Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
A serdülõk kríziseinek tükrözõdése rajzaikban

Tanulmányunk a rajzok szerepét, helyét vizsgálja a gyermekek, fiatalok megismerésében. Olyan serdülõk rajzaiból válogatunk, akik a fejlõdést tarkító krízisállapotok megoldásához külsõ segítségre szorultak. A rövid esetbemutatásokhoz rajzelemzéseket kapcsolunk, több ízben megkíséreljük a fiatalban zajló változást is szemléltetni az idõben egymás után készült alkotásokkal.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a (szociál)pedagógusok képzésében, továbbképzésében milyen fontos (lenne) a rajzelemzés gyakorlása. A fent jelzett korosztály jelentõs része tanuló, így a jól képzett szakemberek szervezetten, még intézményi kereteken belül tudnának hatékony segítséget nyújtani a feszültségek észlelésében, majd azok oldásában is.
Kulcsszavak: rajzelemzés, szorongás, serdülõkor, intézményi keretek
Serdülõk kríziseinek tükrözõdése rajzaikban


A rajz, mint diagnosztikus lehetõség

Folyamatosan keressük azokat az eszközöket, melyek segítségével teljesebbé tehetjük az emberek megismerésének folyamatát. Régóta ismert tény, hogy többek között a rajzok ebben jelentõs segítséget nyújthatnak.
Talán Ebenezer Cooke (1885) volt az elsõ, aki a gyermekek rajzait vizsgálva megállapította, hogy azok utalnak tulajdonságaikra, személyiségükre. Ahhoz azonban, hogy a személyes jellemzõkre következtethessünk, tisztában kell lennünk az általános törvényszerûségekkel. Kerschensteiner (1905) három fejlõdési szakaszt különített el a gyermekek ábrázolásában, és õt számos kutató követte a különbözõ szempontú felosztások megalkotásában. Mivel ezek összefoglalása több helyen is olvasható (pl. Harsányi 1964) (Kárpáti 1984) (Feuer 2000a), mi most eltekintünk az ismertetésüktõl.
A mozgás és nyomhagyás öröméért végzett firkálásokat lassan felváltják azok a rajzok, melyeket a gyerekek ismeretei határoznak meg, az kerül a papírra, amit tudnak a környezetükrõl, szemben azzal, amit látnak (ez is az egyik magyarázata az oly sokszor megjelenõ transzparenciának, átlátszóságnak, az óvodások �röntgenképein�). Ennek a ténynek is szerepe van abban, hogy a rajzok és az intelligencia között szoros összefüggés mutatható ki. Goodenough (1926) az emberábrázolás szintjének mérésével rajzkvóciens kiszámítását tette lehetõvé. �A rajzkvóciens (RQ) általában megegyezik az intelligencia-kvócienssel (IQ). A két mutató jelentõsebb eltérése a gyermekek pszichikus állapotában és fejlettségében meglévõ egyenetlenségre utaló, diagnosztikus jelzõ.� (Torda 1999, 3).


Tapasztaljuk pácienseink, gyermekeink tüneteit, érzékeljük nehézségeiket, esetleg segítségért, tanácsért fordulnak hozzánk õk vagy családtagjaik, nevelõik, és mi minden eszközt megragadunk, játékokon és rajzokon keresztül is próbáljuk megérteni a gyermekekben zajló belsõ folyamatokat. - A rajzvizsgálatok alkalmazási területei és módszerei szinte áttekinthetetlenek. Felhasználják például az intelligencia, az érdeklõdés, testséma zavarok, karakteranomáliák, érzelmi zavarok, pszichopatológiai jelenségek, feltárásához és követéséhez. - (Hajnal 2000, 421).

