Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Az arctan történeti áttekintése

Arisztotelész tekinthetõ az arctan megalapozójának. Az arctan sokáig okkultnak tartott, de valójában tárgyilagos tudomány, aminek leghíresebb mûvelõje, Lavater Gáspár Zürichi pap volt, aki nagy szorgalommal gyûjtötte és dolgozta fel megfigyeléseit (1778), és akire Goethe is elismerõ hangon írt. Lavater munkássága jelentõs volt, és ma is õt tartjuk az arctan meg¬alapítójának.

Gall Ferenc József lokalizációs elmélete (1808) okozott még nagy feltûnést, õt ma is a hat legkiválóbb elme között tartjuk számon, mint a frenológia megalapítóját. Carus Gusztáv Károly drezdai udvari orvos nagy szolgálatot tett az arctudománynak és a fiziognómia fejlõ¬déséhez is hozzájárult (1858.)
A biológusok és a pszichológusok, akik az arckifejezés vizsgálatával foglalkoznak, lényegé¬ben két fõ kérdéscsoportot elemeztek. Elõször: Hányféle kifejezésforma jelenhet meg az arcon? Másodszor: Az arckifejezés sémái öröklöttek, vagy szerzettek?
Az arckifejezés tanulmányozása során fontosnak tarthatjuk, hogy az arckifejezés több mint egy érzelmi állapot. Minden kifejezés az idegi, izomzati és mirigyrendszerben lejátszódó vál¬tozások szerves része, amik az érzelmeket alkotják. Az arckifejezés vizsgálatában a pszichológust megelõzte az anatómus, a festõ és a színész. Az anatómia, a bonctan, és az élõlények alkatával, testük felépítésével foglalkozó tudomány alapvetõ segítséget nyújtott. A festõmûvész az arc megfestése közben igyekezett a lélek visszatükrözõdését is megragadni. A színész pedig az arcmimika fejlesztésével egyre kifejezõb¬bé, beszédesebbé teszi az arckifejezést.
Bell (1806-1844), mint anatómus azt tartotta, hogy az arcizmoknak csak a finomabb ér¬zelmi állapotok kifejezésében van szerepe.
Darwin "Az érzelmek kifejezése embernél és állatoknál" címû munkájában azt vallotta, hogy minden arckifejezés "hasznos" volt, és rendeltetésébõl három elv vezethetõ le:
1. A hasznos, társított szokások elve. Eredetileg gyakorlati célok elérésére szolgáló mozdula¬tok, amelyek automatikus szokássá válnak és esetleg örökölhetõek.
2. Az "antitézis elve". Ellentétes impulzusok, ellentétes mozdulatokat váltanak ki.
3. "Az izgalomban levõ idegrendszer közvetlen testi hatásnak elve". Az idegmûködés szétáramlik minden motoros mederbe, mintegy túlárad, (pl. a remegés.)
Dr. Carus Gusztáv Károly drezdai udvari orvos (1898) a test és lélek összefüggéseinek titkát kutatta, és megalapozta az arcrészek és az arcvonások jellembeli értékelését. Tevékenységé¬vel nagy szolgálatot tett az arctudománynak.
Dr. Piderit Tivadar (1859) német anatómus - mint Bell - azt remélte, hogy az anatómiát hasznossá teheti a festõ és a szobrász számára. Piderit szerint a kifejezõ mozgások nem gya¬korlati mozdulatok maradványai. Véleménye szerint az arcizmok az érzékszervek járulékai, amik arra szolgálnak, hogy az ingerek felvételét elõmozdítsák, vagy gátolják. Szerinte a tárgy, amire gondolunk, ugyanúgy kiválthatja a megfelelõ arckifejezést, mintha ezt a valóságban érzékelnénk. Dr. Piderit Tivadar "Mimika és fiziognómia" c. könyvébõl kiderül, hagy az arc¬tan komoly természettudománnyá való kifejlesztése is Gall tanaira épülhetett.
Darwin arctani kísérleteibõl arra következtetett, hogy a szuggesztív hatás fontos szerepet játszik az arckifejezés megítélésében. Eldöntendõ még az a probléma, hogy ezek a kombinált kifejezések ugyanazt a jelentést hordozzák-e olyan megfigyelõk számára, akik nem kaptak útbaigazítást vagy utasítást a kísérlet vezetõjétõl

A tudomány után az érzelemkifejezés újabb megvilágításban
Meg kell említeni az 1912-ben elhalt Huter Károly berlini portréfestõ-mûvészt, a szépségtan kidolgozóját. De a festõmûvész, éles szemével olyan összefüggéseket is észrevett, melyeket a legszorgalmasabb tudós sem.

Langfeldnek (1918), és más kísérletezõknek két fõ módszerük volt
1. Az empátiás módszer: utánozni a pózt, és megfigyelni, "mit éreznek".
2. Olyan helyzetet elképzelni, amelyben a kifejezés megfelelõ lenne. (Egyik sem biztos módszer.)

