Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Mi a hazugság?

Hétköznapi értelemben a hazugság annak az eltorzítását, bizonyos esetekben eltitkolását jelenti, ami igaz, vagy amit igaznak tartanak. A hazugságnak ez a fajtája jelentõs szerepet játszik az életben, de vannak sokkal rosszabb fajtái, amikor az emberek nem tudják, hogy hazudnak. Az objektív tudatosság állapotában tudhatjuk az igazságot, jelen állapotunkban nem.

Hogyan hazudhatunk akkor?
Úgy tûnik, itt ellentmondás van, de a valóságban nincs. Nem tudhatjuk az igazságot, de tehetünk úgy, mintha tudnánk. És ez a hazugság. Hazugság tölti ki egész életünket. Az emberek azt színlelik, hogy sok mindent tudnak: Istenrõl, a következõ életrõl, a fejlõdésrõl és mindenrõl; ám valójában semmit sem tudnak, még önmagukról sem. És valahányszor úgy beszélnek valamirõl, amit nem tudnak, mintha tudnák, akkor hazudnak.
Hazugság, kiszivárogtatás, csalás
A hazugság szó normális körülmények között az erkölcsi helytelenítés erõs kifejezése, amit az udvarias beszélgetésben igyekszünk kerülni, és viszonylag eufemisztikusabb kifejezésként gyakran a valótlanság szinonimával helyettesítünk. A hazugság elõzetes jelzés nélküli szándékos félrevezetés, a célpont tudomása, beleegyezése nélkül.Két fõ módja van. Az egyik az eltitkolás, mely valamely információ visszatartása, tényleges valótlanság állítása nélkül. A másik a hamisítás, mely nemcsak visszatart egy igaz információt, hanem hamisat állít be igaznak.
Eltitkolás elõnyei: könnyebb, nem kell semmit kitalálni, nem fenyeget lebukás, nem kell kidolgozni történetet, kevésbé elítélendõ, passzív, kevésbé érzik magukat bûnösnek, könnyebb eltussolni (nem tudás, nem emlékszik, szándék a késõbbi feltárásra)
Kettõ közötti állapot: azt állítjuk, hogy nem emlékszünk.
Az emlékezetkihagyás köztes állapot e kettõ között, és csak korlátozott körülmények közt (lényegtelen vagy korábbi dolgokra vonatkozóan) hihetõ.
A hazugok általában az eltitkolást részesítik elõnyben, mert veszélytelenebb (könnyebb, passzívabb stb.) a hamisításnál, bár ha rákérdeznek, többnyire már csak a hamisítást választhatják. Ám bizonyos hazugságok már eleve hamisítást igényelnek. Hamisítás már például az érzelmek eltitkolása is, amelynek legjobb módja az álarc, a legjobb álarc pedig a hamis érzelem, bármi legyen is a kifejezõje: mosoly, harag stb. Negatív érzelmeket azonban nehezebb hamisítani, mint pozitívakat.

Testünk árulkodó jelei
Kulturális és társadalmi különbözõségeink ellenére érzelmeink mindannyiunkban hasonló fiziológiai és pszichológiai folyamatokat indítanak el. Például amikor valaki hazudik, nehezére esik, hogy a szemünkbe nézzen. A legrutinosabb hazudozó tekintete is idõrõl idõre, ha csak a másodperc töredékére is, elkalandozik. Mindannyian jól ismerjük ezt a jelenséget, és gyakran hallani: "Nézz a szemembe, amikor velem beszélsz!" Ha hazugságon kapnak minket, tenyerünk izzad, légzésünk felgyorsul, és vérnyomásunk is emelkedhet. Ezen az elven mûködik a hazugságvizsgáló készülék, más néven poligráf.
A kezdeti sikerek ellenére azonban a poligráf ma már nem tekinthetõ biztos módszernek arra, hogy megállapítsuk, valaki hazudik-e, vagy sem. A fenti fiziológiai változásokat ugyanis tudatos felkészüléssel el lehet fedni. Így a hazugságvizsgálat-teszten, mint minden más vizsgán, ha tanult az ember, viszonylag könnyen átmegy. Szerencsére vannak azonban más apró jelek is, amelyek álcázása már nehezebb feladat.