Karda Csaba rajzvizsgálatai során a gyermekrajzok felhasználhatóságát a következõképpen csoportosította:
1. Elemtartalma szerint következtethetünk a gyermek intellektuális fejlettségi szintjére;
2. Minõségi különbségekbõl következtethetünk a gyermek érzelmi állapotára;
3. Végigkísérhetjük a gyermek lelki állapotát;
4. Bizonyos betegségek fázisait.� (Karda 1993, 8)


Ezzel a csoportosítással Karda tulajdonképpen átvezet bennünket a témarajzok elemzésétõl a dinamikus rajzvizsgálatig. A rajztesztek egy része kötött feladatot kínál, arra kérik például az egyéneket, hogy rajzoljanak embert, családot, fát vagy éppen házat. - A dinamikus rajzvizsgálat (Hárdi 1983) nem egy-egy rajz projektív értelmezésén, hanem rajzsorozatok longitudinális összehasonlításán, a klinikai és grafikus változások párhuzamos követésén alapul. Nagy hangsúlyt fektet az idõi szempontok értelmezésére, a statikus elemzés helyett a folyamatszerûséget emeli ki. - (Vass 1996, 82)
A kötött, rajzos feladat a helyzet strukturálásával is kezdi oldani a páciens feszültségét, így a kapcsolatteremtést megkönnyítõ eszköz lehet. Olyannyira, hogy Winnicott (Winnicott 1971) bevezette a "terápiás konzultáció" fogalmát, amelyet fõként akkor alkalmazott, amikor úgy ítélte meg a helyzetet, hogy néhány találkozás elegendõ lehet a változás beindításához. Ilyenkor a firka-játék segítségével kommunikálnak egymással. A játék lényege, hogy felváltva, egyenrangú félként egészíti ki a másik által elkezdett firkákat páciens és terapeuta. Az egymás vonalkáinak kölcsönös beépítése a gyorsan egymás után születõ ábrákba, majd azok elnevezése hozzájárul a bizalom kialakulásához, és "az ide-oda sétáló papír segíti a tudattalan anyag feltárását, a firkajáték" teret enged az asszociációnak, elfelejtett álmok, elfojtott konfliktusok, csalódások életrekeltésének.- (Virág 1993, 190). Nagy (1999) is hangsúlyozza, hogy - a rajzok diagnosztikus és terápiás felhasználása során fontos a bizalom légkörének, a játékos helyzeteknek a megteremtése".(Nagy 1999, 3)
A rajzokat a pszichodiagnosztikában már kora gyermekkortól kezdve szinte mindenkinél használhatjuk. "A gyermekek rajzait gyakran mint egy projekciós folyamat képi megnyilvánulását szoktuk értelmezni". (Feuer 1995, 45) Alkotásaikban megjelennek, alkalmanként akaratlanul is a felszínre törnek a vágyaik, fantáziáik, félelmeik, az õket aktuálisan foglalkoztató gondolatok, melyeket gyakran nem tudnak, vagy nem akarnak szóban megfogalmazni. A motoros szint nehezebben kontrollálható, mint a verbális, így az ellenállások könnyebben tetten érhetõek. Következtethetünk a gyermekben zajló intenzív emocionális folyamatokra, és lehetõségünk nyílhat azokat a felszínre hozni és kezelni. Kiolvasható a grafikus alkotásokból a gyermek önmagával és környezetével kialakított kapcsolata. Különösen, ha a rajz témája is tartalmaz erre felszólító jegyeket. Gyakran kérik a gyermekektõl, hogy rajzolják le tényleges családjukat (Harsányi1968) (Hajnal 1995), ismételt feladatként vicces, humoros formában (Harsányi 1968), máskor egy elképzelt (Halász 1993), egy elvarázsolt (Greguss 2001), vagy egy tevékenykedõ család (Vass 2001) ábrázolása a feladat.
A rajzok értelmezése több szinten történik: a tartalom mellett természetesen figyelembe kell vennünk a grafikus kidolgozás milyenségét, ma már számítógépes programot (Vass 1999) is használhatunk ehhez. Vass Zoltán tanulmányában bemutatja - a számítógép használatának kiterjesztését a statisztikai adatelemzésen túl a grafikus elemzés területére.- (Vass 1996, 96)
Többféle jól bevált, alaposan kidolgozott rajzteszt áll rendelkezésünkre. A rajzdiagnosztikában minden gyermek rajzát az értelmi és pszichés fejlettségi szintjén, személyiségének tükrében, szociális, kulturális környezetében kell értelmezni. Helyes, sablonoktól mentes értékelést csak a gyermekkel a rajzról történõ explorációs beszélgetéssel, illetve a gyermekrõl szerzett további információkkal kiegészítve kaphatunk. Mindig eszembe jut, amikor a családrajzokról van szó az az évekkel ezelõtti eset, melyben egy tanítónõ fordult az iskolapszichológushoz kérdéseivel egy elsõ osztályos kisfiúval kapcsolatban. Meghökkenve mutatta diákja családábrázolását, melyrõl hiányzott az anya. A gyermek külön felszólításra sem volt hajlandó rajzát kiegészíteni, azt mondta, az anya a másik szobában alszik. Ha utánanézünk, hogy a hiányzó alakot miként értelmezik például gyermekelhelyezési perek alkalmával, megtudjuk, hogy "a gyerek a személy jelenlétét nem tartja kívánatosnak, tehát a személy elutasításának tünete" - (Hajnal 2000, 422), vagy a - családtagok kihagyása általában az emocionális problémák jelzése; az egyes konkrét esetekben a kihagyott személy felé irányuló, manifesztációjában letiltott agressziót mutathatja - (Vass 2001, 117). A fent említett esetben