Nyitólap Magunkról Legújabb szám
 
Grafodidakt
-Szellemi Műhely
-Írásszakértő
-Gyermekrajz-Szimbólumok
-Mentálhigiéné
-Média-Humán
-Oktatás - Szakmatörténet
-Nevelési Tanácsadó
-Színes
-Pszichológia
-Nagyító alatt
-Pantheon
-Mesterségük címere
websas.hu
Nyitólap / Rovataink / Tartalom
AZ ÍRÁS MINT KOMMUNIKÁCIÓS TÉNYEZÕ


Az emberiség fejlõdése során többféle kommunikációs eszközt használt annak érdekében, hogy kapcsolatot teremtsen, információt osszon meg társaival.
Fejlõdésének legelején a testbeszéd lehetett a kommunikáció legelterjedtebb módja, majd a hangok használata, az artikulálás vezetett a beszéd kialakulásához.


Ez a mód, ahogy a magyar közmondás is mondja, „a szó elszáll” nem bizonyult a legbiztonságosabbnak, mert térben és idõben nem tudta az információkat hitelesen megõrizni, így azok módosulhattak, akár el is veszhettek.
Ennek ellenére a szájhagyomány útján adták át a megszerzett tudást a szülõk a gyerekeiknek, egyik generáció a másiknak. A bölcsek, az öregek voltak azok, akik a legtöbb információ birtokolták.

Az írás kialakulása elõtt az emberiség az emlékeztetés, a gondolatközlés különbféle módjait találta ki és használta.
Ilyen volt például az állattenyésztõ népeknél a tulajdonjegy, más nevén a billog, ami egy bizonyos formának az állat bõrébe való beégetését jelentette.

A világszerte legelterjedtebb emlékeztetési mód a rováspálca volt, fõként a kölcsönadott értékek nyilvántartására használták.
„A rovásfára vagy pálcára bemetszették a megfelelõ rovátkákat, azután a pálcát hosszában kettéhasították; egyik felét a hitelezõ, a másik felét az adós kapta. A rováspálca kizárt minden utólagos, egyoldalú módosítást, megelõzött minden vitát a felek közt. Angliában az adóhivatalok még a 18. században is rováspálcákon „nyugtázták” a befizetett összegeket.”
/ Kéki Béla: Az írás története, 13 oldal/

Fontos kommunikációs eszköz volt a hírnökbot, aminek körbehordozása a háború kitörését jelentette, de a rá vésett jelek tartalmazhattak meghívást különbözõ alkalmakra: vadászatra, táncünnepélyre, családi eseményekre. Ennek fennmaradt változata lehet a lakodalmi hívópálca az erdélyi székelyeknél.

Az emlékeztetés legõsibb jelei a csomójelek, a kínaiak szerint. A kínaiak nádból és kákából font zsinegre szalmából vagy kákából csomókat kötöttek, és azt számadatok rögzítésére használták.
A nyugat-afrikai négerek kagylófûzéreket használtak üzenetváltás céljára.
Az ember azokat az eszközöket próbálta felhasználni kommunikációs célra, amiket a közvetlen környezetében könnyen fellelhetett, és találékonyságával olyan megoldásokat eszelt ki, amik többek számára elsajátítható és értelmezhetõ volt.

Az elsõ írásos jellegû emlékünkön az õsember kézügyessége látszik, az altamirai barlangrajzon.

Az kommunikációs szándék nem ismert, nem tudjuk, hogy mi célt szolgált ez a rajz, de azt látjuk belõle, hogy az eszköz és a felület valamint a kézügyesség adott volt ahhoz, hogy az írásos kommunikáció csírái megjelenhessenek.


A fejlõdés következõ lépése volt a képírás, amikor is a tárgyak, élõlények egyre stilizáltabb formában, a leglényegesebb vonásokkal utaltak az ábrázolni kívánt tárgyra. A képírás elõnye volt, hogy konkrét tárgyakat ábrázolt, nem kötõdött egyetlen nyelv szókincséhez, mindenki a saját nyelvén értelmezhette a látottakat.

A fogalomírás a következõ lépés az írás fejlõdése során, amikor egy ábra már nem csak egy dolgot jelent, hanem az ahhoz kapcsolódó jelenségeket is. Ez egy bonyolult módja volt a kommunikációnak, mert találékonyságot igényelt a megfejtés során. Hasonlóan a képíráshoz, nem kötõdött egy bizonyos nyelvhez, de egyfajta társadalmi elfogadottságot feltételezett.

Az írás fejlõdésében a hangalak és a jelentés szétválasztása döntõ szerepet játszott. A régmúlt korok embere aránylag szûk térben mozgott, gyakran találkozott ugyanazokkal a fogalmakkal, a képírás jeleihez leggyakrabban ugyanazok a fogalmak kapcsolódtak.
A gyakori használat során az egyes jelek egyes szavakkal összeforrtak, így jutott el a fejlõdés a szóíráshoz. Ez késõbb tovább egyszerûsödött és kialakult a szótagírás.

A jeleket egymás mellé sorakoztatva bonyolultabb információk közlésére is lehetõség nyílt.
Ebben az idõben csak szûkebb rétegek ismerték a kommunikációnak ezt a fajtáját, leginkább az uralkodók és az írástudók.

Már az ókori ember hangokra bontotta a szavakat, a szó és szótagírás elsõ betûit kezdték ábrázolni az adott jellel, ugyanis az utazások során megismert új területek, uralkodók, eszközök, élõlények számára nem voltak jeleik. Így alakult ki a betûírás.

A napjainkban használt latin betûs írás kialakulására hatott az etruszkok és a görögök írása, a rómaiak az etruszkokhoz hasonlóan a magánhangzók használatával tették lehetõvé a mássalhangzók kiejtését. A kis és nagybetûk elkülönítése is nagy ugrás volt az írásfejlõdés során.

Az írásos kommunikáció kialakulása és elterjedése lehetõvé tette a tudás, az információrögzítését, hitelességének megõrzését, a tér – idõ korlátok leküzdését valamint a tudásbázis megfelelõ kumulálását.

Folytatás a következõ számban!

Bartalis Irén
Grafológus, írásszakértõ


Felhasznált irodalom:

Zrinszky László: Fejlesztõ kommunikáció és kommunikációfejlesztés, Pécs, 2005
Kéki Béla: Az írás története, Vince Kiadó, 2000
A grafológia alaptankönyve I, II, Grafodidakt, Bp.,2001
A mai magyar grafológia, Grafológiai Intézet, Bp.,1993
Forrás: www.nyf.hu



Bartalis Irén