Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Nyitólap / Rovataink / Tartalom
AZ ÍRÁSSZAKÉRTÔ SZEREPE A BÜNTETÔELJÁRÁSBAN 2. rész

A törvény kitér arra is, ami egyébként a szakértônek alapvetô kötelessége, hogy a vizsgálatot a tudomány állásának és a korszerû szakmai ismereteknek megfelelô eszközök, eljárások és módszerek felhasználásával végezze.

A vizsgálat lefolytatásához kérheti iratok megtekintésének biztosítását, eljárási cselekményeknél részvételi lehetôséget, az eljárás többi alanyától (terhelt, sértett, más szakértô) felvilágosítást. Amennyiben szükséges, vagy a vizsgálat lefolytatását megkönnyíti, a hatóság a kirendelô határozatban kötelezheti is a szakértôt, hogy bizonyos eljárási cselekményeknél feltétlenül legyen jelen, és bizonyos adatokat, illetve körülményeket vegyen figyelembe a szakvélemény elkészítése során.
A szakértô a rendelkezésre álló jogszabályok elôírása szerint a hatóság távollétében is végezhet vizsgálatot, és megtekintheti a véleményadáshoz szükséges tárgyakat, megvizsgálhatja a véleményadáshoz szükséges személyeket. Ezek a vizsgálatok lehetnek közvetlenek és közvetettek. Az érintett személyek ezen szakértôi vizsgálatoknál jelen lehetnek, illetve a jelenlétre a kirendelô hatóságok kötelezhetik is ôket.
Az IM. rendelet is elôírja, hogy a szakértô köteles haladéktalanul értesíteni a kirendelô szervet, ha annak hatáskörébe tartozó intézkedés vagy nyomozási cselekmény szükséges. Ezekben az esetekben a szakértô mellôzheti az írásos értesítést, rövid úton is értesítheti a hatóságot, amennyiben a késlekedés a szakértôi vizsgálat meghiúsítását eredményezné. Ennek garanciális okai vannak, ugyanis a szakértô sem az eljárásjogi tv., sem az IM. rendelet értelmében nincs feljogosítva a vizsgálati anyagok önálló beszerzésére, biztosítására.


Az írás, mint tárgyi bizonyítási eszköz

Az írás fogalmát tekintve egyfajta jelrendszer, amely gondolatok rögzítésére szolgál.
Az íráson elsôsorban kézírást kell érteni, másrészt pedig még a mai számítógépes technikai fejlettség mellett is számításba kell venni a gépírást.
Mindkét írásfajta vizsgálata elsôsorban visszaélések, bûncselekmények kapcsán merül fel, s mindkettônél figyelembe kell venni az íráshordozót, az írás készítéséhez használt eszközt, s magát az írást, mint eredményt is.
„115. § (1) Tárgyi bizonyítási eszköz minden olyan tárgy (dolog), amely a bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas, így különösen az, amely a bûncselekmény elkövetésének nyomait hordozza, vagy a bûncselekmény elkövetése útján jött létre, amelyet a bûncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy amellyel a bûncselekményt elkövették.
(2) E törvény alkalmazásában tárgyi bizonyítási eszköz az irat, a rajz és minden olyan tárgy, amely mûszaki, vegyi vagy más eljárással adatokat rögzít. Ahol e törvény iratról rendelkezik, ezen az adatot rögzítô tárgyat is érteni kell.”
Vagyis a bûntetô eljárásról szóló tv. megfogalmazása szerint tárgyi bizonyítási eszköz lehet minden olyan tárgy vagy dolog, amely a bizonyítandó tény bizonyítására bármilyen formában alkalmas lehet.
A felsorolt csoportok közül több kategóriába is beleférhet az írás, mégis külön bekezdésben rögzíti a törvényalkotó, hogy tárgyi bizonyítási eszközként kell kezelni az iratot, a rajzot és minden egyéb mûszaki, vegyi vagy más eljárással rögzített adatot, sôt az adatot rögzítô tárgyat is.
A tv. következô szakasza külön rendelkezik az okiratokról, mint a bizonyítási eszközök másik csoportjáról.
„116. § (1) Okirat az a bizonyítási eszköz, amely valamilyen tény, adat valóságának, esemény megtörténtének vagy nyilatkozat megtételének bizonyítására készül, és arra alkalmas.
(2) Az okiratra vonatkozó rendelkezések irányadók az okiratból készült kivonatra és az olyan tárgyra is, amely valamely tény, adat valóságának, esemény megtörténtének, vagy nyilatkozat megtételének igazolása céljából a 115. § (2) bekezdésében megjelölt módon készült.”
Itt a törvény nem tesz különbséget közokirat és magánokirat között. A büntetôeljárásban e két fajtának azonos a megítélése. Ha az irat tények, körülmények, adatok vagy nyilatkozat megtételének bizonyítására nem alkalmas, okiratnak nem tekinthetô, de tény bizonyítására alkalmas, tárgyi bizonyítási eszközként felhasználható.
A büntetôeljárás során több olyan közokirat – jelentés, jegyzôkönyv és azokból készült kivonat – készül, amelyek tárgyi bizonyítási eszközként szolgálhatnak (pl.: kézzel készült tanúvallomás, a gyanúsított kézzel írt vallomása, eljárási cselekményekrôl készült jegyzôkönyvekben szereplô nyilatkozatok és azok aláírásai, írógéppel készített feljegyzések, jelentések stb.).
Ahhoz, hogy a kézírások – esetleg gépírással készült iratok – tárgyi bizonyítékként szolgálhassanak egy büntetôeljárásban, már csak írásminták beszerzésére és a megfelelô vizsgálat elvégzésére van szükség.