is feszültséget rejtett a családrajz, bár a tanítónõ vélekedésével ellentétben, az alapvetõ problémát nem az anya-gyerek kapcsolat megromlása, vagy a szétesõ-félben levõ család jelentette. A kisfiú az osztályközösségbe, az iskolai életbe nem tudott beilleszkedni. Az iskolába mindennap az anya kísérte a gyermeket (az óvoda közelsége miatt oda gyakran mehetett egyedül), így ilyen módon összekapcsolódhatott az elutasított helyzet, és az anya szerepe. Vágyai is a felszínre törhettek a rajzban, mert az anya az elõzõ évben még nem járt dolgozni (akár alhatott is a "másik szobában"), és így sokkal több idõt tudtak egymással eltölteni. A feszült helyzetet iskolaváltoztatás oldotta meg, melyre többek között azért került sor, mert az említett oktatási intézmény a teljes Zsolnai programot alkalmazta, ami naponta 8(!) tanítási órát írt elõ már az elsõ osztályban is.
Minden tanító és óvodapedagógus szinte naponta rajzoltat a csoportjaival szabadon vagy megadott témákat, és azokból valóban nagyon sok fontos információhoz juthat, melyek hozzásegíthetik a gyerekek mélyebb, pontosabb megismeréséhez. Izgalmas végignézni az óvodások képzeleti-játékok után született rajzait (Gõbel 2003), velük szárnyal a mi fantáziánk is, de közben ismételten fel kell hívnunk a pedagógusok figyelmét, hogy mindig óvatosan bánjanak a rajzok kapcsán felmerülõ gondolatokkal, megérzésekkel. Soha nem szabad sem a gyerek felé, sem a szülõ felé értelmezéseket, visszajelzéseket adni.
A rajzos foglalkozásoknak egyik nagy elõnye éppen az, hogy "terméküket" többször is elõvehetjük, van módunk arra, hogy felülbíráljuk az elsõ benyomásunkat, kiegészítõ információkat szerezhetünk, és azok birtokában módosíthatjuk meglátásainkat, összehasonlíthatjuk az idõben egymás után született alkotásokat. Egy team tagjai együtt, és külön-külön is elemezhetik a mûveket, kontrollt nyújtva ezzel egymásnak, vagy a még gyakorlatlan kollegáknak, és kérhetünk külsõ segítséget is.
Néhány szerencsés fõiskolai hallgató is részese lehet ilyen team munkának, és rendkívül sokat tanulhat belõle. Tóth Piroska, az Apor Vilmos Katolikus Fõiskola hallgatójaként, a gyakorlatot a Vadaskerti Kórház és Szakambulancia serdülõ osztályán töltötte. Gyakorlatának tapasztalatait dolgozta fel szakdolgozatában, ebben lehettem én is (Rostás Rita), mint témavezetõje, társa és segítõje. Ez a dolgozat az általa összegyûjtött mintegy 50 rajzból mutat be néhány jellegzetest. Egyaránt elõfordultak kötött és szabadrajzos feladatok, mint ahogy az is váltakozott, hogy szabadidejükben, vagy foglalkozáson készítették-e a 14-18 éves fiatalok a bemutatott alkotásokat.
Ezzel a dolgozattal részben szeretnénk hangsúlyozni, hogy mennyire fontos már a képzés során biztosítani a pedagógushallgatók számára a rajzelemzésekben a jártasságot.
Másrészt a serdülõk alkotásait felhasználva, megkíséreljük a rajzokon keresztül is bemutatni a felszínre törõ feszültségeket. Tesszük ezt annál is inkább, mert úgy látjuk, a szakirodalomban gyakran találkozunk kisebb gyermekek rajzaival (Duróné 1994) (Gerõ 1974) (Gõbel 2003) (Kárpáti 1990) (Mérei 1970) (Molnár 1990) (Molnár 1993). A betegségekhez kapcsolt elemzés is többször elõfordul Hárdi István (pl. Hárdi 1967) cikkeiben, de más szerzõknél is (Vass 1999) (Feuer 2000b) (Marton 2000), ám úgy tûnik, mintha a kifejezetten a gyermek és felnõttkor átmenetéhez kapcsolódó rajzelemzések (Várfiné 1996) (Gerõ 1982) valamivel ritkábbak lennének.
A feszültség megjelenése serdülõk rajzaiban
A serdülõkor jellegzetességeit számtalan tanulmány összefoglalja, melyek közül kiemelnénk Vikár György még ma is szinte kötelezõ olvasmánynak számító írását (Vikár 1980) és Bagdy Emõke (Bagdy 2000) átfogó beszámolóját. A jelen cikkhez nagyon szorosan kapcsolódik Gádoros Júlia áttekintése a gyermek- és serdülõkorban leggyakrabban elõforduló depressziós és szorongásos zavarokról (Gádoros 1996).
A serdülõkor eriksoni (Erikson 1991) nagy kérdése a "Ki vagyok én?". Nehéz kérdés még az egészségesen fejlõdõ egyéneknek is, sok idõt, pszichés energiát felemészt, mire lassan továbbléphetünk. Baj van, azonban, ha hiányoznak a környezetbõl azok a személyek, akik a biztonságot jelenthetnék, vagy azért mert ténylegesen eltávolodtak, vagy azért, mert hiába vannak fizikailag jelen, valamilyen ok miatt nem elérhetõek családtagjuk számára. Baj lehet akkor is, ha a fenti kérdésre a fiatalt körülvevõ, számára fontos másoktól folyamatosan érkezõ válaszok nehezen feleltethetõek meg egymásnak, nehézséget okozhat számára a különbözõ szintérrõl érkezõ elvárások összeegyeztetése is. Ezek is szerepet játszhatnak a serdülõ lázadó viselkedésében, vagy éppen visszahúzódásában, befelé fordulásában.
A kórház egyik depresszió miatt kezelt 17 éves betege példaként szolgálhat ez utóbbira. Farajzát érdemes megnézni, nagyon árulkodó.