Kanner (1931 ) további bizonyítékokat szolgáltatott arra, hogy az érzelmet elég pontosan fel lehet ismerni a színész mozdulatlan arcának fényképén.
1. Minden képre a legjobb megjelölést adják.
2. Írják le a helyzetet, amire a színész minden valószínûség szerint reagál.
3. Igyekezzenek kitalálni, hogy a színész az arckifejezéssel egy idõben mit mondana.
A teljesítmény jónak mondható volt, még akkor is, ha a várható véletlenszerût is beszámítjuk. A beállított arckifejezések megítélésében a megvetés volt a legnehezebb a gyermekeknél, de a legkönnyebb a felnõttek számára. A nevetés a gyermekek és felnõttek számára egyaránt könnyûnek bizonyult. A harag rendszerint alacsony pontszámot és széles szóródást ad az ítéletekben.
A meglepetés könnyen felismerhetõnek bizonyult. Valószínûleg a mûveltségbeli különbségek is érvényesülnek a harag kifejezésében. A köznapi emberek arca nem képes spontán módon arra, amire a színészeké, akik különféle érzelmi állapotokat felismerhetõ módon tudnak kifejezni arcukkal. A színpadi kifejezési módokban bizonyos hagyományos elem, míg a minden¬napi, felnõtt arckifejezés magatartásában jelentõs önuralom és tartózkodás figyelhetõ meg. Érdemes lenne intenzív érzelmeket átélõ gyermekek és felnõttek spontán arckifejezését le¬fényképezni és ellenõrizni, ahogy az elfogulatlan megfigyelõknek felmutatjuk azokat megítélésre. A nehézség: a fényképeknek az érzelmi állapotok közben való felvétele. A korai életszakaszban a diákok képtelenek voltak elkülöníteni a különbözõ állapotokat. Az idõsebb gyermekekkel végzett kísérleteknél jobb eredményt értek el a kutatók. Dinlap (1927) érdeklõdése speciálisan a szem, és szájtájék kifejezéseire irányult. A szintetikus kifejezésben a száj dominált. Komoly szemmel és nevetõ szájjal az arc kétségtelenül nevetõ arcnak látszott. A nevetõ száj dominált az arcban, és ugyanez vonatkozott az undorodó, ijedt, fájdalmas, vagy feszült szájkifejezésre is. Kiderült, a beállításmentes arckifejezés nem póz jellegû, mint a színésznél, hanem az ember érzelmi állapotai szerint változik. A szem is hunyorít a nevetésben. Dr. Venzmer Gerard neves német arctani kutató jelentõsen hozzájárult az arctan fejlõdéséhez. Azt írta az 1934-ben megjelent egyik könyvében, hagy az emberismeretnek igen nagy jelentõsége van az élet minden területén.
Coleman (1949) kísérleteiben úgy találta, hogy a száj és szemtájék relatív értéke az egyes kifejezések szerint változik.

A faarcúak és újabb kísérletek
Landis (1924) a spontán arckifejezések objektív elemzésekor arra a megállapításra jutott, hogy "a mosolygáson kívül semmi más kifejezést nem találtam, ami elég sok fényképen jelen lett volna ahhoz, hagy tipikusnak tekinthessem."
"Faarcú" egyének sok mindent átélhetnek anélkül, hogy arcuk bármit is kifejezne érzelmeikbõl, és ugyanakkor a naív arc nagyon kifejezõ lehet. Van szadisztikus öröm is. A mosolygás, intenzív érzelmeknél az érzelem "túláradásának" tipikus kifejezése szociális helyzetekben.
Klineberg (1938, 1940) rámutatott arra, hogy a kínaiak haragjukban mosolyognak -, ezenkívül létezik becsmérlõ mosolygás is. A kísérletek szempontjából a természetes fényképfelvéte¬lek lennének ideálisak, amiket sikerül tényleges élethelyzetekben, az illetõ tudta nélkül felvenni. Ezeket nehezebb megszerezni, mint ahogyan az ember képzelné.
Munn (1940) felhasznált ilyen felvételeket, de csak az arcot exponálta. A diákok nem ítélték meg rosszabbul ezen érzelmeket, mint mások a beállított fényképeket. Munn ismét megmutatta a
Kísérleti személyeknek a képeket, de úgy, hogy a szituációt is láthatták, amiben az adott kifejezés megje¬lent. Az így nyert információ-többlet javította a megítélést.
A fényképeken megjelenített érzelmeket pontosan fel lehet ismerni, akárcsak más, különféle arckifejezéseket. A filmfelvételekre adott ítéletek átlaga nem volt jobb, mint a fényképeknél. Az érzelmek megítéléséhez a hang is hozzájárulhat, bár ezt inkább gyakorlati tapasztalatok, mint kísérteti adatok támasztják alá. A beszédhang variálható, erõsség, magasság, színezet, és hangsúly szerint. Általában mondhatjuk, hogy izgatott állapotban "emelt hangon" beszélünk, hangerõ és hangmagasság, ill. mindkettõ fokozásával. A hangszínezet változása együtt jár az érzelmi állapot változásával, mutatja a "nyájas hang" és a "durva hang". Ezeket, úgy véljük, meg tudjuk különböztetni, és helyesen tudjuk értelmezni.
Általános szempont, hogy az arckifejezés, a gesztusok, a vokális kifejezés normális körülmények között egy meghatározott helyzetben, az összes tényezõvel együtt jelennek meg az életben. A társadalomban, ahol felnövünk, az arckifejezést érintkezési eszközként használjuk. Az egyik probléma, hogy a kísérleti eredmények általános érvényességében kételkedni is le¬het. A probléma másik megközelítési módja, a gyermekek arckifejezésének megfigyelése. A gyermekek vagy túl fiatalok voltak ahhoz, hogy differenciáit érzelmeik legyenek, vagy egyszerûen nem volt idejük arra, hogy a felnõttektõl többet tanuljanak. Szerencsére meglehetõen jó módszer áll rendelkezésünkre a tényezõk elkülönítésére az arckifejezés területén.