Írásvizsgálat, írásazonosítás

Az iü. írásszakértôi tevékenység nem jogi, hanem elsôsorban tudományos (természet- és társadalomtudományi) ismereteken alapul, így nem is törvény vagy egyéb jogszabály foglalkozik vele, hanem a kriminalisztika.
„A kriminalisztika lényegét tekintve bûnügyi nyomozástan, azaz a bûnügyi tudományoknak az az ága, amely a bûncselekmények felderítésében és bizonyításában eszközeit és módszereit tárja fel, és rendszerezi elvi és gyakorlati szempontokból egyaránt.
... tulajdonképpen a kriminalisztika a hatékony és szakszerû bûnüldözés tudománya.” (Tremmel Flórián – Fenyvesi Csaba: Kriminalisztika tankönyv és atlasz, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 1998.)
A fenti meghatározás a legújabb és talán legjobb tankönyvbôl származik, bár tartalmát tekintve az évtizedek során nem változott. A tudományág maga is három ágra tagozódik, úgy mint: krimi¬náltechnika, krimináltaktika, kriminál metodika.
Az iü. kézírásvizsgálat a kriminál¬technika részét képezi, mint ahogyan a „nyomtan”, az „anyagmaradványok”, a „ballisztika” stb. is.
A kézírásvizsgálat elmélete egyrészt biológiai, másrészt tapasztalati alapokon nyugszik. A biológiai alap jól ismert, rövid megfogalmazása szerint: nem a kéz, hanem az agy ír. Az írás tanulással indul, aminek feltétele bizonyos kor elérése, amikor az emberi kéz csontjai már alkalmasak az íróeszköz tartására. Emellett fontos a feltétlen, vagyis a „veleszületett” és a feltételes, vagyis a tapasztalati úton szerzett reflexmozgások kapcsolata, ami a magasabb fokú idegtevékenységben (az agyban) megy végbe.
A tanulás különbözô fázisaiban különbözô módokon írja le az ember a betûket, szavakat, mondatokat, de minden ember kézírása egyénivé válik, s bármennyire azonos módon tanulták az írást, és hasonlóak is kézírásaik, tökéletesen egyformák soha nem lesznek.
Ez ad lehetôséget az írás-azonosításra, vagyis az írásszakértôi munka végzésére. Az írásszakértôi tevékenység több fázisú, az egyes szakaszok az írásszakértôi véleménybôl is kiolvashatók.
A hatóság kirendelô határozatához (vagy végzése) nem csupán az inkriminált (kriminalisztikai meghatározás), vagyis a kérdéses (Kaszab-Soóky-Gulyás: Hamis vagy valódi? Grafodidakt Grafológusképzô és Személyiségfejlesztô Központ, 2003. Budapest) írást vagy annak másolatát csatolja, hanem az összehasonlító vizsgálathoz szükséges spontán-, vagy próbaírást, ill. annak másolatát is. E mellett a határozat tartalmazza azokat a kérdéseket, amelyekre a hatóság választ vár, s amelyekre adott válaszok eldönthetik az ügy kimenetelét.
A határozat kézhezvétele után az írásszakértônek elsôsorban azt kell megállapítania, hogy nem áll-e fenn valamilyen kizáró ok, vagyis elfogulatlanul képes-e a vizsgálat lefolytatására. Ha igen, akkor az elôzetes vizsgálat következik, aminek az a lényege, hogy megtekinti a rendelkezésére bocsátott iratokat, azok állapotát, s mindezt írásban rögzíti.