A fiú viselkedése bekerülése elõtt inaktívvá vált, gyakran elõdfordult, hogy nem ment iskolába, és lakásukat sem hagyta el napokig. A tünetek megjelenése óta étvágytalan, sokat fogyott, iskolai teljesítménye romlott. Rosszul alszik, ami nehéz elalvást és gyakori felébredéseket egyaránt jelent. Gyakran kedvetlen, nem motiválható. Érzelmi reakciói gyengék, figyelme dekoncentrált. Szülei 6 éve elváltak, azóta hol az egyiknél, hol a másiknál lakik. Tulajdonképpen nincs olyan hely, amelyet az igazi otthonának nevezne.
Rajzára jellemzõ, hogy kizárólag grafit ceruzát használt, bár számos színes filc is a rendelkezésére állt. Az A4-es lap egészét kitöltötte, nem hagyott szabadon helyet. A fának ágai nem nagyon látszanak, satírozással is takarja azokat, lombozata a föld felé hajlik. A fa nagysága, elhelyezkedése, a lomb lefelé irányuló megjelenítése, továbbá a színek hiánya, az árnyékolás nagyfokú érzelmi elhanyagoltságot takarhat, kifejezhet védekezést veszélyesnek, nem kívánatosnak ítélt külsõ behatások ellen. (Süle 1988) Ugyancsak problémára utalhat a két (egy + egy tükörkép?) odú a fán, mely jelképezheti a serdülõ két "otthonát", bár az odú kapcsolatba hozható az ébredezõ, de még frusztrált szexualitással is. A talajvonal kusza satírozása, a gyökérzet elfedése, mely különösen erõs a jobb, a realitás, a férfiasság oldalán, az ösztönélet elutasítását jelzi. A hinta lehet az ingadozás jelképe, mely szimbolizálja a stabilitás hiányát.
J. Cs. rajza elsõ ránézésre is szomorú, lehangolt, szorongó hangulatot áraszt, amit a részletek vizsgálata is alátámaszt.
A már szinte elviselhetetlen szorongás mutatkozik meg egy szkizofréniás beteg, D. Zs. rajzán is.