Pókerarc?
A hazugság vagy más rossz szándék elrejtése a külvilág kíváncsi szeme elõl erõs érzelmi hullámzással jár. Érzelmeink evolúciós okokból alakultak ki, ezért az emberek - kortól, nemtõl, kultúrától és földrajzi helytõl függetlenül - hasonlóan mutatják ki azokat. Az érzelmeket nem tanuljuk, az emóció azóta létezik, amióta ember él a Földön. Leginkább szemünk és arcunk apró rezdülései árulkodnak róluk. Arcizmaink apró rezzenéseit "mikrokifejezéseknek" hívják. Ezek az árulkodó jelek a másodperc töredéke alatt suhannak át arcunkon, tudat alatt mégis észleljük, és feldolgozzuk õket. Ez azért lehetséges, mert agyunk külön központja foglalkozik az arcok és az arckifejezések felismerésével. Mindannyiunk arca tükrözi lelkiállapotunkat, amit a külvilág elõtt jobban vagy kevésbé tudunk álcázni.
Tudatos érzelmeink hat fõ csoportra oszthatók (boldogság, szomorúság, undor, harag, félelem, meglepõdés), és mindegyiket szemünk, szemöldökünk és szájunk más-más tartásával fejezzük ki. Tudat alatti érzelmi reakcióinkat azonban 42 arcizmunk szinte végtelen kombinációja fedi fel. Ezeket az érzelmeket sokszor mi magunk sem érzékeljük tudatosan, ezért nem olyan könnyû uralkodnunk fölöttük. Sõt a mikrokifejezésekhez kapcsolódó legtöbb izommozgást nem is tudjuk tudatosan elõidézni. Például miközben hazudni próbálunk, sokszor szemöldökünk felsõ mozgatóizmai vízszintesen megrándulnak, vagy harag esetén szájunk széle és sarka enyhén, alig érzékelhetõen befelé görbül. A hazugságvizsgálattal foglalkozó pszichológusok tudják ezt, ezért egy hazugságinterjú során nagy sebességû kamerákkal rögzítik arcunk minden rezzenését, amit késõbb lelassítva, kockáról kockára visszanéznek, hogy az inkonzisztens jelek felfedésével megfejtsék, rejtegetünk-e valamit.