Az írásszakértô a vizsgálatról „vizsgálati jegyzôkönyvet” készít, amelyben szerepelnek az elôzetes vizsgálat megállapításai, majd az összehasonlító vizsgálat eredménye is. Az összehasonlító vizsgálat célja a kérdéses és a próba- vagy spontán írásminták betûinek, betûkapcsolatainak összehasonlítása, s az egyezôségek és különbözôségek megállapítása. Ehhez a szakértô külön elemzi a kézírás általános és különös sajátosságait.
Elôfordulhat, hogy az általános sajátosságok közül épp azok a legfeltûnôbbek, amelyekre máskor kevesebb figyelmet kell fordítani, vagyis pl.: a kézírás nyelvezete, az írott szöveg fogalmazásmódja, a kézírás szerkezete, a szókészlet gazdagsága vagy a helyesírás foka. Ezen belül feltûnhet esetleg a tudományos nyelvezet, a szûkszavúság vagy terjengôsség, a tartalom szétszórtsága, régies vagy zsargon szavak használata, a helyesírási hibák gyakorisága vagy hiánya.
A vizsgálatnak az írás egészére ki kell terjednie, például a következô sajátosságokra:
– az íráshordozón való elhelyezkedésére (margók),
– az írás tagoltságára,
– a szavak és sorok közötti távolságra,
– a sorok irányára,
– a betûk nagyságára, dôlésére,
– a betûk kezdô- és befejezô vonalainak nagyságára, irányára és alakjára,
– a cím vagy megszólítás és az aláírás elhelyezkedésére,
– a különös szokásból eredô kézírás-sajátosságokra, mint pl.: a kiemelések, rövidítések, javítások, oldalszámozások stb.
Az elemzések során külön vizsgálat tárgyát képezik az aláírások.
Az általános sajátosságok között szerepel, ám kiemelt jelentôségû az író személy kézmozgás-rendszerét jellemzô sajátosságok vizsgálata. Ide tartozik a kézírás kidolgozottsága, összetettsége, formai jellemzôinek analízise, a kézírás jellemzô mozgásiránya, kiterjedése, folyamatossága, a kéznyomás foka.
Az általános sajátosságok megállapítását úgy a kérdéses, mind az összehasonlító írásra vonatkozóan el kell végezni, s az eredményeket a vizsgálati jegyzôkönyvben szerepeltetni kell.
Ugyanez vonatkozik a különös sajátosságok meghatározására.
„A különös sajátosságok olyan egyéni jellegzetességek, melyek az egyes betûk, betûelemek leírásakor, illetve egymáshoz kapcsolásakor keletkeznek” (Kaszab-Soóky-Gulyás: Hamis vagy valódi?)
Nyilvánvaló tehát, hogy attól különösek ezek a sajátosságok, hogy az egyes emberre jellemzô írómozgást, annak formáját, irányát, méretét és kiterjedését, folyamatosságát, mennyiségét, a mozdulatok sorrendjét és annak következetességét, a betûelemek viszonylatos elhelyezését, a kézmozgás összetettségét, a kézsúly fokát hordozzák magukban.
Mint ahogyan már említést nyert, minden ember írása más és más, az írás individualizálódik, s az egyén megjelenik saját írásában.
Ezért is bír az írásszakértôi vélemény legalább olyan nagy jelentôséggel a büntetôeljárásban, mint akár a daktiloszkópia, vagy az utóbbi évtizedekben felfedezett DNS-vizsgálat.
Hiszen a felsorolt tudományok és azok eredményei egyedi azonosításra adnak alkalmat, ami a bûnügyi nyomozások célja, s alapját képezi az igazságszolgáltatásnak.
Elônye az is, hogy nem csupán büntetô, de polgári peres eljárásokban is jól használható, megalapozhatja a bírói eljárást vagy magát a bírói döntést is.