A lánynál skizofréniát diagnosztizáltak egy éve, gyógyszeres kezeléssel állapota egy ideig stabil volt. Szülei javaslatára azonban abbahagyta a gyógyszerszedést, és állapota sokat romlott. Elõfordult, hogy érthetetlen viselkedésével megijesztette környezetét, így került vissza a kórházba. Kedélyállapota ingadozó. Gyakran hallucinál, elmondása szerint szellemek kergetik, akik meg akarják ölni, ezt örökítette meg a rajzán is.
Az egész rajzban van valami bizarr. A fej alakja valószínûtlen formájú, és akárcsak a haj, abszurd színû. Az alak, amit ábrázolt õ maga, bár a rajz alapján a figura korát nem lehet megállapítani, lehetne akár gyermek vagy egy fiatal nõ is. Az ajkak, fogak üvöltenek, vicsorítanak, és a szem kétségbeesésrõl, nagyon erõs szorongásról árulkodik. Az egyik szeme balra néz, mintha onnan várná közeledni félelmének okát, bár a kép egyáltalán nem tükröz semmiféle mozgást, minden szilárd, stabil. Az orcán kétoldalt vérvörös folt mutathatja azt, hogy kimelegedett a futástól, de a pír lehet a rettegés következtében kialakuló lázrózsa jele is. A háttér sötétsége, áttekinthetetlensége talán éppen arra az erdõre utal, melyben a szellemek üldözik. Az erdõképzetet erõsíti a rajz két oldalán szimmetrikusan, keretszerûen elhelyezett két fa a bokorral. A fák ábrázolása sematikus, a színezéssel, az arccal együtt figyelve, úgy érezzük, a kép regressziós jeleket mutat.
Szintén szorongásos tüneteket mutat Ny. Zs., aki szuicid késztetései és evési zavara miatt került pszichiátriái osztályra. A 16 éves lány az elsõ napokban szinte egyáltalán nem kommunikált társaival, leggyakrabban összekuporodva üldögélt, remegett. Kerülte a szemkontaktust.
Ház- Fa- Ember rajzteszt (Buck 1947) keretében készült rajza nem korának megfelelõ rajzfejlõdési szintet mutat.

