Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
ABC a Föld-fokról…

Nyár eleje van, ragyogó napsütés. Már javában tervezgetjük, hol pihenjük majd ki egész éves mókuskerék hadmûveleteinket. Vannak szerencsésebbek is, akik már hazaérkeztek a korai nyaralásból. Ezen szerencsések közé tartozik kolléganõm, Eszter, aki híres arról, hogy évente - általában tavasszal - barátnõivel elindul egy-egy egzotikus vidék felkutatására. Az idén a „három Grácia” a Zöldfoki szigetekre vette az irányt. Eszter most ismerkedik a grafológia rejtelmeivel, ezért „útravalóul” arra kértem, próbáljon meg beszerezni egy ABC-t és némi írást két tengeri lubickolás között.

Hazatérve - örömömre - csokibarnára sült kezeiben kissé gyûrött lapokat szorongatva toppant be az irodába…
Feladata nem volt könnyû, a megszólítottak rendre elzárkóztak az írástól. Gyanúsan méregették Esztert, ugyan mit akar ezzel a kéréssel és fõleg miért? Hiába, az élet a legjobb tanító - Eszter órákon át tartott „elõadást” a távoli vidéken a grafológiáról, nyugtatgatta a duktor-jelölteket, hogy semmi bántódásuk nem esik, ha írnak egy keveset. Kitartása meghozta a vágyott eredményt, amit most elgondolkodtatóként nyújtok át a kedves olvasónak megfûszerezve egy kis virtuális barangolással.
Kicsi az esély arra, hogy a grafológusok tömegesen indulnának a közeljövõben a Zöldfoki szigetek meghódítására  - ezért talán érdemes megismerkednünk a tõlünk kb. 8 órányi repülõútra lévõ birodalommal.
E lakatlan szigetcsoportra a 15. században leltek rá portugál felfedezõk. Az Atlanti Óceán 15 aprócska szigete idõvel fontos megállópont lett a Dél-Amerikába tartó hajózók számára. Az éghajlat és a domborzat erõsen gátolta itt a mezõgazdaság és az ipar fejlõdését. Hihetetlenül alacsony csapadékmennyisége miatt kizárólag az alapvetõ zöldségeket és gyümölcsöket, kevéske kávét, cukornádat adott lakóinak a szigetvilág. Dûnék, holdbéli tájak, hatalmas szakadékok, meredek partok, vulkánok, magas hegyek és alpesi növényvilág, álomszép strandok és igazi búvárparadicsom váltják ma itt egymást. Portugáliától 1975-ben vált függetlenné a ma Zöld-foki Köztársaság nevet viselõ szigetvilág.
Ma a lakosok életstílusa kellemes keveréke a kreolnak, afrikainak és a portugálnak. Fejletté vált a kézmûvesség és a könnyûipar. A piacokon a zöldségek és gyümölcsök színkavalkádját a kézmûves termékek tarkítják.

Szinte megállás nélkül szól a portugál „fado”, a marokkói és brazil ritmusok. A fado melankolikus zenei mûfaj, egy énekes (fadista) adja elõ egy portugál gitár (guitarra) és egy spanyolgitár (violão) kíséretével. Hazája Portugália, kialakulása az 1820-as évekre tehetõ. A fado életérzése a portugál saudade szóval jellemezhetõ, mely egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát, szomorúságot, fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetõségét is. A fado szó etimológiailag a latin fatum, 'sors' szóval van kapcsolatban. Valószínûleg afrikai rabszolgák és portugál tengerészek hagyományos zenéjébõl formálódott, arab hatással. (Wikipedia forrásból)
A szigetek fantasztikus adottságai közé tartozik gazdag halvilága és koralljai. Megtalálható itt a papagájhal, a kék bálna, a palackorrú delfin, a zöld teknõs, sokszínû trópusi madarak és a hatalmas méretû zöldfoki gekkó.

                                                                                                  