A csak belsõ érzékeléssel élõk megnyilvánulásairól
A vakok arckifejezésének vizsgálatakor kiderült, hogy mindegyik skála osztályban vannak arckifejezésbeli alapminták a megvetésen kívül, mert a vak és siket kislánynak nem volt lehetõsége azokat utánzás útján megtanulni. A vak és látó gyermekek összehasonlítása során a vak gyermekek kevésbé tudták arcizmaikat mozgatni és arckifejezéseket létrehozni a kísérletezõ kívánságára, azonban tényleges érzelmeket normális módon fejeztek ki. A vakok arckifejezé¬süket tökéletlenül uralják, mert sohasem látták sem saját, sem mások arcát ilyen mozgás közben. A megfigyelõknek legalább olyan jól sikerült a vak gyermekek arckifejezését megítélni, mint a látó gyermekét, de úgy látszik, mégis van a vakok arckifejezésében valamilyen sajátos jelleg, mert azok, akik dolgoztak vak gyermekekkel, jobban meg tudják ítélni az arckifejezésüket.
Érdekes probléma, hogy a vak gyermekek képesek-e akaratlagosan különféle arckifejezésekre. A fiatalabb vak és látó gyermekek nem nagyon különböztek, de a látó gyermekek a korral fejlõdést mutattak, míg a vak gyermekek esetében a kornak, ha volt befolyása, inkább ellenkezõ irányban hatott. Ez ismert jelenség az érés folyamatának megfigyelésénél. A vele született mozgásséma bizonyos szintig fejlõdik, de azután megakad a fejlõdése. A fiatalabb gyermekek valószínûleg nem mozgatták arcizmaikat közvetlenül "akaratlagos" módon. Feltételezhetjük, hogy a látó és vak gyermekek közötti különbségek meghatározottabbakká váltak volna, ha Fulcher (1942) finomabb érzelmeket követelt volna kísérleti személyeitõl.
Klineberg hangsúlyozta azt a tényt, hogy az arckifejezés jelentése feltûnõen változik kultúrák szerint. Alapvetõ arckifejezési sémák léteznek, de azok sajátos elemeit a különféle kultúrák szelektálják, és különbözõ módon hangsúlyozzák Az alapvetõ konvencionális kifejezésmódoktól igen messze esnek a vak gyermeknél tapasztalt alapsémák. A meglepõ tény talán az, hogy e sémák másutt is ugyanígy megmutatkoznak, mint a mûvelt felnõtt vagy színész konvencionális kifejezésmódjában. Az irodalom és a köztudat egyetért abban, hogy az érzelmi megnyilvánulás sémáit a legkézenfekvõbb helyen, az arcon kell keresni. Az arc izomzata és bõre rendkívül mozgékony, fontos érzékszervekkel áll kapcsolatban: a légzéssel és a táplálkozással. Végül az arckifejezés minden változása, ami ezekkel az életfontosságú funkciókkal kapcsolatos, világosan látható mások számára. Ezért már eleve arra gondoltunk, hogy az arckifejezés változásai szerephez jutnak a másik ember irányításában: közlési formává válhatnak. Ezért is fordítottuk figyelmünket az arckifejezésre.


Forrás:
Az arc. fontos törvényeit Burger-Villingen Róbert tárta fel "Az emberi alak titka" címû könyvében. [Berlin)
Dr. Salgó Sándor: Önismeret-emberismeret címû könyvében külön fejezetet írt: "Természettudományos arctan" címmel (1944).
Igen jelentõs még Kretschmer "Fiziognómiája" [1950).





-gulyás-