A rajz hangulata zavaros, teljes kuszaság jellemzi. Elképzelhetõ, hogy a gyermekded ábrázolás az aktuálisan zajló regresszió megnyilvánulása. A képet a látszat ellenére nem csapta össze, közel 45 percen keresztül készült, és a részletek megfigyelésekor szembe ötlik, hogy milyen aprólékos a kidolgozás. A bejárati ajtóhoz lépcsõ és azt szegélyezõ korlát vezet, fölötte lámpa látható. A ház jobb oldalán van egy terasz, azt is korlát zárja le, alatta egy fûnyíró, míg a balra magas tuják állnak. Figyeljük meg a tetõablakokat, melyek alakja jelzi a tetõ ferdeségét, és talán éppen az kelti a szétesettséget, hogy ugyanezt a perspektívát maga a tetõ nem mutatja.
Két emberalak látható a rajzon. Az egyik a tetõablakból lóg ki, neki a neme nem állapítható meg, a másik a fa elõtt tartózkodó kislány. Mindkét alaknak jellegzetes a karja, mintha nyúlnának valami felé, mintha kérnék a segítséget, de bár a fenti láthatja a földön lévõt, az neki háttal áll olyan reménytelenül messze, hogy nincs esély egymás elérésére. A leányalak önmagában is ellentmondásos, törzse, keze, feje statikusságot mutat, lábai kissé az út felé fordulnak, mintha menne. Arca nem kidolgozott, szája egyenes, láthatóan nincs jó hangulata. A fa ágai az ég felé meredeznek, összekeverednek az esõ vonalaival, ami fokozza a rajz kuszaságát, enyhe jobbra dõlése a nõiesség elutasításának jelzése lehet. Bár a rajz tele van korlátokkal, az örökzöld sövény is szinte áttekinthetetlenül sûrû, a fa alulról teljesen nyitott, rajzolója �sérülékeny a szexuális és tudattalan ösztönkésztetések irányából - (Süle 1988, 129). Az eget felhõ borítja, az esõ esik, de elõbújik a kisgyermekek mosolygó napja.
Ny. Zs. egy késõbbi alkalommal szabadon választott feladatként nõi arcot rajzolt.
Feltûnõ a minõségbeli különbség a két alkotás között, a regresszió állapotából a fiatal ekkor már kikerült.
Ezen a rajzon is találhatunk a leány betegségére utaló jeleket. Az arc félelemrõl tanúskodik, a kép központjában lévõ nyitott száj az evészavarával hozható összefüggésbe. A szorongás képbeli megjelenésének jelei a már említett tátott száj, mely olyan mintha kiáltana, a felhúzott szemöldök és a tágra nyílt szem. A nõ arcformája és annak satírozási iránya azt sugallja, hogy az ábrázolt személy megijedt, és emiatt kissé hátrahõkölt. Az arc, keskeny, a nyak irányában az egész alak vékonyodik, sõt a nyaknál szinte teljesen bezárul.
A következõ néhány példában olyan rajzokat mutatunk be, melyek alkotói úgy küzdenek a problémákkal, hogy normaszegéssel, lázadással reagálnak rájuk.
V. K. 16 éves leány, csavargásai miatt került be a kórházba. Mikor elszökött otthonról, nem járt iskolába, felnõtt férfiak társaságát kereste, bár azt tagadja, hogy idegenekkel bármilyen jellegû nemi kapcsolat létesítésére törekedett volna. A rajzolás a hobbija, büszkén mutatta az eddig készített mintegy 200 rajzát, mely a 4. 5. ábrához hasonló "manga" nõket ábrázol.


Ezek a rajzfilm-figurára emlékeztetõ alakok kizárólag nõnemûek, nagyon erõs szexuális jegyeket hordoznak magukon. A rajzokhoz intenzív, nõies színeket használ. Ugyanakkor miközben árad a képekbõl a kihívás, a figurák, szégyenlõsen eltakarják magukat, oldalra néznek, az õszinte, magabiztos szemkontaktus hiányzik. Mindkét nõalakra jellemzõ a fájdalmas, félelemmel és feszültséggel teli arckifejezés. A rajzaiban tetten érhetõ a projekció mechanizmusa, saját vágyait a �mangákra� vetíti ki.
V. K. külsõre már "átalakult", csinos felnõtt nõnek néz ki, öltözködése és viselkedése általában nem kihívó. Jellemzõ rá, hogy amint egy számára vonzó férfi jelenik meg a környezetében, magatartása megváltozik, kissé erõszakosan, "minden áron" igyekszik verbális kapcsolat létesíteni. A nõvé válás azonban még gondot okoz neki, szorongása gátolja a társas környezetbe való beilleszkedésben.
Viselkedési zavarok miatt szorul kezelésre A. M. 14 éves, kiemelkedõen jó intellektusú fiú.
Édesanyja munkanélküli, az apa balkáni származású, aki eltûnt az öböl-háború idején, azóta holléte ismeretlen. Az anya, a férje eltûnése óta a második élettársi kapcsolatot tartja fenn. Jelenlegi társa külföldi munkavállaló.
A. M-nek két féltestvére van, mindkettõ az új nevelõapától. A család korábban többször élt rövid ideig külföldön, leghosszabb kint tartózkodásuk 3 hónapig tartott. A gyermek és az anyja közötti kapcsolat ambivalens, nevelõapjával és testvéreivel pedig kifejezetten rossz. Édesapjáról sohasem beszél, ha a kérdezik, akkor sem válaszol, elrohan vagy dühkitöréssel reagál.
A. M. iskolai beilleszkedését nehezítette bõrszíne, sokat csúfolták emiatt, mire õ többször verekedést provokált. Viselkedése gyakran kritikátlan, többször elõfordult, hogy lopott, illetve, hogy szándékosan levizelt tárgyakat.
Az alkotás egy szabad rajzos foglalkozáson készült, ahol zene mellett, csöndben mindenki azt rajzolhatott, amihez kedve volt. Rendelkezésre álltak színes ceruzák, filcek, zsírkréták.