Meggyõzés, manipuláció és színlelés a kommunikációban
A kommunikáció a direkt kommunikáció és a metakommunikáció együttfutásának, bonyolult eredménye. Az egyenes vagy „tisztességes” kommunikációban, a direkt kommunikáció a kommunikátor saját, valódi tartalmi mondanivalóját, a metakommunikáció azonban, valódi attitûdjeit, viszonyulásait, szándékait jeleníti meg. Az üzenet pedig, egységes egészként jelenik meg. Ha bármelyik komponens manipulációja révén ez az összhang megbomlik, a kommunikációban zavar támad. Ez a zavar lehet nagyon finom, a befogadó azonban általában csak akkor nem észleli, hogy valami nincs rendjén, ha valamilyen attitûdje ezt kifejezetten megakadályozza, ha észlelését valamilyen belsõ motiváció vagy késztetés torzítja. Erre tipikus példa a gyermekét szeretõ anyuka, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy szeme fényével esetleg valami nincs rendben, elfogultsága okán akkor is hitelt ad gyermeke „meséjének”, amikor az akár látható tényeknek mond ellent, röviden, hazudik.
A kommunikációt a tudatos kontroll rendkívül alacsony szintje miatt igen nehéz, ha nem lehetetlen manipulálni. Ez azt jelenti, hogy a metakommunikációban nem vagyunk képesek színlelni, leplezni vagy hazudni valamit. Jóllehet egyes nem verbális csatornák mûködtetése viszonylag magas szinten kontrollálható (például az arckifejezésé és a tekinteté), azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy a metakommunikációban gyakorlatilag az összes nem verbális csatorna részt vesz. Ezek közül pedig némelyik (például a végtagok és különösen a lábak, a testtartás és testi orientáció) kontrollja csekélyke. Az a feladat, hogy a metakommunikációban megnyilvánuló összes csatornát valaki tudatosan manipulálja a megtévesztõ kommunikáció érdekében, egy közvetlen személyközti kommunikációban (ahol az összes csatorna mûködik, és az általuk közvetített üzenetek észlelhetõk) tulajdonképpen lehetetlen.
Az, hogy a kommunikátor milyen hatékonysággal képes színlelni vagy hazudni, jártasság kérdése lehet. A kommunikátornak meg kell akadályoznia, hogy a tartalmi kommunikációt automatikusan kísérõ leleplezõ metakommunikatív megnyilvánulások megjelenjenek. Erre úgy van lehetõsége, hogy elfojtja õket. Ugyanakkor az elfojtott jelek helyén olyan jeleket kell megjelenítenie, szimulálnia, amelyek alátámasztják a tartalmi kommunikációt. Ez a lehetõség elsõsorban elméleti, bár bizonyos mértékben és bizonyos jelek tekintetében gyakorolható, fejleszthetõ. Mindenképpen igen magas fokú jártasságot igényel.
Most gondoljunk bele õszintén: ki az, aki képes arra, hogy folyamatosan elviselje a sokszor lehangoló igazságot? A csalás gyakran üdvösebb, mint az igazság – magunknak és másoknak is. Példának okáért, ugyan ki lenne attól boldog, ha egy átszórakozott éjszaka után valaki a szemébe mondaná: „Igazán rosszul nézel ki!” Egy másik felmérés során a megkérdezett kiskamaszok közül nem egy úgy vélte, hogy az udvariasságból elkövetett hazugság megengedhetõ, a saját „zsebre”, illetve a mások megkárosítására alkalmazott azonban már nem – ez utóbbiakat a tizenévesek „rossz hazugságoknak” nevezték.
Sokak szerint az apró füllentések könnyebbé és elviselhetõbbé teszik az életet, az udvarias hazugságok erõsítik a szociális összetartást (sõt, nemritkán szakmai elõmenetelhez is vezethetnek). Mindennek ellenére nem árt óvatosnak lenni: a túlzásba vitt hazugsággal vagy bókkal a tolakodás, a bizalmaskodás benyomását keltjük, és gyakran épp az ellenkezõ hatást érjük el, mint amire számítunk.
Az önámítás az életünk szerves része: sokszor minden nehézség nélkül képesek vagyunk arra, hogy a nem éppen boldog múltat utólag megváltoztassuk, a készségesen tévedõ emlékezet segítségével ugyanis könnyebben leszünk úrrá a jelenen – ha éppen szükség van erre. Egy remek eszközzel, az eszünkkel új, gyönyörû képeket állítunk elõ: a megszépítés kellékeit.
A hazugság olyan öreg, mint az emberiség. Mindenkinek, aki ritkábban vagy gyakrabban hazudik – és egyes becslések szerint ez az emberek 98 százalékára vonatkozik –, tudnia kell: a fantázia és a kiváló memória nélkülözhetetlenek. Emlékezni kell még a legkisebb „nagyotmondásra” is, hogy szükség esetén ismételhetõ, reprodukálható legyen. Máskülönben az érintett rossz benyomást kelthet, kellemetlen feltûnést okozhat – magyarul, lehagyja a sánta kutya.

Miért hazudnak az emberek?
Azért, hogy az igazság elhallgatásával vagy megmásításával elõnyhöz jussanak. Mondj igazat, betörik a fejed – figyelmeztet a közmondás. Ha nem is származik közvetlen elõnyöd a hazugságból, az igazsággal gyakran kínos helyzetet teremthetnél.
Ha belépsz egy barátod lakásába, és elmondanád neki a véleményedet, hogy ízléstelenül van berendezve, hogy a felesége sem tetszik, mert ocsmányul öltözködik, abban a pillanatban kivetnéd magad a társadalomból. Ha már közmondás is feldolgozza, biztosan régi problémával állunk szemben: az igazság kellemetlen lehet. Ha pedig Háry Jánosra és Münchhausen báróra gondolunk azt is látjuk, hogy egyes embereknek a vérében van a hazugság. Õk érdekesnek akarnak tûnni, állandóan reflektorfényben szeretnének lenni. Tudják, hogy a valóság sokszor nagyon szürke, ha azonban kiszínezik, a társaság középpontjába kerülhetnek. Külön etikai problémát jelent az orvosi hazugság, az a dilemma, vajon megmondjam-e a betegemnek, mi a valódi diagnózis, mi vár rá.
Nyilvánvaló, hogy a hazugságot el kell ítélni, és gyermekeinket az igazmondásra kell nevelnünk.

Összegzés: Meg kellene próbálnunk vállalni az igazságot.






Gyebnárné Mátéffy Emõke grafológus