Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Léda – a nagyasszony

Az Ady-versek aranyos ködbe burkolják a felejthetetlen múzsa személyét. Hajlamosak vagyunk az ádáz perpatvarokat és a kíméletlen szakítást az állhatatlan költô nyakába varrni, jóllehet Léda szerepe sorsdöntô mind az alkotói pálya kibontakozásában, mind a csaknem kilencéves kapcsolat alakulásában. Elég csak ránézni az öles betûkkel telezsúfolt papírlapra, és egybôl látható, hogy helyet kíván magának biztosítani az emberek szívében és az élet színpadán.

Léda nagyasszonynak születik, aki formálja maga körül az embereket. Óriási betûi mellett szinte elvész Ady Endre kisméretû írása. Felsôzónás szárai magasba repítik a saját ambíciókat és a szárnyai alá vett költô törekvéseit. A kövér és áthelyezett nyomatékú alsózónás hurkok erôs és alantas ösztönöket takarnak a szexuális étvágytól egészen az agresszív kegyetlenségig. Az írás legkidolgozottabb középzónája pedig beviszi a vidéki poétát a párizsi nagy életbe, örökbecsû alkotásokra ihleti, miközben saját nevét is megörökíti.
A versek és a levelek szenvedélyessége részben Léda személyiségébôl fakad. Óriási energiatartalékokkal rendelkezik, amit nem tud egy átlagos polgári életvitellel megélni. „Új életre váltott engem, Adél” – írja maga Ady is közvetlenül a megismerkedésük után. (Idézi Kovalovszky Miklós: „Léda – legenda és valóság” címû könyvében. ( Léda lelki és szellemi vezetô, aki felszínre hozza a költô eredeti betû-alakzataiban rejtôzô tehetséget. Ady lázadva ugyan, de elfogadja ezt az irányítást, hiszen még 1911-ben is a következôket írja: „Mint elôször egykor, most talán utoljára, de lelkem egész szerelmével átadom magam a Maga vezetésének.” A feltûnôen térfoglaló és a férfiasan szögesedô írás tulajdonosa királynôként akar uralkodni másokon, erre alkalmas, hiszen neki kevés a tehetsége és a türelme az alkotáshoz. A teremtôerôt másokban keresi és találja meg.

„Ha el nem jön értem valaki…”
A gimnazista fiú már a Zilahon töltött boldog diákévekben is írogat. Igaz, hogy nehezen gyûlik össze egy kötetre való termés, a „Versek” mégis megjelenik 1899 nyarán, huszonkét éves korában. Kedvét apasztja az útkeresés gondja. Szülôi kívánságra a jogászi pályán indul el, de három félévnél tovább nem jut jogi tanulmányaiban. Elcsábítja az újságírás mozgalmas világa elôször Debrecenben, majd Nagyváradon. Kezdetben jó zsurnaliszta, késôbb már ismert író akar lenni, aki regényeket és drámákat publikál. Nagyváradi korszakában 1900-tól 1903-ig kevés verset ír. „A többé-kevésbé futó szerelmek dalra nem igen bírták”- írja bátyjáról szóló könyvében Ady Lajos. A korai versekbôl készített „Még egyszer” címû kötet anyagi és irodalmi sikere mérsékelt. A nagyváradi tartózkodás mégis sorsdöntô hatású lesz Ady életében és költészetében. Ebben a városban ismeri meg a hazalátogató Diósy Ödönné Brüll Adélt, aki legnagyobb szerelmévé és leginspirálóbb múzsájává válik.
Léda asszony 1903 nyarán érkezik Nagyváradra. Adynak a munkatársa felesége mutatja be. Egy hét múlva megjelenik „A könnyek asszonya” címû vers a Nagyváradi Naplóban, Ady szavaival jellemezve: a század legszebb lírai verse. Eközben a leendô „szent asszony” francia bohózatba illô helyzetben élvezi a nagy szabadságot. Elfogadja barátnôje szeretôjének közeledését, Adynak is várakoznia kell a bezárt ajtó elôtt, amíg a légyott befejezôdik. A szerelmes fiatalembert azonban már semmi sem állíthatja meg a Lédához, Párizsba és a költôi karrier felé vezetô úton.