A. M. rajzán elsõ ránézésre egy viszonylag kopár tájat látni, melynek közepén egy magányos fa áll. Gyökerei kiállnak a földbõl, kapaszkodót keresve. A lombozat nagyon sötét, vízszintes vonalakkal fedi el, takarja el az ágakat és önmagát. A fa mögött jobbra teljesen kopár sziklák vannak (az apai oldal, a jövõ kilátástalan), míg balra fenyõsáv és egy vízesés forma található. A kép közepén a felkelõ / lemenõ nap mtívum. Mind a magányos fa, mind pedig annak kilógó gyökerei a társas kapcsolatok hibás mûködését jelzik. A fa "elkerítése" a nem kívánt egyedüllétre, magányosságra, szorongásra utalhat. A rajz díszítése és színezése csupán az eltérõ irányú satírozásból áll. Bár a kép kidolgozása jó, és egy 14 éves fiú rajzfejlõdési szintjén túl mutat, a hangulat, amit áraszt szomorú, lehangoló, komoly.
A rajz különlegessége, hogyha jobban megnézzük, akkor úgy tûnik, mintha a vízesés egy (katonai?) sapkával letakart homlokot, az abból kiálló szikla egy orrot, majd egy szájat ábrázolna, vagyis a kép alsó részén egy hanyatt fekvõ embert láthatunk. A figura jelentheti az apát. Az arcnélkülisége, sziklává dermedése utalhat arra, hogy a gyermek nem ismeri, elérhetetlen, megközelíthetetlen a számára, de megjelenítésébõl következtethetünk rá, hogy hiányzik neki. Lehet, hogy egy mesebeli alvó óriás fekszik itt, aki még fel is ébredhet, csak elég sokszor, elég feltûnõen, elég hangosan kell felhívni magunkra a figyelmet?
A fiú a rajz elkészülése után nem akart beszélgetni róla, elutasított mindenfajta kommunikációt, nem ismerte el, hogy képének két jelentése is lehet, elfojtással élt.
A. M. következõ rajzán egy "deszkás" srácot ábrázol.

Itt is jelentkezik némi kétértelmûség, mert az arckifejezése, szakálla felnõtt férfiéra emlékeztet, sapkájával akár egy katona képzetét is keltheti. A gördeszka pedig a 12-16 éves fiatalokra jellemzõ. Az alak tekintete hideg, gyanakvó, kéztartása fenyegetõ, a "kinyújtott ujj a legidegesítõbb gesztusok közül való" (Pease 1990, 38), jelzi, hogy ha valami nem úgy történik, ahogyan szeretné, azt megbánja a vele összeütközésbe kerülõ. Másik kezén a két kinyújtott ujj, utalhat az ördög szarvára, de a rockerek is ezt a kézformát használják "csápolás" közben. Az agresszív kisugárzást valamelyest csökkenti, hogy a kezek nem mások felé, hanem a talaj felé irányulnak. A rajzon együttesek és egy énekes jelképei láthatók. Mindannyian divatos, a fiatalok körében népszerû zenét játszanak, szövegeik kissé provokatívak, a fennálló normákat bírálják.
Ez a kép is része lehet az A. M-ben zajló indulattalanítás folyamatának.
Végezetül P. F. 17 éves leány rajzát elemezzük.

