Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Nyitólap / Rovataink / Tartalom
Amikor az írásszakértõt vizsgáztatják…

Az írásszakértõ nem ritkán találkozik olyan esettel, amelyet a köznapi ember elképzelhetetlennek tart, nem gondolja, hogy ilyen megtörténhet. Én sem hittem, amíg nem szegõdtem az igazságot keresõk mellé, ma már tudom, az élet produkálja a legérdekesebb históriákat.

„Minden véletlen ezen a világon, feltéve,
hogy azt a törvényszerûséget nevezzük így,
amelyet nem ismerünk.”
/Fontenelle/


A megbízó és a szakértõ esete
Többedszer fordult például elõ velem, hogy A megbízó a kérdéses aláírásról csupán azt szerette volna tudni, hogy milyen a kézügyessége, a megfigyelõképessége, mennyi ideig képes a saját írásreflexeit gátlás alatt tartani, azaz mennyire jól tud hamis aláírást készíteni. Ha A szakértõ azt a véleményt tudja adni az inkriminátumról, hogy nem bizonyítható, de nem is cáfolható a valódisága, A megbízó úgy érzi, nyert ügye van, innentõl csak ügyvéd kérdése az, hogy mennyi pénzhez, ingatlanhoz, elõnyhöz jut az általa készített hamisítvány révén. A szakértõ azonban legtöbbször tudja az igazságot (valljuk be azért, ott is mûködik egy kis intuíció), csak csupán képes az õ véleményét felülvizsgáló – sokszor ellentétes oldalon álló - szakértõ szemével is látni a bizonyítást. Ilyenkor pedig jobb óvatosnak lenni: inkább eshetõleges véleményt ad, mint kockáztassa a karrierjét azáltal, hogy a meggyõzõdésének hisz, és nem annak, ami a vizsgálati anyagok alapján bizonyítható. Szakértõi szempontból ugyanis az igazság egyenlõ a bizonyíthatósággal. A csalárd és önhitt megbízó azonban hibát követ el, amikor a hamisítvány mellé a saját kézírásával felkérõlevelet ír, ugyanis a szakértõ agya – jó kopó módjára szagot fogva – tudattalanul, gondolatban is összeveti egymással az ügyben érintett minden kézírást. És a csengõ hirtelen megszólal, a folyamat beindul, mint Pavlov kutyájánál. Persze tenni nem tud ellene (jelentené fel a megbízóját?), inkább borsos árat kér a véleményért, bízik benne, hogy majd A véletlen elintézi az igazságszolgáltatást. És a sors dolgozik, A szakértõt hivatalból is kirendelik ugyanabban az ügyben, ugyanarra az inkriminátumra, csupán más írásmintákkal kiegészítve. Ha létezik igazság, akkor ezen a ponton pecsételõdik meg A megbízónk sorsa, és A szakértõnk szabadon engedheti… A szaktudását.

A csaló és a szakértõ esete
Van olyan eset is, amikor A csaló semmiképpen sem akar írásmintát adni, a hivatalos módon felveendõ mintaadást megtagadja (bár ugye szakértõi körökben tudvalévõ, hogy mûtétnek nem minõsülõ beavatkozásnak minden magyar állampolgár köteles magát alávetni) azzal az ürüggyel, hogy nem tud írni, már az iskolában is problémái voltak vele. A rendõrség pedig, védve A csaló személyiségi és egyéb jogait, sem pszichés, sem fizikai ráhatást nem alkalmazhat. Ekkor jön A szakértõ (vagy az általa kioktatott rendõr), aki elhatározza, hogy egy másik oldalról ijeszt a nyúlra, hogy az kiugorjon a bokorból. Erre a másik megközelítésre bizony jó elõre készülnie kell, át kell tanulmányoznia a kérdéses írást, bele kell élnie magát a grafikumba, ráhangolódni az azokat létrehozó mozdulatsorra, végül kitalálni ahhoz hasonló vagy részleteiben azzal azonos vonalakat, majd egy minden mozzanatában megtervezett rajzba, ábrába ágyazva A csaló elé tárni, és megkérdezni: „…de ugye rajzolni tud?!. A gyanútlan (de innentõl lehet akár gyanús is) csaló elkezdi rajzolni a vonalakat, amelyeket már nem tudja úgy torzítani, mint az inkriminátumban, ki emlékszik már arra, hogy annak a kérdéses írásnak a vonalait merre is kanyarította nagy igyekezetében, esetleg hol nyomta meg egy kicsit jobban, hol emelte fel vagy tette le idõ elõtt a tollat, szép, vékony reflexvonalakat hagyva maga után? És ha jó félórai, órai alkotás után A szakértõ látja, hogy A csalót elfogta az ihlet, és örül, hogy ilyen könnyen túl van a dolgon, a hivatalos helyiségbõl kilépve utánaszól, hogy „A mintaadás megtagadásáról szóló jegyzõkönyvet legyen szíves a másik szobában aláírni, személyigazolvány-számmal, anyja nevével - és attól függõen, erre milyen képet vág, meg lehet kockáztatni: családi állapotával, iskolai végzettségével - együtt”. …és A szakértõ mindent megszerzett A csalótól A mit akart…