Az írásszakértôi tevékenység módját és rendszerét egészen a közelmúltig a Belügyminisztérium oktatási rendje szabta meg, s a már hivatkozott Kormány- és Igazságügy¬miniszteri rendelet szerint az Országos Rendôr-fôkapitányság Bûnügyi Szakértôi és Kutató Intézete, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal Okmány- és Írásszakértôi Iroda iü. szakértôi végezhettek ilyen jellegû munkát.
Ezek a jogszabályok jelenleg is hatályban vannak.
Az írás-azonosítás „civil” szférára történô kiterjesztésének lehetôségét is jogszabályok biztosítják. Egyrészt a büntetôeljárásról és polgári perrendtartásról szóló törvények eseti szakértôk bevonását engedélyezô kitételei, másrészt a fejlôdésnek az a foka, amely a mai napra a grafológusi tevékenységet is szakmává nyilvánította, s felsôfokú szakmai végzettség eléréséhez nyitott utat.
Az írás-szakértés ugyan írások összehasonlítása útján azonosságok és különbözôségek megállapítását jelenti, s nem a személyiség feltárásának lehetôségét, mint a grafológia, ám mindkettô a kézírást vizsgálja, az írást produkáló személyre vonatkozó megállapításokat tesz, s egymást kiegészítve több információval szolgálhatnak, mint külön-külön.
Ilyen módon is segíthetik a bûnüldözôk munkáját, növelhetik a bizonyítékok erejét, súlyát.
Az elmúlt idôszakban a társadalomban létrehozott szerkezeti változtatások, a közszféra visszaszorítását célzó átszervezések és a magánszféra, az egyéni vállalkozások elôtérbe helyezése a szakértôi tevékenységet végzôk körét is tágította, természetesen elsôsorban az eseti szakértôi munka területén.
Látható jelei mutatkoznak annak, hogy az iü. szakértôi listán nem szereplô, de különleges szakértelemmel bíró személyek teljes értékû elemzések, vélemények elôterjesztésére alkalmasak. Ezt erôsíti, hogy képzésük is megoldódni látszik, s ha eleget tesznek a gyakorlatra elôírt feltételnek, kérhetik iü. listára való felvételüket. Ehhez azonban szükséges a gyakorlat lehetôségének megteremtése.
Nem tagadhatók a „belterjesség” elônyei, s a jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkezô iü. írásszakértôk munkájának elismeréssel kell adóznunk. Elônye, hogy magas szintû állami, kormányzati szervek biztosítják a képzést, a tapasztalatszerzés lehetôségét és az iü. szakértôi listára való felvételt.
Ami elônye, az egyben hátránya is lehet, mert amikor magánszemély áll a hatóságokkal szemben, még az ártatlanság vélelmének figyelembe vétele is a hatóságokon múlik. Ugyancsak a hatóságok határozzák meg, milyen tárgyban vonnak be szakértôt a büntetôeljárásba, s a szakértô által feltárt eredmények milyen súllyal esnek latba a többi bizonyítékhoz képest. A hatóságok pedig az állami, kormányzati szervek alárendeltségében mûködnek.
A „civil szféra” bevonása az oktatásba és az írás-szakértôi munkába, a hatóságoktól való teljes mértékû elhatároltság talán nagyobb biztosítékát adhatja az elfogulatlan véleményalkotásnak a bíróságok számára.

Megjelent a Grafomagazin 2005./4. számában





Kovács Edit ny.r.alezredes, grafológus, okl. írásszakértõ