A Köztársaság területe 4033 km2, lakóinak száma 370.000 fõ. Fõvárosa Praia, hivatalos nyelve a portugál. Pénzköltéshez zöldfoki szigeteki escudóra van szükségünk, amelybõl 100 centavos tesz ki 1 escudot.
A fõváros, Praia – egy sziklás fennsíkra épült belvárossal a központi szigeten Sao Tiagon. A turisták csábítására még a következõ városnevek szerepelnek az ajánlatokban: Cidade Velha (Öreg Város) a legrégebbi, portugálok építette városka. Sao Domingos a kézmûiparával büszkélkedik. Buracona Pools egyedülálló flórájával és faunájával hívogatja a látogatót, de ha éppen egy bájos halászfalura vágynánk, Palmeiras lehet célpontunk. Utóbbiak Sal szigetén találhatók. Santo Antao nem bõvelkedik túl sok látványossában, aki egy kis szórakozásra is vágyna útja során, inkább a Sao Vicente sziget Mindelo városkáját vegye célpontba.
Nos, e mini barangolás után lássuk, mit osztott meg velünk a távoli szigetvilág egy ifjú zenésze? A harmincas évei elején jár, a Zöldfoki szigeteken született. Nehezen állt kötélnek, de végül a kitartás meghozta a már nem is remélt eredményt: egy nyomtatott betûvel készült ABC-t, egy telefonszámot és egy e-mail címet, hogyha már az élet így hozta, megmaradhasson a kapcsolat. A két utóbbit Nuno kérésére egy kissé „megcsonkítottuk”, hogy – ahogy õ mondta – elkerülje a magyar lányok levél és telefonözönét. Kell a virtuális világ, de Nuno mégis inkább híve a személyes ismerkedésnek.
Nuno egészen kicsi korában szüleivel Hollandiába került, de a betûvetést ekkor már ismerte. Felcseperedve mégis úgy érezte, vissza kell térnie a gyökerekhez – és hagyva csapot-papot, s talán egy kialakuló egzisztenciát, - visszaköltözött õshazájába, a Zöldfoki szigetekre. A zene, a zene, a zene a mindene, s ezért is tartottam fontosnak néhány gondolatot írni a fadoról. Zenekarával jókedvre deríti az utazókat, de ha senki nem nézné, hallgatná õket, akkor is csak zenélnének, s ezzel kereknek éreznék a világot, csak úgy, maguknak. Õ is és társai is magától értetõdõnek tartják bizonyos „stimuláló szerek” folyamatos alkalmazását. (Ahogyan Esztertõl megtudtam, ez ott a szigeteken szinte mindenkinek így természetes.)
Nézzünk egy pillanatra elõször a telefonszámra.

Gondolkodjunk el a következõn: ugyan saját maga, vagy a másik szemszögébõl fogja Nuno a kapcsolatot elkezdeni? Ki lehet a dominánsabb? Fontos-e számára egyáltalán a kapcsolat, mint olyan? S ha igen, könnyû lesz-e vele kialakítani a kontaktust? Mennyire engedi könnyen láttatni a mélységeket – vagy megmarad minden a felszínen? A zenéhez bizony nagyon kell a kreativitás – látható-e ebben a néhány tollvonásban ennek jele? A válaszokhoz nem baj, ha a számszimbolikát is segítségül hívod kedves olvasóm!
Jöjjön az e-mail cím – persze ez sem beazonosítható módon.

Az aprócska változtatás nem befolyásolja a kérdést, ami kikívánkozik szinte azonnal: látod-e a szimbólumot? Mit gondolsz errõl? Ne tévesszen meg a ”nagyobb szimbólum” ami a mailcím felett van. Ott csak arról van szó, hogy nem írt toll…. és Nuno gyakorolt egy kicsit elõtte – mondta õ. Kérdezem: biztos, hogy így van?
S a mini-grafo fénypontjaként lássuk végül az ABC-t. Minden kérésnek ellenállt a fiú és kizárólag nyomtatott betûket produkált. Hogy lezárja a további ösztönzést  - közölte: õ csak így tud írni, nyomtatott betûvel. Nem tudjuk, hol, milyen körülmények között tanult írni, s talán érthetõ az is, hogy nincs a fiókunk mélyén egy eredeti zöld-foki ABC, amivel összevethetnénk a produktumot. Érdekes lenne összevetni esetleg egy portugál ABC-vel is.


Néhány kérdés azonban így is megfogalmazható. Ösztönös, vagy inkább tudatos fiú õ? Szív-ember, vagy inkább ész-ember? Kell-e neki valamilyen viszonyítási pont? Kihasználja-e az élet kínálta lehetõségeket? Megvalósító típus-e, ami célkitûzéseit illeti? Hogy áll a teherviseléssel? – no és könnyen panaszkodik-e? Ha mindezekre a kérdésekre meglelted a választ, érdemes egyesével is szemügyre venni a betûket. Azonnal tapasztalni fogod, hiába nincs elõtted a zöldfoki ABC – a válasz kézenfekvõ a vonásokból. Akkor arra is azonnal feleletet kapsz, hogyha az élet úgy hozza, hogy Nuno és zenekara egy szép napon neked játszaná a fadot  e távoli vidéken, - a buli után hogyan tudnád szóra bírni?
Búcsúzóul – annak bizonyítékaként, hogy mindennek legalább két oldala van, álljon itt két fénykép, melyeket Eszter készített. Vizsgálódásod alapján döntsd el, melyik környezet illene inkább Nunohoz?

S ha arra jársz, nézd meg mindkettõt. Ha hallod a fadot a tengerparton, vagy a halászfaluban, ne csodálkozz, ha deja-vu érzésed támad!

Tekintettel arra, hogy jómagam nem jártam még arra, segítségül hívtam néhány forrást is:
http://cverdes.blogspot.com






 

 

 



Gyulai Zsuzsanna