Az elõrelátó nénike és a szakértõ esete
Néha nem lehet hinni az egyértelmû dolgokban sem, fõleg, ha azok túl egyértelmûek. Az elõrelátó nénike esete is gondolkodóba ejtett egy pár órára, amikor az életbiztosításán lévõ aláírást megkaptam vizsgálatra. A nyugdíjjellegû életbiztosítás elérte a lejárati idejét, és Az elõrelátó nénike annak rendje és módja szerint fel akarta venni az évek óta rakosgatott, kamatokkal felszaporodott lejárati összeget, hogy annak az unokájának adja, aki legjobban megérdemli. Az egyik – talán nem jelölt – unoka azzal érvelt a biztosítónál, hogy a kötvényen lévõ aláírás hamis, így a szerzõdés érvényét veszti. Az elõrelátó nénike hiába állította váltig, hogy márpedig azt õ írta alá, a vita hevében valaki úgy határozott, írásszakértõnek kell eldöntenie a kérdést. Egy reszketeg aláírásról eldönteni, hogy egyes tremoros vonalai idõs kéz, vagy valamilyen gyengébb technikai hamisítás eredménye, nem könnyû, még A szakértõnek sem, fõleg ha Az elõrelátó nénikét egy csomó nyavalya is kínozza öregsége mellett. A szakértõ végül – hihetetlen – tényleg talál benne hamisságra utaló jeleket, egy sor olyan mozdulatot, mesterkélt vonalat, amely Az elõrelátó nénike mozgásszokásaitól végképp elütõ és idegen, és amely sem az öregségre, sem hanyatló íráskészségre nem fogható. De ha hamis, akkor miért fizette Az elõrelátó nénike oly sok éven át a díját? Elfelejtette, hogy nem õ írta alá? A szakértõ dilemmába kerül, de tudja, hogy állást kell foglalnia. Közeleg a határidõ, és ezt Az elõrelátó nénike, és az unokák is tudják. 50-50 %-ban vannak azonosságok és különbségek, amely csak eshetõleges véleményt alapoz meg, és amely ugyanúgy nem dönti el a vitát. A szakértõ úgy érzi, az aláírás Az elõrelátó nénikétõl származik, de túl sok a különbség. Rendhagyó íráskörülmény is közrejátszana? Meg kell kérdeznie, enélkül nem foglalhat állást. A kirendelõt megkeresve azonnal tájékoztatják a nagy gonddal terhelt szakértõt, hogy Az elõrelátó nénike vallomást tett sírva, hogy higgyék el, õ írta alá a biztosítást, csupán elõrelátásból szándékosan torzította el a saját aláírását, hogy ha meghalna, és nem õ vehetné fel az összeget, ne a kedvezményezett jusson a pénzhez, mert azzal az unokájával már rég rosszban van, nem törõdött vele, csak amíg „megtette” kedvezményezettnek... Szegény Elõrelátó nénike nem tudta, hogy a biztosítás kedvezményezettje bármikor megváltoztatható… De a nem jelölt unoka honnan vette az ötletet, hogy az aláírás hamis? Lehet, hogy mégis hamis, és õ készítette? Ez már sosem derül ki. Mindenesetre A szakértõt majdnem becsapta Az elõrelátó nénike, és végül nem õ döntötte el a kérdést, hanem az A törvényszerûség, amelyet A véletlennek hiszünk.


Erdélyi Katalin
írásszakértõ

Forrás: www.mairt.hu



Erdélyi Katalin