Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Egy kiállítás margójára

Mûvészeti Múzeum felajánlásával 2003. március 16-tól április 27-ig betekintést nyerhetett Niki de Saint Phalle munkáiba. Az Ernst Múzeum így elindíthatta a nôi mûvészeket bemutató kiállítás-sorozatát a Francia festônô alkotásainak különleges bemutatásával, emellett halálának elsô évfordulójára méltó emlékezést adott.

Három napot töltöttem a múzeumban, majd a 3. napon, április 26-án, kimerülten üldögéltem a Mûvészben, bámultam a plafont, azt a kis repedést, kávézgattam és rájöttem, hogy Niki de Saint Phalle munkássága egy kis fantáziálással ‘belefér’ a kávéházba. Azon gondolkoztam, ha Niki de Saint Phalle itt lenne, nézné-e a plafont és kávét rendelne-e (?). Arra jutottam, hogy ha nem is a plafont, de valamit biztosan nézne, hiszen a munkáiból egyértelmûen kitûnik, hogy a mûvészi elcsodálkozás apró dolgokon jellemzô vonása volt. Ha meg azt vesszük alapul, hogy Niki de Saint Phalle úgy élt, ahogyan alkotott, majdnem biztos, hogy nem kávét rendelne, túl szimpla lenne a színe, a csésze finom formájáról nem is beszélve. Nem! Nikinek nagy, bumszlis kupához hasonló pohárban felszolgált, minél rikítóbb színû ital kellene, ha egyáltalán inni akarna. Szerintem viszont százszor inkább egy nagy ‘barnacsokissütisplöttyöt’ rendelne, lehetôleg minél több gyümölccsel...látná benne a híres dagadt macáit, a, Nana-figurákat, abból is a Fekete-maca korszakot. Niki megalkotta a nôiesség szimbólumát, az érett nô jelképét, a Nanát. A Nana alakja felismerhetô szobraiban, festményeiben, szerigráfiáiban és litográfiáiban is.
Visszatérve a kis gondolatmenethez, azt is elképzeltem, hogy mennyire vicces lenne, ha Niki direkt összetörné az összes poharat, kivenné a mellettem ülô kislány kezébôl a babát, amit azon nyomban megcsonkítana, letépné a lábait, átszúrná egy villával a szemét és hazavinné a kárt amit okozott újabb absztrakt szobrot létrehozva belôle. Ez jelképezné Assamblage irányzatát, az ócskaságok és halott babák összekaszabolásának korszakát.
Vagy kivenne a táskájából egy tubust és egy puskát, gipszbe öntené a kávéházat velünk együtt és elkezdene festékkel lövöldözni. Rám a fekete és a zöld fröccsenne, majd Niki kitombolt állapotban fogná az egész kávéházat, kiállítaná Nizzában- ‘Emlékeim Budapestrôl’ címen. Engem meg 10 év múlva úgy értelmezne egy mûvészettörténész, mint Niki égnek emelt tekintete kér segítséget Istentôl, a fekete szín a fájdalomra, a zöld viszont a megmaradt szeretetre utal, mint a kettôsség szimbóluma jelenik meg (ilyen munkája például az Életfa, melynek egyik része száradt kóró, régi énének halálát jelenti, a másik pedig tele nevekkel és színekkel virágzik). Igen, Niki gyakran alkotott úgy, hogy deszkára felfüggesztett festékes lufikra célzott, lôtt, majd a festék kiömlött és természetesen lefolyt. Ez volt a Tirs-sorozat alapötlete.
Vagy a süti-rendelés, babacsonkítás és lövöldözés helyett egyszerûen fogná a rúzsát, ráírná arra a nagytükörre a gondolatait, fôleg a hermafrodita ördögszobrának mását tudnám elképzelni, kis írással megmagyarázva miért van melle és három nemi szerve a gonosznak. Hiszen errôl szólnak a szerigráfiái, feldob egy témát, a Nanák, ördögök világának jelentést ad, kis szöveggel magyaráz fontos problémákat, megfigyeléseit továbbítja stb. Persze akármelyik technikát választja, írás, puffantgatás vagy babaöldöklés mind meg lennénk botránkozva a félelmetes indulatokon, az agresszív stíluson és nem értenénk miért viselkedik így egy fiatal nô, a témáiról nem is beszélve...eltúlzottan alaktalan nôk, halott babák, ördögök, kiszáradt fák, öregasszonyok, prostituáltak stb. Rettenetes. Az ok minderre azonban roppant egyszerû.
Niki de Saint Phalle, 1930, Nevilly-sur-Seine (Franciaország), kiegyensúlyozott családi élet, egészen 11 éves koráig, amikor apja megkísérli szeretôjévé tenni, idegösszeroppanást kap, egy nizzai klinikán kezelik, ott kezd el festeni, ki kell, hogy jöjjön belôle a felgyülemlett düh és undor. Érettségi után megszökik, hozzámegy Harry Matthews zenészhez, szül két gyermeket, a házasság tönkremegy, 1955-tôl a mûvészet rabja, összeköltözik Jean Tinguely mûvésszel és elkezdi építeni mûvészi világát. Elsô kiállítása a Galéria J-ben ôrült sikeres, megismerkedik Salvador Dalíval és megismeri a szürrealisták világát, filmeket forgat, felépíti a gigantikus Nana-várost Gravacchioban, a miszticizmus és ezoterika jegyében elkezdi építeni a Tarot-kertet, Tirs-sorozataival bekerül az Új Realisták csoportjába, elnyeri az Praemium Imperiale-t, a mûvészeti Nobel-díjat. A mûvészetet elcseréli az egészségére. Rengeteget dolgozik poliészterrel és mérges gázokkal, végül 2002 május 21-én....igen, sajnos ôt is elérte.




