó nem a vélemény igazságtartalmát elemzi, hanem annak kapcsolatát, összefüggését más bizonyítékokkal és ügykörülményekkel, amelyek a bizonyítás tárgyához tartoznak.
Az írásszakértõi vélemény nem mindig közvetlenül, hanem közvetve áll kapcsolatban a bizonyítandó tényekkel, más bizonyítékokkal is szoros kapcsolatban van.
A vélemény összevetése az ügy egyéb bizonyítékaival a bírói gyakorlatban többnyire nem jelent nehézséget akkor, ha a szakértõi vélemény nem mond ellent azokkal.
A bíróságnak legalább hivatkozni kell arra, hogy a szakértõi véleményt elfogadta, és azt is meg kell jelölnie az ítélet indokolási részében, hogy a vélemény milyen releváns tényeket bizonyít, és milyen más bizonyítékokkal van összhangban.
A szakvélemény és az abból megismert bizonyíték minden más bizonyítási eszközhöz illetve bizonyítékhoz hasonlóan alá van vetve a hatóság értékelésének, és annak közvetítésével tölti be szerepét a ténymegállapításban.
Elõfordulhat, hogy az írásszakértõi vizsgálat után ismét tanulmányozás alá vonja a kéziratokat, mert egyrészt ellenõrizni kívánja a szakvéleményt, másrészt újabb adatokat, tényeket, körülményeket kíván kihámozni a vizsgált kéziratokból.
A hatóság a szakértõ megállapításait teljes egészében vagy részben elfogadhatja, de el is vetheti, és ugyanezt teheti a felülvéleményezõ testületektõl származó véleménnyel is.
A szakvélemény az eljárás anyagához képest részadat illetve bizonyíték. A bíróság viszont a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, a bizonyítás teljes anyagának ismeretében képes a bíróság a különleges szakértelemmel rendelkezõ szakértõ véleményének értékelésére.
A bíróság köteles a szakvéleményt és annak alapjául szolgáló adatok helyességét megvizsgálni.
A bíróság szakértõi bizonyítás körében is köteles vizsgálni, hogy a szakértõ véleménye meggyõzõ és megalapozott-e. A szabad mérlegelési jog azonban nem terjed odáig, hogy a bíróság a jogszabály rendelkezéseit figyelmen kívül hagyja.
A bíróság nincs elzárva attól, hogy a bizonyítékoknak a maguk összességében történõ értékelése során a szakértõi véleményt mellõzze, ezt azonban csak a perben feltárt kétségtelen tényekre alapozva teheti meg.
A szakvélemény más szakvéleménnyel való ellenõrzésének indítványozása önmagában nem lehet további szakértõ kirendelésének alapja.
Ha a szakértõk eltérõ véleményt terjesztenek elõ, akkor a bíróság köteles gondoskodni az ellentmondások feloldásáról és evégbõl a bizonyítást le kell folytatni.
A bíróság a szakértõi véleményt szabadon mérlegeli, e mérlegelésnél azonban a szakértõi véleménnyel szemben csak megalapozott és ellenõrizhetõ másik szakértõi véleményt vagy megalapozott és ellenõrizhetõ adatokat lehet figyelembe venni.
Más ügyben beszerzett és a bíróság által nem ismertetett szakvéleménynek az érdemi döntés alapjául való felhasználása súlyos eljárási szabálysértés.
Ha a munkadíjat a vélemény elkészítésére fordított idõ alapján kell megállapítani, az írásbeli véleményhez jegyzéket kell csatolni, amelyben részletezni kell a szakértõi tevékenységet és a ráfordított idõt. A bíróság a díj megállapítása elõtt a felszámított díj összegét és indokoltságát, így különösen a szakértõi vizsgálatra és a szakvélemény elkészítésére feltüntetett óraszámok megalapozottságát ellenõrzi.
Nem vizsgálhatja felül azonban a bíróság szakmai hozzáértése hiányában, hogy a szakvélemény elkészítéséhez milyen vizsgálódásokra volt szükség, miért volt szükség olyan vizsgálódásokra és olyan tevékenység, illetve szakértõi módszer alkalmazására, amelyeket a kirendelt szakértõ a perbeli tényállás mellett jónak és szükségesnek látott elvégezni szakvéleménye elkészítéséhez.

A szakvélemény, mint bizonyíték

A szakértõ a hatóság által kitûzött határidõn belül írásban elõterjeszti a szakvéleményt.
A bíróság az írásban elõterjesztett szakvélemény beérkezésérõl a feleket és a per egyéb résztvevõit határidõ tûzésével értesíti azzal a felhívással, hogy a véleményre észrevételt tehetnek. A bíróság hivatalból vagy a felek észrevétele alapján felhívhatja a szakértõt a vélemény részletesebb kifejtésére, bizonyos kérdések tisztázására, vagy kiegészítésére. A szakértõ a felhívásnak - a bíróság rendelkezésétõl függõen - írásban, vagy a tárgyaláson személyes megjelenés kötelezettsége mellett, szóban köteles eleget tenni.
Ha ugyanazon szakkérdésben egynél több szakvélemény van a hatóság birtokában, valamennyi egyformán része lesz a bizonyítási anyagának; a bennük megállapított tények – bizonyítékok, amelyeket értékelni a hatóság hivatott.
A szakvélemény - mint a bizonyítási eszközök egyik fajtája - eleve nem köti a bíróságot, ezért a bíróság a szakértõi bizonyítás körében hivatalból köteles vizsgálni, hogy a perben kirendelt szakértõ véleménye mennyiben meggyõzõ és megalapozott.
Mint a bizonyítékok általában, a szakvélemény ténymegállapítása is az eljárást folytató hatóság értékelésének vannak alávetve; a hatóság – egyenként és összességükben – szabadon értékeli, és ennek alapján kialakuló meggyõzõdése szerint bírálja el õket.