„Szép ámulások szent városa, Párizs”
Párizsban Léda asszony, annak húga és férje fogadják, és szinte családtagnak tekintik. A Diósy házaspár elôzôleg Szófiában nagystílû életet él, például Ferdinánd, bolgár király is néhányszor megfordul náluk. Anyagi összeomlásuk után Párizsba költöznek, ahol már Ady a „királyi” vendég. „Bizonyos, hogy egy idô múlva a férj tudott mindent,” de ennek ellenére a vendég és barát „írói tálentumának alig volt nagyobb csodálója”, mint ô. Bizonyára hinni lehet Ady Lajosnak, hiszen a házastársak drámai összeütközéseit nem tartja számon az irodalomtörténet.
A férj megértése ellenére a helyzet megoldatlansága évrôl-évre megrontja a viszonyt. Léda nem válhat el, mert anyagi érdekek fûzik a férjéhez, továbbá Ady nem tudja neki biztosítani a nagylábon élés feltételeit. Saját párizsi tartózkodásához sincs elegendô pénze: a vármegyétôl kapott adomány, a magyar lapoktól elkért elôlegek és a szülôi háztól érkezô küldemények – a pénz mellett hatalmas cserépfazekakban kiküldött töltött-káposzta – hamar elfogynak. A szerencsejátékon többnyire veszít, de ha éppen nyer, azt is könnyelmûen elkölti.
Léda a párizsi években – Ady Lajos szerint – „szép, elegáns”, „aki egyszersmind csupa értelem, okosság, ízlés, s végül és mindenek felett szerelemes asszony is. A „nagyskálájú lélek”, ahogy a költô találóan nevezi vendéglátóját, tele van szélsôséges ellentmondásokkal. Maga a teljes odaadás kötôdésre utaló kötött írásmódjával, de emellett mérhetetlenül önzô balra irányuló formáival és kampóival. A segítô jóság együtt jár a fölényes kegyetlenséggel, mint ahogy az írásában is az együtt érzô girland mellett megjelennek a bunkószerû végvonalak. (Akiket érdekelnek a régebbi írások, bizonyára megdöbbenéssel észlelik, hogy náci vezéreknél látni hasonló képzôdményeket.
Ady írása mértéktartónak tûnik Lédáé mellett. Az asszony hatalmas, nagy ívû betûi szinte elnyelik a meglepôen fegyelmezett, gyors iramban futó sorokat. Feltûnôek a Lédához írott levélben a szublimált g betûk. Ilyenkor a g szár nem bal felé, hanem jobbra lendül ki. Ez a moduláció a tapasztalatok szerint azt jelenti, hogy az így író ember a szexuális ösztön kiélése helyett, illetve mellette más számára fontosabb dolgokra fordítja energiáját. Esetleg feltehetô, hogy a hosszas távollétek idején Ady más nôre rá sem tud nézni. Ezt a verziót betegsége is alátámasztja. A másik feltételezést Bölöni Györgyné fogalmazza meg visszaemlékezéseiben: „A nô csak nagyon kell, de nem fontos Ady életében. Mámort, feledkezést adó, de nem sorsát eldöntô dolog.” Együttesen mindkettô helytálló magyarázat.
A két írás összehasonlításából jól látható, hogy a végzetes vonzódás ellenére a két ember nem illik egymáshoz. Léda az akaratát zsarnokian érvényesíteni tudó, erôs személyiség. Ady azonban – széles sor- és szótávolságai szerint – makacsul ragaszkodik a szabadságához és megszokott életrendjéhez. Egyáltalán nem tudja tolerálni Léda mindent és mindenkit bekebelezô mentalitását. Kettôjük között Léda az erôsebb, Ady a tehetségesebb, az egyik a zsarnokságig, a másik a zsenialitásig menôen. Ha Adyban több erô – írásában több szög – van, ha Léda kisebb területtel, kisebb betûkkel is megelégszik, akkor békésebben alakul kettôjük kapcsolata.
A két ellentétes személyiség és íráskép ellenére mégis tény, hogy „Párizs nem egymagában, hanem csak Léda segítségével formálhatta ki a vidéki, verselgetô újságíróból az „Új versek” poétáját.” Léda egymagában többet jelentett a költônek, „mint az összes többi asszonyok, az elôtte és az utána érkezôk együttesen.” A testvér egyetlen rossz szót sem szól az elhagyottról.

„Elbocsátó szép üzenet”
Ady Lajos könyvébôl úgy látszik, hogy az ismétlôdô veszekedések 1910-ben érik el csúcspontjukat. Ady ekkoriban egyedül ver el Párizsban egy egész vagyont, és ekkor foglalkoznak mindketten a teljes és végleges szakítás gondolatával. „Inkább érzem, mint tudom – írja Ady Lajos -, hogy Bandi volt a hibás.” Szerinte az apró-cseprô hûtlenségekbôl származnak a csatározások, haragok. Léda visszavágásként sûrûn hangoztatja, „hogy ha ô érte nem jô 1903-ban Nagyváradra, most csak egy elzüllött, vidéki újságírócska volna.” Az ekkori szakítás azonban még nem végleges. Léda az idegeit kezelteti egy pesti szanatóriumban, Ady pedig Tátrafüreden az öccsénél füstölög a „se megbékülni, se szakítani nem tudó” viszonyon.
Ady 1911-ben – immár hetedszer – még elutazik Párizsba, onnan sokadszor a Riviérára, majd Firenzébe, Rómába mennek Lédával együtt. „Fáradt, ingerült, beteg vagyok – írja egyik levelében Ady – holott ez a Róma olyan egyetlen, olyan boldog hely.” A sok bolyongás után az Érmindszenten szülôknél, rokonoknál töltött nyár testben és lélekben egészségessé varázsolja a költôt. A javulást betetôzi egy bajorországi szanatóriumban, ismét Lédával és a húgával eltelt néhány hét. A kelletlen és megunt viszony megszakítása kitolódik. Az újabb gyógykezelés nyomán, 1912 telén Ady annyira rendbe jön, hogy feltámad benne az érdeklôdés a sugárzó, ifjú nôk iránt. Hiszen a Lédával való kapcsolat hosszabb aszkézisre kényszeríti a távollétek alatt. (A majdnem kilencéves kapcsolat idôszakában összesen négy évet töltenek együtt. ( Lédának már nem ír. Az utolsó összecsapás Pesten következik be, amikor Léda úgymond inzultálja szerelmét. Az írásából a tettlegesség nagyon is elhihetô. Ady pár nap múlva megírja „a kegyetlen, gyilkosan gôgös verset, „az elbocsátó szép üzenetet”, ami hamarosan ország-világ elôtt ismertté válik. 1913 tavaszán Léda még néhány perces találkozót kér, hogy még egyszer láthassa, de Ady nincs ott a javasolt helyen. A Léda-korszak végérvényesen lezárul, ám ránk maradnak a viharos szenvedélybôl született, szép versek. Léda még huszonkét évig méltósággal viseli a megtagadott múzsa hálátlan sorsát és a feledés „gazdag úr-palástját”.


Léda írása Budavári Zsuzsanna gyûjtésébôl Ady Endre írása Ady Lajos könyvébôl való.

Megjelent a Grafomagazin 2004./4. számában



Dr. Forgács Katalin grafológus