Niki és a Szerigráfiák

A szerigráfia a szitanyomatnak az a változata, amelynél a sablont a mûvész maga készíti. A nyomat korlátozott példányszámban készül, a mûvész egyenkénti aláírásával valamennyi példány eredeti mûnek számít. Az így készült alkotások minden mûvészeti stílusirányzatot képviselnek, mintegy lehetôséget adva az összegzésre, valami új kialakítására és a meglévô munkák ötvözésére. A szignatúra éppúgy a látvány szerves része, mint a többi felirat vagy a ceruza – még az a momentum is sokszorosítva van, ami a képet “egyedivé” tenné.
Niki de Saint Phalle szerigráfiáiban a Nanák mellé bejön az írás, elkezdi beszéltetni ôket, még sincs olyan érzésem, hogy a Nanák beszélnének, inkább Niki írja le a gondolatokat, amelyek foglalkoztatják, 1-1 Nana meg csupán jelen van és figyel. Ilyen szerigráfiája például A fekete más, melyben egy fekete maca jelenik meg. Niki a tipikus béke hôse, mit számít a bôrszín? Igen, a fekete más, de Niki szereti, elmeséli azt a tengerparti élményt, amikor meglátott egy fekete kisfiút, aki nagy hatással volt rá, eggyé vált vele, a színével, az egésszel és ez tetszik neki. A lényeg az, hogy a fekete nem különböztet meg, mert a fekete akárkié lehet. Ennél a szerigráfiánál igazán érdemes megfigyelni a színeket. A fekete, mint írás sok másik képén a gonosz vagy a megválaszolatlan kérdések sötét tónusa. A kék mindig a szimpátia, a béke színe. A betûk sokszor elágaznak három felé, itt érzékelhetô a bûvös hármas jelképe.
Egy másik szerigráfián az Inkább nagyon szeretlek, te kis bolond-ban a szerelem minden oldala megmutatkozik, még azt is szereti abban a szôke férfiban, ami ronda, a kopaszságát, a lustaságát, hogy nincsen sok pénze, hogy annyit dohányzik, hogy bolond egy kicsit ( ennél a részletnél látszik a férfi fejen néhány furcsa kerék- ez a tipikus nincsen ki minden kereke, másképpen forog az agya közhelyeket foglalja össze), de imádja azt, ahogyan szerelme ránéz, azt, ahogyan hozzáér. Az egész kép olyan, mint egy gyerekrajz, ami nem zárja ki, hogy mély legyen, mégis komolynak hat, egészen meg lehet hatódni. Szóval elkezd gyermekrajzokat készíteni, naplórészeket fest le, ezek az alkotások is a szerigráfiák csoportjába tartoznak. Dear Laura...eszelôsen elfoglalt vagyok, semmi idôm stb.(az óra és idô sok alkotásán felismerhetô részlet, általában 5 óra 5 percet mutat, a számok el vannak csúszva vagy egyszerûen hiányoznak a mutatók).
Egyszóval Niki panaszkodik, mégis érezni a szavai mögött, hogy mennyire szüksége van erre a rohanós életformára.
Utazásait is szívesen ábrázolja szerigráfiákon, belekeveri a napló formájú gondolatokat, melyek saját bevallása szerint azért élvezetesek, mert sokszor tud politikai kérdéseket felvetni, társadalmi problémákat magyarázni, vagy akár személyes élményeket kifejteni. A színek dobnak a formán, a jelentésen, a Nanák, az ördögök, sárkányok alakjai pedig még pluszban elforgathatják a mondanivalót.

(Még ücsörgöm pár percig a Mûvészben, a csészém üres, kint félsötét van, azon töprengek mennyire érdekes, hogy 71 év belefér néhány festménybe meg szoborba és ki tudja mi céllal készült; csupán egy kissé bomlott festônô indulatainak levezetési formája volt a mûvészet, vagy nekünk is akart adni- hagyni valamit, egy üzenetet (?). Ha igen, akkor mi lehet az az üzenet? Ez a legszebb a mûvészetben, a válasz az ilyesfajta kérdésekre ránk van bízva. Én látom Niki üzenetét, a mellettem sétáló „aztnézemkinéz” aranyifjú nem látja, én elmesélem a véleményem, akár egy cikk formájában, remélve az olvasó is felfedez benne valami értéket, vagy arra ugrasztja...igen, érdemes utánanézni mélyebben...ki is volt Niki de saint Phalle!?)

Megjelent a Grafomagazin 2003./2. számában



Lantos Linda