P. F. bulimia nervosa miatt került felvételre. Középiskolás, jó intellektusú, szorgalmas lány, ügyesen rajzol. Betegségtudata nincs, nem ismeri el, hogy problémája lenne az evéssel. Magát kövérnek tartja, bár súlya normális. Kórházba kerülése elõtt szülei többször tapasztalták, hogy nagy mennyiségû étel tûnt el a hûtõszekrénybõl, és elõfordult, hogy öklendezõ hangokat hallottak a fürdõszobából. A lány tagadta, hogy meghánytatta magát, bár ez elsõ ránézésre megállapítható, mert kézfeje nagyon száraz, kicserepesedett, és apró karcolások vannak az öklén.
A rajzon egy divatos, csinos rendkívül magas nõt láthatunk. A magasság mellett a legszembeszökõbb, a tulipánformára emlékeztetõ arc, melyrõl kimaradt a száj, a táplálkozás szerve. A nõ, bár vonzó, szinte betegesen vékony, csontjai csúcsosan kiállnak (ál, váll, könyék, csukló), nyaka, végtagjai hosszúak, bal kézfejét oldalra tartja, kicsit fölényesen, ám az ujjak a többi testrészhez képest gyengébben kidolgozottak, és nagyon elnyújtottak. Jobb kézfeje a háta mögé van rejtve. A két kézfej ilyen jellegû megjelenítése, és a száj hiánya utalhat az önhánytatásra, a lányban dolgozó feszültséget is jelezheti, mert az elfojtásra jellemzõ módon, részlegesen ábrázolja a szorongást, bûntudatot okozó testrészeket. A virággal való hasonlatosság, a hangsúlyos nagy szem, összecseng a súlyukkal sokat foglalkozó nõk aggódó vélekedésével: "nekem ennem sem kell, nekem elég, hogyha ránézek az ételre, én még a levegõtõl, és a víztõl is hízom."
A serdülõkorban felgyorsuló biológiai és pszichés változások, az arra érzékenyeknél betegséget kiváltó, elõsegítõ tényezõként hathatnak. Egy a közelmúltban megjelent cikkükben Várfiné Komlósi Annamária és mtsai (Várfiné 1996, 114) arra hívják fel a figyelmet, hogy a serdülõkor lehetne a legalkalmasabb idõpont a depresszió prevenciójára, többek között azért is, mert iskolai közegben könnyen elérhetõ és szûrhetõ még ez a korosztály. Tanulmányukban beszámoltak arról a kísérletrõl is, melyben a veszélyeztetett fiataloknak és osztálytársaiknak támogató kiscsoportos foglalkozást szerveztek. Itt is tapasztalták, hogy a rajzokon keresztül pontosítani lehet a kórképet, megsejthetõ például, hogy milyen megküzdési stratégiák mozgósítására képes a fiatal.
Azt gondoljuk, hogy ehhez a munkához nagyon sokban hozzájárulhatnának a szociálpedagógusok, és a mentálhigiénés továbbképzéseket végzett, nyitott pedagógusok. A szûrésben is, és az öngyógyító folyamatok beindításában is nagyon nagy szerep juthat a rajzoknak. Ahhoz, hogy ez ténylegesen megvalósulhasson, el kell érnünk, hogy minél több olyan végzett hallgatónk legyen, aki már a képzés során megkezdi az elmélyedést a rajzdiagnosztikában.
Az általános és középiskoláknak elõírja a közoktatási törvény (www.om.hu, 2003), hogy gyermek- és ifjúságvédelmi felelõst, egészségnevelõt és szabadidõszervezõt is alkalmazzanak, mely feladatkörök betöltésére többek között a szociálpedagógus, családpedagógus végzettségûeket javasolja. Sokszor hallani azonban, hogy ez megreked a formalitás szintjén, nem találják meg a tényleges szerepüket, helyüket segítõ szakembereink az iskola világában. Örülnénk, ha gondolatmenetünk hozzájárulhatna ahhoz, hogy az oktatási intézmények is úgy érezzék, hasznosítható, fontos segítséget kaphatnak az órarendi keretek között tanítást nem végzõ szakemberektõl is.

Forrás: Fejlesztõ Pedagógia, 14. évfolyam; 2003/6. p.:11-16.





Rostás Rita, Tóth Piroska