A következtetés

A legújabb idõk igazságszolgáltatása - a tudományos haladás és a technikai fejlõdés következtében egyre inkább növekvõ mennyiségû szakkérdésre tekintettel - szakértõk nélkül elképzelhetetlen. Szerepének, jogállásának tárgyalása jelentõs helyet foglal el, ami jelzi mûködésének eljárási fontosságát.
A bíróság hiányzó ismereteinek pótlásáról külsõ segítség igénybevétele útján gondoskodik, s feladatai ellátásához szakértõt vesz igénybe.
A szakértõ feladatának az a lényege, hogy ismert tényekbõl tapasztalati tételek segítségével további tényekre következtet, s mellékes, hogy az utóbbi tények fennállását esetleg már máshonnan is ismeri a bíróság, vagy a szakértõ nyilatkozata tárja fel õket elsõként.
A szakértõi tevékenység a bizonyítás területére esik, és a szakvélemény a bizonyítás eszköze, vagyis bizonyíték.
A szakértõi ismeretek, tapasztalatok, vagyis a szakértelem, a vizsgálati anyag és a szakmai következtetés a szakvélemény forrásai.
A szakértõi tevékenység egyik lényegi eleme a vélemény-nyilvánítás. A véleményalkotást kell a legjellegzetesebb szakértõi feladatnak tekinteni.
Ha a szakértõ bizonytalan eredetû vagy ellenõrizhetetlen módon beszerzett vagy kezelt vizsgálati anyagra alapítja véleményét, a vélemény tartalmi helytállósága ellenére sem tekinthetõ hiteltérdemlõnek.
A szakvéleményt a bíróságon kívül a felek is megfelelõ ellenõrzés és kritika alá vehetik, hozzájárulnak ezzel a ténymegállapítás helyességéhez. Állításainak hiteltérdemlõségét a sajátos bizonyítási szabályok keretei között éppen úgy értékelik, mint a tanú vallomását.
A szakvélemény tulajdonképpen közvetítõ szerepet tölt be a bíróság és a bizonyítási eszköz között. Elõterjesztésével a probléma természetszerûleg visszakerül a hatósághoz, mégpedig a szakértõ által adott megoldással együtt. Ez viszont azt jelenti, hogy most már magasabb szinten, a mérlegelés szintjén foglalkozik vele a bíróság.
A bíróság dolga az, hogy a jog rendelkezéseinek megfelelõen a szakvéleményt beszerezze, a szakértõ dolga viszont az, hogy a feltett kérdésekre - különleges szakértelmét felhasználva - nyilatkozzék.
A bíróságnak el kell végeznie a szakvélemény értékelését, ennek során döntenie kell arról, hogy a véleményt elfogadja-e vagy elveti. Ha az értékelési (mérlegelési) tevékenység eredményeként a szakvéleményt hiteltérdemlõnek találja, az abban foglaltak a bírósági ténymegállapításban szerepet kaphatnak, ellenkezõ esetben nem. A hiteltérdemlõség tehát - mint a szakvélemény felhasználhatóságának egyik alapvetõ feltétele - igen fontos tényezõ a mérlegelésben.
Csak a megfelelõ szakértelemmel rendelkezõ személytõl származó szakvélemény lehet hiteltérdemlõ. A bíróságnak elvben a szakvélemény tartalmi sajátosságai nyújthatják a hiteltérdemlõségre vonatkozó legfontosabb információt.
A jog a szakértõtõl helytálló szakvéleményt vár, s felelõssé teszi õt nyilatkozataiért.
A bíróság értékelõ, mérlegelõ mûveletet végez a bizonyítás és a ténymegállapítás során, s a határozathoz (ítélethez) fûzõdõ jogerõ miatt ez sajátos jogi jelentõséget nyer.
A szakértõi vélemény és az abból megismert bizonyíték minden más bizonyítási eszközhöz illetve bizonyítékhoz hasonlóan alá van vetve a hatóság értékelésének, és annak közvetítésével tölti be szerepét a ténymegállapításban.
A szakvélemény értékelésének ki kell terjednie a szakvélemény teljes egészére. Bár az eldöntendõ jogi kérdés szempontjából igazában csak a szakértõi véleményben kifejtett ténymegállapítás a közvetlenül releváns, a bíróság a szakértõi ténymegállapítás helyességét önmagában aligha ítélhetné meg.

BEFEJEZÉS

Az írásszakértõk fontos segítõi az igazságszolgáltatásnak, a bizonyításban fontos szerepet játszanak. Tevékenységük jelentõsége az utóbbi években egyre növekszik.
Az írásszakértõi vizsgálatok iránti fokozódó igények és az igazságszolgáltatásban betöltendõ hatékonyabb, komplexebb fellépés szükségszerûsége megköveteli új irányvonalak, tendenciák kidolgozását.
Ennek kapcsán látszik kibontakozni az az új irányzat, amely támaszkodni kíván olyan más tudományágak (pl. neurológia, vegyészet, nyelvészet, informatika) eredményeire, amelyek elõsegíthetik a szakértõi vélemények objektivitását, a valóság ismeretlen tényadatainak megismerését és ezzel a hatékonyabb igazságügy szolgálatát.
Véleményem szerint ez az útja az írásszakértõi tevékenység kiteljesedésének.



Pásztor Magdolna